Tudomány

Karácsony szelleme meghalt, de mégis él

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2017. 12. 25. 12:00

A karácsonyfa előtt ősi magyar szokásként termő ág lógott a tiszta szobákban, ez jelképezte a bőséget és termékenységet. A fény ünnepe szinte egyidős az emberiséggel, sokszor átalakult, de mára sem halt ki.
Korábban a témában:

Ahány ház annyi szokás, de legalábbis annyi módon üli meg szentestét a magyar. Általánosságban viszont igaz, hogy az év végi munkák ledarálásával, ajándékvadászattal stresszes napok és hetek után mire valaki december 24-én tényleg családi körben kitárhatná a szívét, már sokszor késő. Csillogó szemmel várjuk az ajándékbontást némi mentegetőzéssel – „kicserélik, ha nem teszik” –, a halászlé még csúszik, de a második tányér töltött káposztánál már bólogatunk a tányérba.

A kereskedelem, a fogyasztói társadalom megöli karácsony szellemét – kesergünk egy sort, mégsem szabadulunk. Erő nincs vagy akarat? Hosszasan dilemmázhatunk és marcangolhatjuk magunkat, de nem érdemes. Főleg miután elbeszélgetünk Koltay Erika néprajzkutatóval, múzeumpedagógussal, a Néprajzi Múzeum munkatársával.

Ahogy ő fogalmaz:

Évszázadokkal összevetve az utóbbi időben karácsony minden szempontból óriásit változott, de elég egy kicsit megkapargatni a felszínt és egyértelmű: lelkisége megmaradt. És ez a lényeg.

Örök körforgás

Persze szokásunk szerint kezdjük az elején. Az ember, mint biológiai lény még ma is teljes mértékben kiszolgáltatott a természet periodikájának, aminek az ősi nagy civilizációknak otthont adó mérsékelt égövön a nappalok és éjszakák váltakozásain túl az évszakok egymásutánisága a legszembetűnőbb jele. Mindkettő kulcsszava: fény.

A gyökerek gyakorlatilag a kezdetekig nyúlnak, az emberré válással tudatossá váltak, majd koronként és területenként más-más magyarázatot kaptak. Maradjunk az európai és magyar hagyományt ma meghatározó kereszténységnél.

Ha az év forgását egy óra számlapjára vetítjük, a nulla a december 21-ei téli napforduló, az első perc pedig a fény, azaz Jézus születése. Hajnali háromnál március 21, a tavaszi napéjegyenlőség: ettől a naptól kezdve a világosság ideje hosszabb a sötétségénél, Krisztus feltámadott – húsvét.

A fény „csúcspontja” Keresztelő Szent János – valójában Jézus előhírnöke – napja, június 24. körülbelül annyival követi a nyári napfordulót, mint Jézus születése a télit. Ha János Megváltóhoz való alázatára utaló bibliai idézetre gondolunk (Jn. 3.30.), a fény mindig győzedelmeskedik a sötétség felett:

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.

Utólagos, kőbe vésett dátum

Nyilvánvalóan nem véletlen a párhuzam, a korai időkben is vitákkal szabdalt, de kifelé egységes egyház, a lelkek meggyőzése érdekében tudatosan az archaikus időkből való ünnepek idejére tette a saját jeles napjait.

Így került karácsony, Jézus születésének napja december 25-ére, az archaikus Napisten ünnepének dátumára 325-ben, a niceai zsinat határozata alapján. Ami ennek történelmi részét illeti, nagyon sokfelé ragozhatnánk, de amit jelen tudásunk alapján mondhatunk: Jézus, mint történelmi személy valamikor a saját születése előtti 7-4 között láthatta meg a napvilágot, és az is kérdéses adott éven belül mikor. Június, szeptember és december eleje is erős érvekkel bír.

A dátum, tehát utólagosan meghatározott, de megváltoztathatatlannak szánt döntés volt, ám nem vált azonnal egyedül elfogadottá: a keresztény világban eleinte 17.és 25. között ünnepelték.

