Tudomány zöldövezet

Fejbe lőtték az utolsó dodót

24.hu
24.hu

2018. 04. 21. 09:54

Az egy méter magas, csaknem húsz kilós, röpképtelen dodó az ember által kipusztított fajok jelképévé vált. Most kiderült, utolsó példányával fejlövés végzett.
Korábban a témában:

Az utolsó dodót történészek szerint egy londoni házban tartották  XVII. században, ám egy friss vizsgálat olyanólomsörétet talált a koponyájában, amit madarak vadászatára használtak. Az Oxfordi Egyetem több mint 300 éve őrzik a dodó mumifikált koponyáját és lábát természettudományi múzeumában. Az egyed maradványai képviselik a létező legteljesebb dodócsontvázat, valamint a madár egyetlen fennmaradt szövetmintáját.
Most azt kutatják, hol érhette utol a végzet.

Sörét a fejében

A Warwicki Egyetem kutatócsoportja azért készített CT-felvételeket a koponyáról, hogy megalkothassák annak háromdimenziós mását. „Legvadabb álmainkban sem reméltük, hogy ilyesmit találunk” – idézi Mark Williamset, a kutatócsoport egyik tagja az MTI.

A felvételek bebizonyították, hogy a madarat hátulról találták el a fején és a nyakán, a sörét a dodó bőrébe és csontjába ágyazódott.

A mauritius szigeti dodó, mauritiusi dodó, remetegalamb vagy dodógalamb Mauritius szigetén élt, jókora, röpképtelen galambféle volt jellegzetes, erős csőrrel. Egy méter magas volt, testtömege elérhette a 23 kilogrammot, nagy feje, erőteljes csőre, csökevényes szárnya, vaskos lába volt. Mauritius őserdeiben talajlakó életmódot folytatott, növényi termésekkel és kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozott.

Eltűnése fel sem tűnt

1638-ban holland telepesek érkeztek az addig lakatlan szigetre, és a dodógalambok rövid időn belül kipusztultak, az utolsó élő példányt 1662-ben látták. A dodóknak nem volt természetes ellenségük a szigeten, így az embertől sem féltek. A tengerészek könnyűszerrel a fedélzetre csalogathatták őket, hogy friss élelmük legyen a hosszú hajóutak során.

A dodók kihalásához hozzájárultak a telepesek által behurcolt háziállatok és patkányok, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait, valamint az élőhelyük zsugorodása is. Kipusztulását mindaddig nem is érzékelte az ember, amíg szerephez nem jutott 1865-ben Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjében.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.