Széchenyi Istvánt Kossuth Lajos nevezte a legnagyobb magyarnak azért, mert ujjait a kor ütőerére téve megérezte annak lüktetését. És tett érte, hogy ezt a ritmust Magyarország is felvegye. Ahogy ő maga fogalmazott:
Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal.
Széchenyi így is tett, legközismertebb példája ennek, amikor 1825. november 3-án birtokai egyévnyi jövedelmét ajánlotta fel egy tudós társaság, azaz a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.
A rosszindulat egyidős az emberiséggel, Széchenyivel szemben is immár egy évszázada fel-felbukkan a vád: az akkor 34 esztendős gróf nevezetes felajánlását, soha nem teljesítette. Nézzük, mi az igazság?
Sokan megkönnyezték a felajánlást
Egy magyar tudományos társaság létrehozása akkoriban már régi szándék volt konkrét tervekkel, ám I. Ferenc császár uralkodásának első évtizedeiben megvalósítására nem volt esély. Amikor 1825 nyarán hosszú idő után újra összeülhetett a magyar országgyűlés, a képviselők komoly energiát fordítottak a félbeszakadt reformok újraindításának.
Az alsóházban Felsőbüki Nagy Pál tartott szenvedélyes szónoklatot, amelyben többek között a nemzeti kultúrát elhanyagoló arisztokráciát ostorozta. Beszéde után váratlanul Széchenyi István kért szót. A pozsonyi országgyűlés alsótáblájának úgynevezett kerületi ülése nem számított hivatalos fórumnak, jegyzőkönyvet nem vezettek, a jelenetet a szemtanúk leveleiből és naplóból ismerjük.
A gróf a főrendi tábla tagja volt, ezért is kezdte némi „mentegetőzéssel”:
Nekem itt szavam, nincs, az Országnak Nagyja nem vagyok, de birtokos vagyok, és ha feláll olly intézet, melly’ a magyar nyelvet kifejti, mely azzal segíti honosinknak magyarokká neveltetését, jószágaim’ egy esztendei jövödelmét feláldozom. Érett meggondolással teszem ezt, mondotta még, azért célra vezethető felvigyázást kívánok, hogy a nemzetnek ajánlott summa haszontalanul el ne pazaroltassék
– idézi Fónagy Zoltán történész az MTA honlapján megjelent tanulmányban.
Szavait mély csend követte, a jelenlévők szerint egyes követek szeméből a könny is kicsordult, majd mindenfelől szűnni nem akaró éljenzés tört ki. A pillanat hevében három főúr tett komoly összegű felajánlást és többen csatlakoztak kisebb összegekkel is.
Hatvanezer forint
Nem a levegőbe beszéltek. November 8-án az országgyűlésnek és József nádornak címzett nyilatkozatban a négy alapító főúr írásban is megismételte kijelentését: gróf Széchenyi István egy évi, gróf Károlyi György fél évi jövedelmét, Vay Ábrahám nyolcezer, Gróf Andrássy György tízezer konvencionális forintot.
A történész kiemeli: ez még mindig nem volt több, mint szándéknyilatkozat, de 1826. március 19-én aláírták a négy adakozó közös alapítólevelét is. Széchenyi ebben részletesen, pontokba szedve megfogalmazta vállalását:
Lelkiismeretesen és magyar érzéssel határozom el Jószágaimnak egy Esztendei jövedelmeit 60.000 azaz Hatvan ezer Conventionális értékü Rhénes forintokba, mellyeknek erejéig magamat és Successoraimat [örököseimet] lekötelezem ezennel következendő Feltételek alatt…
És félinformációkra hagyatkozva itt lehet a történetet félremagyarázni, Széchenyi ugyanis soha, senkinek nem tette le ezt a 60 ezer forintot. Erre nem is ezt ígérte. Az alapítólevél 2. pontjában leírta a fizetés módját is:
Hogy azon Summát én magamról és Successoraim [örököseim] magoknál megtarthassam és megtarthassák mind addig, míg annak Interesseit [kamatait] mind én pontosan fizetem, mind Successoraim pontosan fizetik.
A félreértés
Mit jelent ez? Széchenyi István nem azt vállalta, hogy készpénzben, egyszerre kifizet 60 ezer forintot, hanem majdani örököseit is kötelezve vállalta:
Meg is tette, a vállalt teherre saját költségén jegyeztette be a – mai fogalmainkkal – jelzálogjogot saját birtokaira.
A korban minden jelentősebb alapítvány így működött, a felajánlók a vállalt összeg kamatainak fizetésére kötelezték magukat – emeli ki Fónagy Zoltán. Az akadémia nagyobb adományozói is mind így tettek, készpénzt csak a kisebb hozzájárulók adtak.
A család 70 évig fizette, utána…
Széchenyi maga 1848-ig fizette az évi 3600 forintra rúgó summát, a gróf döblingi évei alatt, majd halála után a család teljesítette lelkiismeretesen a kötelezettséget. Csaknem 70 év után, 1894-ben a legnagyobb magyar elsőszülöttje, Széchenyi Béla úgy döntött, mentesíti magát és leszármazottait a további éves fizetés alól, és egy összegben letette az édesapja által felajánlott tőkét.
Széchenyi Bélának tehát arra is volt gondja, hogy az általa befizetett összeg pontosan annyit érjen, mint amit apja vállalt hetven évvel korábban.
