Tudomány

Itthon is terjed a növény, ami vakságot és égést okoz

A két inváziós növény érintése másodfokú égési sérüléseket okozhat, szembe kerülve a kémiai anyagai komoly látásproblémát, akár vakságot is előidézhetnek. A kaukázusi és a Szosznovszkij-medvetalp hatalmas, impozáns külsejű évelő növény, a legnagyobb termetű lágyszárúak Európában.
Korábban a témában:

Néhány veszélyes kórokozó terjesztésére képes vérszívót leszámítva hazánk őshonos élővilága ránk, emberekre nézve gyakorlatilag ártalmatlan, a természetet járva senkinek nem lehet oka aggodalomra. Nincsenek komoly méreggel rendelkező hüllők vagy ízeltlábúak, egyetlen ragadozó sem tekinti prédának az embert, növény pedig akkor okozhat bajt, ha ránk dől egy fa, vagy tudatlanságból egy mérgező részt, termést fogyasztunk.

Az emberi tevékenység azonban egyre erősebben alakítja át ezt az idillinek tekinthető képet, és bár skorpiók még nem terjednek Magyarországon, két inváziós növény megtelepedése már komoly egészségügyi kockázatot rejt. A kaukázusi medvetalp és a Szosznovszkij-medvetalp (a szakirodalom angol írásmóddal Sosnowsky-medvetalpként hivatkozza, mi maradunk a magyar változatnál)

puszta érintése súlyos, akár maradandó égési sérüléseket okoz adott bőrfelületen, szembe kerülve pedig a kémiai anyag komoly látásproblémát, akár vakságot is előidézhet.

A növényekről, méreganyagaik élettani hatásairól és a védekezésről Dr. Török Pétert, a Debreceni Egyetem növényökológus professzorát és Dr. Béni Szabolcsot, a Semmelweis Egyetem Farmakognóziai Intézetének igazgatóját kérdeztük.

Lágyszárú óriások keletről

A kapor távoli és gigászira nőtt „rokonairól” van szó, az ernyősvirágzatúak rendjének medvetalp nemzetségébe világszerte mintegy 20 fajt sorolunk. A kisebb termetű, 1–1,5 méteres közönséges medvetalp például őshonos növényünk, gyakran belefuthatunk, kellemetlen illatú, akár tenyérnyi fehér, ernyős virágzatáról és erősen tagolt, öblösen karéjos, fűrészes szélű leveleiről könnyű felismerni. Gyógynövényként is alkalmazzák.

Létezik azonban három ikonikus, keleti súlyponttal elterjedt faj, mint a perzsa, valamint a már említett kaukázusi és a Szosznovszkij-medvetalp (nevét a fajt Grúziában felfedező botanikusról, Dmitrij Ivanovics Szosznovszkijról kapta). Nevük jól mutatja eredetüket, ám egyik sem maradt kizárólag az őshazájában: a perzsa medvetalp főleg Skandináviában okoz problémákat, míg a másik kettő Európa más tájain, így hazánkban is jelen van.

Hatalmas, impozáns külsejű évelő növények, a legnagyobb termetű lágyszárúak Európában: átlagosan 3 méteresre nőnek, de előfordulnak 5, a kaukázusi medvetalp esetében pedig akár 7 méteres példányok is

– mondja a 24.hu-nak Török Péter. Hozzáteszi: ha a levelek jellegzetes alakja vagy a nagy méretű virágzat nem is kelt gyanút, a növény hatalmas termete mindenképpen figyelmeztető jel lehet a laikus számára is.

Jean-Philippe Delobelle / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Megszökött vagy a Tisza szállítja

A két faj emberi szervezetre gyakorolt hatása mondhatni azonos, elterjedésük helye és módja azonban eltér. A híradásokban gyakrabban szereplő kaukázusi medvetalp hazánkban főként magánkertekből és arborétumokból vadult ki. A csapadékos időjárást kedveli, eddig elsősorban Vas megyében, a nyugati határszélen, Zirc környékén és az Északi-középhegység néhány pontján küzdenek/küzdöttek ellene az illetékes nemzeti park szakemberei.

Terjedés szempontjából a Szosznovszkij-medvetalp problémásabb, hazai története a Szovjetunió „hőskorába” nyúlik vissza, amikor még komolyan gondolták, hogy a párt szavát a természet erőire is rá tudják kényszeríteni. Mivel a növény gyorsan és nagyra nő, a volt szovjet tagköztársaságokban elterjesztették, kiváló takarmánynak vélelmezve. Ennek nyomán került be hazánkba is először. Amikor belátták a kudarcot (a tehenek teje például keserű lett tőle), egyszerűen magára hagyták.

Ma is jókora állománya van szerte az egykori tagköztársaságokban a Baltikumtól Fehéroroszországon át Ukrajnáig, és mivel északkeleti szomszédunkban ma sem irtják, a magok a Tiszán jutnak el hazánkba. Ebből következik az is, hogy itthon elsősorban a Felső-Tisza vidékén telepszik meg, ráadásul állandó a magutánpótlás. Jó hír viszont:

Mindkét fajnak magas a víz- és fényigénye, ami limitálja a magyarországi terjedésüket, megtelepedésre kisebb-nagyobb vízfolyások közelében, csapadékosabb klímájú dombvidéki területeken valamint a hazai középhegységekben lehet számítani

– emeli ki a professzor. Aktív és szakszerű beavatkozással nem reménytelen az ellenük folytatott küzdelem, de erről kicsit később, most nézzük, miért érdemes nagy ívben elkerülni – sőt, a hatóságoknak is bejelenteni – ezeket az inváziós lágyszárúakat.

Másodfokú égés, vakság

Béni Szabolcs megerősíti, kémiájukat, hatásukat tekintve a két növény azonos, nincs értelme róluk külön beszélni: a minden szövetükben jelen lévő toxikus anyagok úgynevezett kumarinszármazékok, jelesül furanokumarinokként ismert vegyületek. Elég csak hozzáérni a levelekhez, a szárhoz, hogy az anyag bőrre kerüljön, de ha letépjük a virágát, letörjük a szárát, máris jókora mennyiségben érintkezünk vele.

Ilyenkor az UVA-sugarak hatására – nem kell hozzá közvetlen napfény, »árnyékban« is érnek minket – a furanokumarin egyre komolyabb tüneteket okozó sejttoxikus anyaggá alakul a bőrön

– magyarázza a szakember.

Először bőrpír jelentkezik, majd hólyagos, akár másodfokú égési sérülésekhez hasonló sebek jelennek meg, amelyek önmagukban is nagyon fájdalmasak, és ha a hólyagok kifakadnak, fennáll a bakteriális felülfertőzés veszélye is. Szembe jutva nagyon intenzív gyulladást okoz, komoly szemproblémák léphetnek fel, a másodlagos fertőzések pedig vaksághoz vezethetnek – nem gyakori, de volt rá nem egy példa.

Általában orvos a vége

Fontos a gyors cselekvés. Az érintett felületet azonnal öblítsük le hideg vízzel, majd – ha bőrfelületről van szó – szappanos langyos vízzel folytassuk. Tekerjünk rá egy pólót, bármit, ami megakadályozza, hogy fény érje, szem esetén napszemüveg, a gyereknek akár kézzel takarjuk le a szemét. Nyilvánvalóan minden azon múlik, mennyi toxikus anyaggal kerültünk kapcsolatba, ha sikerül megfelelően lemosni, megtettünk mindent, amit lehetett. Ám sokszor nem lehet megúszni az orvosi kezelést.

Egyrészt mire az ember felismeri mi is történt, már beindult a heves bőrreakció, másrészt egy túra során a legritkább esetben áll rendelkezésre rögvest meleg víz és szappan. Ha pedig szembe kerül, a lehető legrövidebb időn belül szakszerű segítségre van szükség, bár amilyen fájdalommal jár, ez ott helyben sem lehet kérdés.

Persze bárki mondhatja, vele miért történne ilyen, „hát nem kell mindent összefogdosni”, ám a gyakorlat azt mutatja, ezek a legalább kétembernyi magas lágyszárúak vonzzák a laikus kirándulókat. Mellé állnak fotózkodni, letépik a mutatós, hatalmas virágot, letörik a levelét, a szárát, ezekből pedig mondhatni kifröccsennek a toxikus vegyületet tartalmazó nedvek. A szára ráadásul üreges, főleg gyerekeket csábíthat arra, hogy trombitának, távcsőnek használják, vagy rögtönzött kardpárbajt rendezzenek.

Megfelelő szaktudással gyógyszer

A toxikus anyagok egyébként a növények anyagcsere-folyamatainak eredményeként keletkeznek. Míg az állatok egyszerűen és gyorsan megszabadulnak a nem kívánt anyagoktól, addig a növények lehetőségei jóval korlátozottabbak:

Azokat a bonyolultabb molekulákat, amelyeket nem tudnak elpárologtatni, kiválasztják, átalakítják, és úgynevezett váladéktartó képletekben raktározzák

– jegyzi meg Béni Szabolcs. Képzeljük el úgy, ahogy mi kezeljük a nukleáris hulladékot: nem tudunk vele mást kezdeni, mint megpróbáljuk hermetikusan elzárni. Egyéb haszna pedig, hogy a medvetalpak esetében ezek az anyagok segítik az egyes hernyók és ízeltlábúak elleni védekezést.

Az emberiség szempontjából pedig kifejezetten áldás, rengeteg ilyen növényi hatóanyagot használnak gyógyászati célból, a furanokumarinokat például a fototerápiában vitiligo pigmenthiány vagy pikkelysömör kezelésére. Kis mennyiségben egyébként például a zeller is tartalmazza, ha valaki 6–8 órán át szedi ezt a zöldséget kesztyű nélkül, hasonló, csak jóval enyhébb sérülésekre számíthat.

Nagy állományokat kiirtani igen nehéz

Szerencsére nem nehéz őket felismerni, ilyenkor pedig nemcsak megérinteni tilos, hanem a kaukázusi és a Szosznovszkij-medvetalp észlelése bejelentési kötelezettséggel is jár: magyarán értesíteni kell a területen illetékes természetvédelmi hatóságot.

Évelő növényekről lévén szó a terület hosszas kezelést igényel, évi 3–4 kaszálással magát a növényt néhány év alatt vissza lehet szorítani. Hatékonyak a vegyszeres kezelési módszerek is, ezek közül az úgynevezett glifozátos ecsetelés működik, viszont ezek alkalmazását igen körültekintően kell végezni, nagy mennyiségben alkalmazni a medvetalp által preferált vízközeli élőhelyeken igen kockázatos.

Török Péter azonban kiemeli, hogy nagyon fontos a megtelepedés kezdeti fázisaiban megjelent egy vagy néhány egyedet még termésérés előtt elpusztítani, hiszen egy-egy növény akár húszezer termést is érlelhet, melyek jó részét a víz messze sodorhatja. A fertőzött terület tehát hosszú gondoskodást, monitorozást kíván, és a beavatkozások végső győzelemmel csak akkor kecsegtetnek, ha visszaszorítása határokon átnyúló összefogással történik, mivel a Szosznovszkij-medvetalp utódait megállás nélkül szállítja a Tisza Ukrajnából.

Kiemelt kép: Leemage via AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.