Tudomány

Eltűnhet az égről az Orion jól ismert csillaga

Az emberiség több mint 400 éve nem látott galaxisunkban felrobbanó szupernóvát, most azonban az Orion csillagkép egyik legfényesebb csillaga produkálhat csodás égi jelenséget. Pazar látvány lenne a Betelgeuse „halálsikolya".
Korábban a témában:

Az Orion csillagkép a téli égbolt talán egyetlen alakzata, amelyet tiszta idő esetén még a budapesti fényszennyezés ellenére is bárki könnyen felismer. Három egymás mellett álló fényes csillag alkotja az övét, ettől „lefelé” a lábait, „felfelé” a vállait kettő-kettő. További csillagok ennél részletesebben is kirajzolják az alakját, de előbbi hét csillag még nem teljesen derült időben is biztosan látszik.

Az Orion – más néven Nimród vagy Vadász – ősidők óta ismert, számos mitológiai történet fűződik hozzá, ő maga egy gigantikus égi jelenet központi figurája. Az Eridanus folyó mellett állva a Bikával küzd, miközben vadászebei sem tétlenkednek: a Kis kutya a Nyulat, a Nagy kutya pedig az Egyszarvút űzi – itt írtunk róla részletesen, ábrával szemléltetve.

Rohamosan veszít a fényéből

2019-2020 fordulóján azonban nem a vadászjelenet, hanem egy érdekes csillagászati jelenség okán került be a hírekbe. Az Orion – tőlünk nézve bal – vállát alkotó csillag, a vörösben játszó Betelgeuse fénye soha nem látott mértékben és sebességgel halványul, ezt szemlélteti ez a diagram. A változást december 29-én fedezték fel, és a téli égbolt addig kilencedik legfényesebb csillaga január első napjaiban már a 20. helyre csúszott vissza. A csillagászok egyelőre csak találgatják, mi állhat a háttérben.

A feltételezések szerint több belső folyamat ritka, együttes megjelenéséről van szó, amelyek jelezhetik, hogy a Betelgeuse eljutott élete végéhez, és „hamarosan” (ez persze akár több százezer évet is jelenthet) óriási szupernóva-robbanást produkálva látszólag megsemmisül egy kompakt objektumot, azaz neutroncsillagot hozva létre

– tudtuk meg Dr. Sándor Zsolt csillagásztól, az ELTE TTK csillagászati tanszékének adjunktusától. Hogy ezek a fogalmak pontosan mit is jelentenek, ahhoz messzebbről kell kezdenünk.

Pulzáló vörös óriás a halál torkában

A csillagok belsejében termonukleáris fúzió folyik, mely során először hidrogén atommagok egyesülnek hélium atommagokká, majd ha a csillag tömege elég nagy, akkor egyre nagyobb rendszámú atomokká. A végállomás a vas, az annál nehezebb elemek kialakulása nem lehetséges a magfúzió során. Hogy ezek az elemek mégis miként jöhettek létre, arról majd később.

Minél hatalmasabb egy csillag, annál hevesebb a magfúzió, annál gyorsabban végighalad az elemek során, mígnem kifogy a „fűtőanyagból”. Az utolsó periódusban ez az érthetőség kedvéért égésnek nevezett folyamat a csillag központi részéből, a magból a héjba tevődik át, a csillag tágulni kezd. Ekkor nevezzük vörös óriásnak. A Betelgeuse pedig egy tőlünk 650 fényévre található pulzáló vörös óriás, tömege Napunk hússzorosa.

Úgynevezett szemireguláris, vagyis félszabályos változó csillag, azaz nagyjából azonos időközönként felfúvódik, majd összehúzódik, ami fényének erősségére is hatással van

– magyarázza a 24.hu-nak Sándor Zsolt.

Eltúlzott, de látványos illusztráció az Orion csillagképről, bal oldalt fent a vörös Betelgeuse. Forrás: MARK GARLICK / TUDOMÁNYOS FOTÓLIBRA / MGA / Science Photo Library

Hosszas, és a kívülálló számára rendkívül bonyolult magyarázatot spórolunk meg, ha a részletektől eltekintve csak annyit emelünk ki: a Betelgeuse pulzálását, vagyis fényerejének jelenlegi minimumát három, eltérő periódusú pulzáció indukálja. Az egyik 425, a másik 100–180 naponta, a harmadik pedig 5,9 évente ismétlődik.

