Bár az óriásokat alapvetően a mítoszokból ismerjük, a túl sok növekedési hormon a valóságban is extrém magasságot idézhet elő – a felgyorsult és túlzott növekedés állapotát gigantizmusnak, vagy óriásnövésnek nevezik. A rendellenesség hátterében sokszor egy, az agyalapi mirigyben kialakult daganat áll.
Szakértők egy csoportja a közelmúltban több ismert múmiát is megvizsgált, így az 1901-ben Beit Khallaf közelében feltárt testet is. Korábbi kutatások megállapították, hogy a lelet a harmadik dinasztia korából, megközelítőleg időszámítás előtt 2700-ból származik. Sőt, a szakértők arra is következtetni tudtak, hogy a maradványok egy fáraóhoz, Szanahthoz tartoztak.
Mivel a fáraók több és jobb minőségű élelemhez jutottak, mint az alattvalók, ezért nem meglepő, hogy magasabbra is nőttek a többségnél. Michael Habich, a Zürichi Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint azonban a majdnem 2 méteres Szanaht így is az eddig ismert legmagasabb uralkodó, a 175 centiméteres II. Ramszesz fölé tornyosult volna.
Vizsgálatukban Habich és kollégái újraelemezték Szanaht állítólagos koponyáját és csontjait. A kutatók a megnyúlt csontokban a gigantizmus egyértelmű jelét fedezték fel. A szakértők úgy vélik, hogy a fáraóé lehet az óriásnövés legkorábbi ismert esete.
A betegségek evolúciós fejlődésének tanulmányozása fontos a mai orvostudomány számára
– mondta Habich.
A korai dinasztiák idejében az alacsony szobrokat kedvelték, hiszen az udvar jelentős része nem nőtt túl magasra. Szanahtot ugyanakkor méltó helyen temették el, ez pedig arra utal, hogy a társadalom nem bélyegezte meg a gigantizmusban szenvedőket.
