Tudomány

Találtak egy embert, aki ismerhette Attila királyt

A hun kori sír egy díszesen eltemetett harcost rejtett, aki személyesen szolgálhatta a hunok királyát, Isten ostorát.

Terjeszkedik a Mercedes gyár, ezért a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai május 15. óta dolgoznak egy körülbelül 43 hektáros terület feltárásán. Nem a semmiből kezdték, a régészek már korábban is végeztek a területen geofizikai méréseket és több ásatást is, így jelenleg többé-kevésbé célirányosan haladnak.

Mondhatni szerencsére, mert ami most nem kerül elő, azt majd csak kései korok tudósai fogják jegyzékbe venni, mint a XXI. századi autógyár alatti rétegek kincseit… De most a jelenről és a múltról van szó.

Az ásatáson Kovacsóczy Bernadett régész bukkant rá a Duna-Tisza közén mindeddig páratlan leletre: az úgynevezett padmalyos sírban egy hun kori, gazdag, feltehetően magas rangú férfi, férfi maradványai feküdtek jó néhány arany tárgy mellett.

Wilhelm Gábor régészt, a projekt vezetőjét, a múzeum munkatársát kérdeztük, ki lehetett ez az ember?

Hun pánik

Sokszor mondjuk, hogy Kárpát-medence a népek országútja, és ez soha nem volt annyira igaz, mint a Krisztus előtti 3. század végétől gyakorlatilag a magyarok beköltözéséig. A germán népek keletről érkező erős nyomása miatt a Római Birodalom 271-ben feladta Dacia provinciát, és 380-tól rohamosan gyengült Pannóniában is.

Ekkor kezdődött a hun pániknak nevezett folyamat, a megerősödő, nyugat felé terjeszkedő nép népvándorlást indított maga előtt.

Merőben új, steppei lovas harcmodoruk elsöpörte az eltérő harcmodorú,  főként gyalogszerrel csatába vonuló germánokat: aki nem tudott elmenekülni, az vagy elpusztult, vagy vállalta az alávetést. Ezután viszont békében élhetett a hun király alattvalójaként.

Ezért érkezett a IV. század utolsó évtizedeiben jelentős létszámú kevert, germán-alán népesség a Kárpát-medencébe. Majd 420-ban megérkeztek a hunok is, de itt megálltak, és kialakították birodalmuk központját. Attila halálával az egész összeomlott, a hun kor tehát a Kárpátok közt alig több mint három évtizedet, a 420-453-ig terjedő időszakot fedi le.

A kecskeméti hun harcos (MTI/Ujvári Sándor)

Mindenki hun

Elég vegyes képe nyújtott e táj. A római közigazgatás az 5. század elejére “hivatalosan” is kivonult a provinciából, de az élet nyilvánvalóan ment tovább, álltak még a fejlett, csillogó városok, a római civilizáció éreztette hatását. Az Alföld nagy részén szarmaták éltek, róluk történeti leírásokból tudjuk, hogy nyolc várossal rendelkeztek, de helyileg csak egyet lehetett többé-kevésbé beazonosítani Szeged környékére.

Jászok

Érdekesség, hogy a szarmaták keleten, a Kaukázus vidékén maradt néprészeit ma oszéteknek ismerjük, nyugatra vándorolt csoportjuk pedig a 13. században a Magyar Királyságban talált új hazát: ők a jászok.

A népesség nagy része a mai tanyaközpontokat idéző közösségekben élt, árokkal körülvett, földbe süllyesztett házakból, gazdasági épületekből, iparosműhelyekből álló telepeken – magyarázza a régész. A hódítás után immár békében, mint mindenki a birodalomban.

Tudni kell, hogy a hun nem egy etnikum, sőt fennhatóságuk alatt kibogozhatatlanul sok népelem létezett egy közös definíció szerint: mindenki hunnak számított, aki a hun király által uralt területen élt a szolgától az előkelőkig.