Elképzelhető tehát, hogy a mostani erős „fényvesztést” az okozza, hogy a háromféle pulzáció minimuma épp azonos időben érvényesül és összeadódik. Ha ez valóban így van, a csillag előbb-utóbb visszanyeri régi fényét.

Lehet, hogy felrobban

Reális lehetőség a Betelgeuse szupernóva-robbanása is, ami szó szerint a csillag halálát jelenti. A gigantikus égitesteket ugyanis életük során két, egymásra ellentétesen ható erő tartja egyben. A magfúzióból származó hő- és fényenergia szétfeszíti, míg a gravitáció összepréseli. Ha előbbi elfogy, a gravitáció roppant ereje a korábbihoz képest elenyésző méretűre nyomja össze a testet: egy Betelgeuse méretű csillag alig néhányszor tíz kilométer átmérőjűre zsugorodhat.

A roppant nyomás egyrészt egymásba préseli az elektronokat és a protonokat, semleges töltésű részecskék, neutronok jönnek létre belőlük – ekkor nevezzük az égitestet neutroncsillagnak. Másrészt az összeomlás energiája hatalmas robbanást idéz elő, ez maga a szupernóva. A csillag nem semmisül meg teljesen a robbanástól, hanem csak a külső rétegét dobja le magáról, a központi magjából neutroncsillag jön létre.

A Betelgeuse fényének hirtelen változásai egy szupernóva robbanást is valószínűsíthetnek

– mondja a csillagász, hozzátéve: a csillag elég közel van ahhoz, hogy még napfénynél, szabad szemmel is hetekig, hónapokig jól látható jelenséget produkáljon. Maga a robbanás ugyan egy szempillantás alatt végbemegy, ám a ledobódó és gyorsan táguló gáz ütközve a csillagközi tér anyagával felfénylik, és akár egy évig is láthatóvá teheti a felrobbanó csillag kataklizmáját.

A telihold fényével vetekedne

Az emberi történelem során számos alkalommal feljegyeztek már szabad szemmel is látható szupernóvákat, leghosszabb ideig, 21 hónapig egy 1054-ben történt robbanás fényét lehetett a Földről is látni, ennek maradványa egyébként a Rák-köd. Utoljára 1604-ben történt ilyen, amelyet Kínától Európáig számtalan helyen feljegyeztek, a fényjelenség 12 hónapig világított az égbolton.

A Betelgeuse „halálsikolya” tehát igencsak ritka, és pazar látvány lenne: a telihold fényével világítaná be az égboltot és még a Nap mellett is láthatnánk szabad szemmel.

Ha a Betelgeuse valóban e végzet felé halad, akkor sem tudjuk megmondani, hogy a robbanás holnap történik-e, vagy egymillió év múlva. Abba is érdekes belegondolni, a 650 fényévnyi távolság azt jelenti: ha mondjuk idén felvillan a szupernóva fénye, akkor maga az esemény valójában 650 évvel ezelőtt, azaz 1370-ben történt. Abban az évben nyerte el Nagy Lajos magyar király a lengyel koronát, a német lovagrend még a litvánokkal csatázott, az oszmán törökök pedig még messze jártak a magyar határoktól.

Így nézne ki a Betelgeuse szupernóvaként. Forrás: MARK GARLICK / MGA / Science Photo Library

A Naprendszert is szupernóva hozhatta létre

A világűrben és galaxisunkban is gyakoriak a szupernóva-robbanások, ám annyira távol tőlünk, hogy nem láthatjuk őket – nyilván jobb is így: egy közeli szupernóva-robbanásnak a földi bioszférára nézve akár végzetes hatása is lehetne. Végezetül Sándor Zsolt kiemeli azt is, mennyire fontosak a szupernóvák a földi élet kialakulása szempontjából, sőt nélkülük talán a naprendszerünk sem létezne.

Ezekben a robbanásokban születnek ugyanis a vasnál nehezebb elemek, és árad ki mindazon anyag, amelyekből új csillagok, bolygók, alkalomadtán pedig élőlények épülhetnek fel.

És hogy jön ide a Naprendszer? A tudósok egyre inkább úgy vélik, a Napunkat és a bolygókat alkotó anyag egykoron hatalmas por és gázfelhőként lebegett az űrben, mígnem egy szupernóva-robbanás energiája kilökte egyensúlyi állapotából, hogy az anyag saját tömegvonzásának hatására kialakuljon a Nap és a Naprendszer.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.