Trianon után a magyarság legfontosabb törekvése a revízió volt, ebben nemre, korra, társadalmi állásra és vallásra való tekintet nélkül tökéletes volt az összhang. A propaganda és a közvélemény a Mindent vissza! jelszavában a Szent István-i birodalom ezeréves határainak visszaállítását tűzte ki célul. Nemzetközi porondon viszont a hivatalos politika a sokkal elérhetőbbnek tűnő etnikai revíziót pártolta, és csakis békés eszközökkel.
A magyarok támadjanak
A náci diktátor hatalomra kerülése után azonnal megkezdte az első világháborút lezáró békerendszer felszámolását, ami – főleg Ausztria német bekebelezése után – a magyar diplomácia számára kényes helyzetet teremtett. Horthy Miklós és a magyar kormányok a revíziót mindenképp az angolszász nagyhatalmakkal és Franciaországgal való megegyezéssel, békés módon kívánták elérni, ám azok nem kívántak beleszólni a térség ügyeibe.
Ám Hitler 1938 márciusában bevonult Ausztriába, és rögvest megfogalmazta újabb célját: a német kisebbség védelmére hivatkozva a Szudéta-vidék átadását követelte Csehszlovákiától. Ebben pedig magyar segítséget remélt. Hitler terve az volt, hogy
Horthy kikosarazta Hitlert
Hitler 1938. augusztus 20-án titkos tárgyalásokra hívta Horthyt, Imrédy Béla miniszterelnököt és Kánya Kálmán külügyminisztert. Augusztus 21-én állt elő ajánlatával, amit a magyar küldöttség egyhangúan utasított el, mert:
- a politikusok biztosak voltak abban, hogy a nagyhatalmak megvédik a csehszlovák államot, és Magyarország nem vállalta a felelősséget egy újabb nemzetközi fegyveres konfliktus kirobbantásáért;
- a magyar honvédség nem állt készen egy támadásra;
- Horthy és köre úgy vélte, egy újabb háborúból Hitler csak vesztesen kerülhet ki.
A hatnapos tárgyalások tehát eredménytelenül zárultak, Horthy hazautazott, Hitler dühöngött és más megoldást választott. Ezt ismeri ma a történelem Müncheni egyezmény néven, aminek folyományaként az első bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolták a Felvidék csaknem 12 ezer négyzetkilométeres, 86 százalékban magyarok lakta déli sávját.
Európa urának tartotta magát
Horthy Miklós emlékirataiban részletesen ír a berlini tárgyalásokról, és a kérdésben képviselt magyar álláspontról, a fejezet címe beszédes: Ellentétek Hitlerrel.
Az Anschluss után a „Németország által három oldalról körülvett Csehszlovákia számára ütött az utolsó óra” – írta Horthy. Az augusztusi berlini meghívás hivatalos oka az volt, hogy mivel Németország viszi tovább az egykori császári és királyi flotta hagyományait, így annak utolsó parancsnoka legyen jelen egy német nehézcirkáló vízrebocsátásánál.
Hitler meghívására is talál a mondás, hogy „Kilátszik a lóláb”, mert éreztem valami hátsó gondolatot, és ez elvette kedvemet. Hamarosan be is igazolódott, hogy előérzetem alapos volt.
A kormányzói pár és a magyar küldöttség különvonatát maga Hitler fogadta virágcsokorral (gyöngyvirág volt, Horthy Miklósné Jószáshelyi Purgly Magdolna kedvenc virága) Kielben, elhelyezésük és ellátásuk is arra utalt, kitüntetett figyelemben és gondoskodásban részesülnek. Az avatás és az ünnepségek után Hitler négyszemközt kívánt beszélni Horthyval.
Két év múlt el obersalzbergi eszmecserénk óta és elért sikerei erősen megváltoztatták Hitlert. Viselkedése arra vallott, hogy Európa urának tartja már magát. Minden kertelés nélkül elém tárta a később „Unternehmen Grün” fedőnév alatt ismertté vált tervét. Ennek végrehajtása során – mint mondotta – a cseheket széttapossa, Prágát, ha kell elpusztítja és Csehszlovákiát német védnökség alá kényszeríti. Úgy látszott, háborúra is elszánta magát és tőlem várta a biztosítékot, hogy a német előrenyomulással egyidőben dél felől mi megtámadjuk Szlovákiát.
Meghűlt a levegő
Horthy válasza udvarias volt, de elutasító. Magyarországnak magától értetődőn vannak területi követeléseink Csehszlovákiával szemben, ám ezt kizárólag békés úton kívánja megvalósítani – mondta a kormányzó és hozzátette: egyébként sem lennénk képesek az északi határra telepített csehszlovák erődöket megsemmisíteni.
Majd mi szállítjuk a szükséges fegyvereket – vetette ellen Hitler. Én azonban kitartottam a kimondott „nem” mellett, sőt figyelmeztettem arra is, hogy nagy kiterjedésű háború veszélyével kell számolnia, mert véleményem szerint a németek bevonulását Csehszlovákiába sem Anglia, sem Franciaország, de talán a Szovjetunió sem nézi majd tétlenül. A délelőtti barátságos hangulat elszállt; beszélgetésünk végén szinte kellemetlen légkör nyomása nehezedett ránk.
Hasonló tárgyalást folytatott Kánya és Imrédy Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel, amelyen a magyar kormányfő és külügyér a kormányzóhoz hasonló következetességgel tagadta meg a kérést. Pedig Ribbentrop érvelése elég egyértelmű volt:
Aki részt akar venni a lakomán, annak a főzésből is ki kell vennie részét.
Ekkor még nem vettünk részt benne, az északi irányú etnikai revízió az első bécsi döntéssel mégis megvalósult.
