Tudomány az élet nagy kérdései

Mért épp pattogatott kukoricát eszünk a moziban?

A mozikról sokaknak egyből a pattogatott kukorica ugrik be: nincs moziterem, melynek falait ne itatná át a popcornszag. Meglepő lehet, de egy időben kifejezetten tiltották a rágcsa behozatalát a filmszínházakban.

Az emberiség mintegy 8 000 évvel ezelőtt kezdett el kukoricát termeszteni – írja a Smithsonian. Az angol kifejezés, a popcorn eredetileg a kukoricák egy bizonyos csoportját jelöli. Ezen típusba olyan növények tartoznak, melyeknek magja kifejezetten kemény.

A popcorn Közép-Amerikában jelent meg, majd az évezredek során nagy utat tett meg, míg végül a 19. században az Egyesül Államok keleti részére is elért. Bár a régészeti adatok alapján már évezredekkel ezelőtt is gyakran felhevítették a magvakat, a kukoricapattogtatás gyakorlata igazán az 1800-as években vált népszerűvé.

Nem kellett sok idő, és a popcornárusok a cirkuszokban és vásárokon is megjelentek.

Andrew Smith, a Pattogatott kultúra: A pattogatott kukorica története című munka szerzője szerint a mozik ugyanakkor sokáig kifejezetten kerülték a pattogatott kukoricát. Ennek oka az, hogy az első mozik még a valódi színházak hangulatát akarták visszaadni – ebbe pedig nem passzolt bele a popcorn szaga és a padlót beborító magok látványa.

Fotó: Pixabay

Miután az 1920-as évek második felében megjelentek a hangosfilmek, a mozik is átalakultak. A szórakoztatóbb filmek egyre több nézőt vonzottak, igaz, a filmszínházak továbbra sem engedtek a pattogatott kukoricának.

Aztán jött a nagy gazdasági világválság, amely örökre megváltoztatta a mozik és a popcorn kapcsolatát.

Mivel a filmszínházak viszonylag olcsó szórakozást kínáltak, a pattogatott kukorica pedig megfizethető rágcsa volt, a popcornárusok a mozik előtt kezdték el kínálni termékeiket. Ennek eleinte a mozisok nem örültek, tiltották a kukorica bevitelét a termekbe.

Idővel azonban kiderült, hogy ez sem tántorítja el a nézőket, így a filmszínházakban is be kellett látniuk, hogy változtatniuk kell a helyzeten. Eleinte a mozik a popcornárusokkal kötöttek megállapodást, utóbb azonban maguk is elkezdtek pattogatott kukoricát kínálni. Az átállás végül sok mozi számára a túlélést jelentette, az extra profittal ugyanis a válság alatt is fennmaradhattak.

A második világháború tovább javította a mozik és a popcorn kapcsolatát. Mivel a cukorhiány miatt bizonyos finomságok túl drágává váltak, még több néző fordult a kukorica felé.

Idővel aztán az amerikai mintát követve a popcorn más országok mozijaiban is uralkodó rágcsává vált.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik