Jump scare, nyomasztó zene és képi világ, leszakadó végtagok, maszkos gyilkosok, kísértetgyerekek és gonosz démonok, a boldog befejezés pedig nagyon ritka. Mégis mi vesz rá valagit, hogy időt és pénzt áldozzon egy horrorfilm megnézésére – teszi fel a kérdést a The Conservation.
Margee Kerr, a Pittsburghi Egyetem szociológusa 10 éve foglalkozik a kérdéssel, és arra jutott, hogy a horrorszeretet hátterében a hirtelen adrenalinlöketnél és egyéb kémiai reakcióknál több állhat.
Hogy kiderítse, miért szeretnek az emberek megijedni, kollégájával, Greg Siegle-lel egy mobil laboratóriumot állított fel egy pittsburghi „kísértetházban”, ahol a látogatókat 35 percen át különböző ingerekkel, így hangokkal, effektekkel és színészekkel ijesztgetik.
A kísérletben 262 alany vett részt. Mielőtt beléptek volna a házba, ki kellett tölteniük egy kérdőívet elvárásaikkal és hangulatukkal kapcsolatban, majd ismét kikérdezték őket a látogatást követően. Emellett 100 résztvevőt EEG-vel is megvizsgáltak a kaland előtt és után.
Sőt, minél félelmetesebbnek látta valaki az ijesztgetést, utóbb annál boldogabbnak érezte magát. Úgy tűnik, a kísértetjárta ház hasonló hatást váltott ki, mint az extrém sportolás, például a nehéz falon történő mászás.
A jelenség hátterében az állhat, hogy a rémület hatására az emberben újrakalibrálódhat, hogy mi számít stresszesnek: miután véget ért az ijesztgetést, mindent pozitívabban látunk. Hasonló módon működhetnek a horrorfilmek is, noha tisztában vagyunk vele, hogy a vásznon vagy éppen a kísértetházban látható veszélyek nem jelentenek valódi fenyegetést.
Kerr szerint van módszer arra, hogy a lehető legpozitívabb élményt hozzuk ki az ijesztő kalandokból. Érdemes például olyan barátokkal megnézni egy-egy horrort, akik hasonlóan élvezik az efféle filmeket, ez ugyanis növelheti a társas kötődést.
Fontos azonban kiemelni, hogy a genetikai és környezeti hatások miatt rengeteg olyan ember lesz, aki sosem fogja megszeretni a rémisztő szituációkat.
Kiemelt kép: Thinkstock