Rejtett sír

Ezért fogalmaz Wilhelm Gábor óvatosan úgy, hogy említett sírban egy hun alattvalót találtak, mert feltehetően soha nem fog kiderülni, hogy milyen nyelven beszélt. Mivel a hun korban élt, ő maga feltehetően hunnak mondta volna magát, ha megkérdezik.

Viszont alán szokás szerint temették – az alán a szarmaták egy csoportja -, abba a bizonyos padmalyos sírba.

A sírrablók megtévesztésére használták az ilyet: ástak egy gödröt, majd az aljából oldalra nyitva létrehoztak egy rejtett üreget, ebbe helyezték a halottat és a vele temetett tárgyakat.

A kezdő sírrablót nyilván átverték vele, de a rutinosabbak már ismerhették a cselt – emberünknek mégis “szerencséje” volt. Nemcsak csontváza maradt épségben, de megtalálták az egykori lábbelijéhez tartozó két öntött arany csatot, a haját összefogó, súlyos arany karikát, rövid tőrkardját, a fegyver hüvelyének arany veretét és egy szürke, fényezett felületű, korongolt korsót.

Ismerhette Attila királyt

A leletek alapján ez a férfi mindenképp keletről származott – mondja a szakértő. De ki lehetett ő? Az 5. század első felében élt, azaz a hun korban, és módos ember volt. Talán a közösség helyi vezetője, hun vezér. Azért ne a nagyúr kategóriájában gondolkodjunk, akinek helye volt a király személye mellett, de előkelő férfi.

Talán személyesen ismerhette Attilát, találkozhatott vele, még szót is válthattak – rangja megengedte.

A csontok, a leletek ugyan megdöbbentően közel hozzák régi korok embereit, de nem szólnak, nem beszélnek. Egy bizonyos határ után a régész legtöbbször csak következtethet “így is lehetett” – míg más források meg nem erősítik vagy nem cáfolják elméletét.

Ebben a leletben egyértelműen az szenzációs, hogy a Duna-Tisza közéről ez az egyetlen ismert padmalyos temetkezés a hun korból, Kecskemét környékéről pedig ő az első hun kori harcos.

A sírt megtaláló Kovacsóczy Bernadett régész (MTI/Ujvári Sándor)

Attilát már megtalálták?

Ezek után nem tarthattuk magunkban a kérdést, hogy a szakértő szerint hol lehet a legendás Attila király sírja, és milyen esélyt lát megtalálására?

Röviden: valahol a Dél-Alföldön temethették el, és sírját feltehetően már fel is tárták. Nem a tudósok, hanem a sírrablók

– hűti le hirtelen lelkesedésünket Wilhelm Gábor.

A király valamely fővezérének nyughelyére nagy eséllyel rábukkanunk majd a jövőben, de Attiláéra kevés az esély. Már csak azért is, mert ha egyszer találunk egy díszes, gazdag mellékletekkel megrakott sírt, miből tudjuk, hogy a király nyugszik benne és nem egy előkelőség? Feliratot kellene rajta találni, vagy más források alapján bizonyítani. A régészet nagy valószínűséggel annyit mondhat majd: ez akár a hun Attila király sírja is lehetett, íme a csontjai.

Persze, most mindenkinek beugrik a hármas koporsó, de ez későbbi szokás, a legendák születésének idejét tükrözi, nem Attiláét. Ha pedig az elmúlt másfél ezer év során kirabolták a sírt, szétszórták a csontokat, a küldetés gyakorlatilag lehetetlen.

De az ember épp azért lesz régész, hogy kutasson, bizonyítékokat gyűjtsön és elméleteket állítson fel, amelyek a kibontakozó szakmai vita során szépen a helyükre kerüljenek. És persze mindvégig reménykedjen, hogy egyszer felbukkan mégiscsak egy hármas koporsó, egy felirat, egy félreértelmezhetetlen tárgy – mondja ki a végszót Wilhelm Gábor.

(Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik