Tudomány

Egyre többen kényszerítik vegánságra a kutyájukat

A vegetáriánus és vegán étrend egyre népszerűbb a jelenlegi, egészségtudatosságot előtérbe helyező világban, ami egy ember számára még érthető is lehet, hiszen kis odafigyeléssel egy ilyen étrendből is megkaphatja az emberi szervezet a megfelelő tápanyagokat. Nagyobb baj az, hogy az elvakult vegánok már a saját házi kedvenceiket is ilyen étrendre kényszerítik, ami

finoman szólva is egészségtelen számukra.

A PLOS ONE tudományos folyóiratban megjelent tanulmány elkeserítő adatokat hoz a vegán kisállatokkal kapcsolatban: a megkérdezett emberek 35 százaléka elgondolkozott már azon, hogy a kedvencét hús- és tejmentes étrendre állítsa, a vegánok között ez az arány ráadásul már 78 százalék. A kanadai Guelph-i Egyetem ráadásul nem is csak kanadaiakat kérdezett meg, a világ minden tájáról érkeztek válaszok. Összesen 3673 kutya- és macskatartó vett részt a kutatásban.

Fotó: iStock

A 2940 kutya 1,6 százaléka, valamint az 1545 macska 0,7 százaléka él jelenleg vegán étrenden, a vegán gazdik viszont több mint negyede, 27 százaléka eteti így a kedvencét. „A 27 százalék kevésnek tűnhet, de ha magára a számra gondolunk, hogy hány kisállatot jelent, akkor óriási mennyiségről beszélhetünk, sokkal nagyobbról, mint korábban gondoltuk” – írta egy sajtóközleményben Sarah Dodd, aki az egyetemen csinálja épp a doktoriját, és részt vett a kutatásban.

Szerencsére azért pozitívum is van az egészben: a gazdik nagy része azt mondta, hogy csak akkor adna kizárólag vegán étkeket a kedvencének, ha tudományosan bizonyított volna, hogy jót tesz neki. 55 százalék gondolta úgy, hogy először kikérné egy állatorvos véleményét, és ha minden stimmel, és az állatnak is jót tesz, akkor

78 százalékuk adna a kutyájának vagy macskájának csak vegán kajákat.

Míg a kutyákat akár lehet mindenevőnek is nevezni (hiszen zöldséget és gyümölcsöt is képesek megemészteni, főleg a komolyabban tenyésztett fajták), a macskák szigorúan ragadozók, őket egyáltalán nem tanácsos vegán életmódon tartani, mert elpusztulnak. Egy korábbi kutatás azt is kimutatta, hogy a vizsgált vegán kutyák 50 százalékának komoly tápanyagbeli hiányosságai voltak, egészen pontosan nem volt elegendő fehérje, esszenciális aminosav, kalcium, cink, D-vitamin és B12-vitamin az étrendjében. A kutyáknak két aminosav kifejezetten fontos, az L-karnitint és a taurint, ezeket pedig szinte lehetetlen kizárólag növényalapú étrendből fedezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik