Valószínűleg senkinek sem okoz meglepetést, hogy a gyermekek nem magától a sötétségtől, hanem a fény hiányában nem látható lehetséges veszélyektől tartanak – írja a Gizmodo.
A sötétségben tapasztalható feszültség egyfajta ellenőrző és korlátozó feladatot lát el: a távoli múltban megakadályozta, hogy a veszélyes éjszakai környezetben elődeink meggondolatlanul viselkedjenek.
Az őskorban a csúcsragadozók komoly kihívói voltak az embereknek, az állatok pedig gyakran az éjszaka leple alatt vadásztak. Korai felmenőink viszonylag hamar megtanulták, hogy a sötét nem az ő felségterületük, és érdemes elkerülni.
A fénytelenségtől való félelem nagyon látványosan is megnyilvánulhat, akadnak olyanok, akikben a rettegés olyan szélsőséges mértéket ölt, hogy a lámpák kikapcsolásával valóságos pánikroham tör rájuk. Ennél azonban sokkal gyakoribb a sötétséghez társuló rossz előérzet. A szorongás fontos szerepet tölt be a bizonyos ingerekre adott reakciók kiváltásában, például növelheti az olyan szituációkkal kapcsolatos tudatosságunkat, amelyek valamilyen módon fenyegetnek minket, vagy veszteséget okozhatnak nekünk.
Éppen ezért az őskorban nagyobb eséllyel maradhattak életben, illetve szaporodhattak azon emberek, akik szorongtak a potenciális veszélyt rejtő sötétben. A természetes kiválasztódás működött: végül azok a vérvonalak maradtak fenn, melyek tagjai alapvetően jobban tartottak a fénytelenségtől. (Hasonló okai lehetnek a pókoktól, kígyóktól vagy éppen magasságtól való félelemnek is.) Bár mára a sötétség kevésbé fenyegető, mint évezredekkel ezelőtt, őseink óvatossága nagyban hozzájárult fajunk sikerességéhez.
Kiemelt fotó: iStock