Betlehem a karácsony lelke

A születésre való készülődés az adventtel kezdődött, ami a lelki elmélyülés, befelé fordulás, bűnbánat időszaka volt. Nagyon komolyan vették, farsangig nem tartottak lakodalmat, nem szólt hangos zene, nem tartottak bálokat. Az egyház minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el. A lelki felkészülést katolikus vidékeken a hajnali misék, a roráték segítették. A karácsonyhoz kötődő, egyik népszerű szokás a betlehemezés volt. A betlehemező csoportok szereplőinek kiválasztása és a szövegek tanulásának megkezdése is az adventi időszakra esett.

A betlehemes csapat legényeire innentől kezdve külön szabályok vonatkoztak, a megtisztelő feladatukhoz méltó viselkedést vártak el tőlük. Például nem járhattak kocsmába, nem hangoskodhattak és tilos volt világi dalokat énekelniük. Ebben is a ráhangolódás érhető tetten

– emeli ki Koltay Erika.

Wikipedia

Érdekes, hogy a böjt az éjféli miséig tartott, utána lehetett hatalmas lakomát csapni: ennek „továbbélése” a ma is elmaradhatatlan, bőséges vacsora szenteste még akkor is, ha praktikus okokból korábbra került.

Termő ág: ősi magyar hagyomány

A karácsonyfa német hatásra kezdett terjedni a XIX. században, először az arisztokrácia, majd az őt utánzó polgárság körében. Általánossá pedig az I. világháború után vált, a nép egyszerű fiai a lövészárkokban ismerkedtek meg a szokással osztrák és német bajtársaik révén.

A paraszti kultúrában a betlehemezés jelentette a karácsony tényét, minden házban elkészítették a betlehemi jelenetet is. A betlehemezők összekötötték a falu lakosságát, aki beengedte őket a házába, ajándékkal látta el a csoportot, az átvitt értelemben a kisdedet fogadta be, ami által hajléka és annak népe áldottá vált.

A betlehemezéshez hasonlóan népszerű szokás volt, főként protestáns vidékeken, a kántálás. Az emberek kántálni jártak házról-házra – az ablakok alatt esténként énekszóval köszöntötték a családot, amiért ők is ajándékot kaptak.

A mindenki által ismert mai karácsonyfa helyett a paraszti otthonokban úgynevezett termő ágat vagy karácsonyi zöldágat lógattak le a tisztaszobában, mézeskaláccsal, almával, dióval, aszalt gyümölcsökkel feldíszítve. A keleti országrészben egészen az 1960-as évekig élt a hagyomány.

A termő ág kifejezi karácsony lényegét, azt az ősi hiedelemvilágot is, ami a fény eljöveteléhez kapcsolódik időtlen idők óta, nevezzük napfordulónak. A Napisten , a keresztény kultúrában a Megváltó, az életet adó Fény születésének ünnepét. Az új kezdettel, a fény újjászületésével a remény is feléled bőségre, egészségre, gyarapodásra a család számára.

Nem halt ki, csak átalakult

A karácsony ma is hatalmas szereppel bír az életünkben, sem lelkisége, sem a szokások nem haltak el, csupán nagy mértékben megváltozott a tartalmuk, sok esetben eltolódtak a hangsúlyok

– mondja ki cikkünk talán legfontosabb mondatát Koltay Erika.

Ez az ünnep még azokat a családokat is összehozza, akik év közben alig töltenek együtt időt, a lelki befelé fordulás bizonyítéka pedig a karácsonyi nagy adakozási láz. Az ember szíve megnyílik ilyenkor, könnyebben észreveszi az elesetteket és szívesen ad. Sőt, mintha ilyenkor akarnánk kompenzálni egész éves figyelmetlenségünket és „önzésünket”.

Az ajándékozás kényszere mostanra tényleg esztelenül elhatalmasodott, de bárhonnan is nézzük, ilyen korban élünk. És bizony az ajándékok is a karácsony hagyományos velejárói: hajdanán az úr apróságokat adott cselédeinek, szülők a gyerekeknek. A mérték az, ami változott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.