November 2., halottak napja a földön küzdő egyház megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről, és szorosan kapcsolódik az előző napi mindenszentekhez, a diadalmas egyház ünnepéhez, azaz mindenszentekhez. Rögvest megmagyarázzuk, de előbb lássuk, miért is veszélyes ma a munka.
A halottakról emlékező ünnep már az ókori Rómában is létezett, vidámsággal igyekeztek oldani a halál komorságát. Az ókeresztények is megemlékeztek elhunytakról, de egyetemes ünneppé Szent Odilo clunyi apát révén vált. A X. század végén kezdeményezte, hogy miután mindenszentekkor az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes halottra is emlékezzünk. Bencés szerzetesek hatására halottak napja már a XI. században széles körben elterjedt, Róma a XIV. században fogadta be.
Nehogy visszatérjen
A magyar népnyelvben ez a nap a lölkök napja vagy lelkeknek emlékezete, sőt azt a hetet, amelyre halottak napja esett halottak hetének nevezték. Lassan elhomályosította a korábbi ünnepet, idővel mindenszentek halottak napja vigíliája, vagyis előestéje lett. A sírok megtisztítása, virággal díszítése és a gyertyagyújtás mindkét napra jellemző, és hasonlóak a népi hiedelmek is, amelyek középpontjában természetesen a halál állt.
Halottak napján illendő volt megvendégelni, de legalábbis kenyeret, alamizsnát osztani koldusoknak, betegeknek, félkegyelműeknek, hogy imával segítség az elhunytat az üdvösség elérésében.
Elterjedt volt a hit, miszerint halottak napján az elhunytak hazajárnak, ezért több vidéken éjszakára külön megterítettek nekik a család asztalán. Tápén például éjszaka egy-két órán keresztül húzták a harangot, mert úgy vélték, ez időre szeretteik megpihenhetnek, nem szenvednek a tisztítótűzben. Göcsej egyes területein nagy lakomákat csaptak ilyenkor, éjfélig tartott a dinom-dánom, aminek célja a hazajáró halottak megtévesztése volt.
Aki dolgozik, magára vessen
A munka általánosságban tilos volt ezen a napon. Eleink attól tartottak, hogy megzavarnák vele a holtak nyugalmát, aminek következményeit érthető módon nem merték vállalni.
Egyes részleteket meg is indokoltak:
- Régi hiedelem szerint aki halottak napján földmunkát végzett, azon „hóttetöm” alakul ki. Ez az atheroma vagy kásadaganat, a bőr alatt jelentkező jóindulatú, tömött, tokos daganat.
- Mosni és párolni sem volt szabad – Göcsejben egész halottak hetében –, mert a család halottja vízbe kerül vagy vizes lesz rajta a ruha.
Érdekes még, hogy Budaörs német népe szerint aki a sírról virágot szakít, azért eljön a halott és elviszi. Tápén úgy tartották, ha a halott sírján égő gyertyát máséra teszik át, akkor az illető minden bűne és bűnadóssága is átszáll a gyertyával együtt a másik elhunytra.
A küzdők segítik a szenvedőket
Térjünk vissza a szenvedő és diadalmas egyházra. A keresztény tanítás szerint az élő és holt lelkek egy hármas egységben titokzatos közösséget alkotnak:
- A küzdő egyház az aktuálisan a földön élők közössége.
- A szenvedő egyház az elhunyt, de még a tisztítótűzben szenvedő lelkek közössége.
- A diadalmas egyház az elhunyt, és már a mennybe jutott lelkek közössége.
A lelkek közösségében a három rész kölcsönösen helyt áll és könyörög egymásért. Mindenszentek ünnepén mindazokra megemlékezünk, akik életszentségük okán halálukat követően azonnal Isten országába kerültek, vagy a purgatóriumi tisztulás után jutottak oda. Ezen ünnep miatt gondolta úgy Szent Odilo, hogy a híveknek, a küzdő egyház tagjainak meg kell emlékezniük a tisztítótűzben szenvedőkről is.
