Tudomány

Megfejtették, kit rejt az 1000 éves szarkofág

Az 1021-ben elhunyt Erkanbald érsek földi maradványait rejtette a Mainzban felnyitott ezeréves szarkofág.  

A koporsót júniusban nyitották fel a kutatók, akkor még nem tudták, ki nyugszik benne. Most azonban több bizonyítékot is ismertettek, amelyek alapján az elhunytat Erkanbalddal azonosítják – az érsek főkancellárként politikai szerepet is betöltött II. Henrik német-római császár udvarában.

Idősebb, magas férfi

„Ő az” – mondta a kutatást vezető Guido Faccani: a szarkofág felnyitásakor talált textilmaradványok alapján egyértelműen erre lehet következtetni.

Anja Bauer textilrestaurátor szerint az elhunyt egy kazulát, egyfajta selyemköpenyt viselt, amelyet aranyszegély kötött össze a nyaknál. A szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a kazulán egy gyapjúanyag is volt. Ez egy pallium lehetett, olyan érseki kitüntetés, melyet közvetlenül a pápa adományozhat.

A textilminták vizsgálatával megállapították, hogy azok 950 és 1050 között készültek, és azt is sikerült rekonstruálni, hogy az elhunyt szandálszerű lábbelije kecskebőrből volt. „Ez egy főpapi cipő, amelyet csak különleges alkalmakkor viseltek” – mondta Faccani.

Carola Berszin antropológus szerint az elhunyt egy 40 és 60 év közötti, 1,82 méter magas férfi volt, ami a kutató szerint a korban megszokott magasságot jelentett. A szakértő úgy véli, jóléti betegségekben szenvedett, például lábköszvény jeleit észlelték nála.

Visszatemetik

A XI. századi kőkoporsót 2017-ben fedezték fel, júniusban felemelték a szarkofág hétmázsás fedelét és egy 14 főből álló tudóscsoport azonnal hozzálátott a maradványok vizsgálatához, hogy a levegővel való érintkezés minél kevesebb kárt okozzon bennük.

A koporsóban talált ruhamaradványok és a koporsó fekvése alapján azt már a kutatás legelső fázisában megállapították, hogy egy pap sírjáról van szó. A fej és a combok alsó része körül aranyszegélyt találtak, vélhetően egy fejfedő és egy papi ruha tartozékát. Ezen kívül az elhunytat a templom középső hajójában temették el, keletre, vagyis a főoltárra néző irányban.

Faccani szerint a halottat a temetéskor valószínűleg égetett mésszel fedték be, hogy felgyorsítsák a holttest bomlását, a koporsó belsejében megmunkálás nyomaira bukkantak. A gondosan dokumentált munkálatok befejezése után a koporsót visszazárják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik