A katonai vereség hatására és az első világháború borzasztó terhei alatt Oroszország összeomlott, a cári rendszert 1917 februárjában polgári demokratikus forradalom döntötte meg. II. Miklós cár lemondott, Alexandr Fjodorovics Kerenszkij alakított kormányt. Kettős hatalom alakult ki, amelyben a kormányénál nagyobb erő összpontosult a városok, gyárak, laktanyák közvetlenül választott tanácsainak, a szovjeteknek a kezében.
Rögvest hazatértek a külföldön bujkáló bolsevik vezetők, mint Vlagyimir Iljics Lenin, Lev Davidovics, Nyikolaj Ivanovics Buharin vagy Grigorij Jevszejevics Zinovjev. A forradalom továbbvitelét tűzték zászlajukra, és rövid idő alatt átvették a hatalmat a munkások, parasztok, katonák, matrózok alkotta szovjetekben.
A programjuk demokratikus köztársaságról, munkásellenőrzésről, a földesúri földek magántulajdonénak megszüntetéséről, a háború befejezéséről szólt – a bolsevikok komoly népszerűséget szereztek a lakosság körében, amihez jócskán hozzájárultak az újabb háborús kudarcok és a gazdaság közeli összeomlása.
Erőszakkal a hatalomért
Nyárra már annyira erősnek érezték magukat, hogy a sokszor 500 ezres tömegtüntetéseket meglovagolva puccsot kíséreltek meg, de felkelésüket leverték, Lenin Finnországba menekült, Trockijt lecsukták. Illegális szervezkedésben viszont verhetetlenek voltak, és nagyon komoly sikereket értek el az Orosz Birodalmat behálózó szovjetekben. A bolsevikok sorra szereztek többséget a nagyvárosok munkástanácsaiban, októberben már a fővárosi, azaz a pétervári szovjetet is ők vezették.
Ekkor érezték úgy, hogy eljött az idő a fegyveres hatalomátvételre. A “nagy nap” október végén (a Gergely-naptár szerint) november elején, a II. szovjetkongresszus előtt virradt volna fel. Tervük kiszivárgott, a kongresszus megnyitását pedig október 25-ére, azaz november 7-ére halasztották, hogy a mensevik és az eszer többség biztosan odaérjen.
Maradjunk ezek után a Gergely-naptárnál. E szerint október végén a bolsevikok központi bizottsága létrehozta a puccs megszervezéséért felelős Forradalmi Katonai Bizottságot, az események felgyorsultak. Az újabb “forradalom” sikerének esélyét számos külső tényező is növelte. Ilyen volt például, hogy Szentpétervárott hatalmas tömegben tartózkodtak leszerelt, sebesült katonák, akik a Péter-Pál erőd őrségével együtt a bolsevikok oldalára álltak. Vagy hogy egy vasutassztrájk szinte elszigetelte a fővárost az ország más részeitől.
A “nagy októberi forradalom”
A kormány igyekezett elejét venni a puccsnak, november 6-án fegyveresekkel szállta meg a mozgalom legfontosabb központjait és a város középületeit. Az összeesküvést ekkor Trockij irányította, ő alkotta meg a következő napi akció tervét, Lenin csak november 7-én érkezett Pétervárra.
Reggel a bolsevikokat támogató katonaság lezárta a fővárosba vezető utakat, majd megkezdte a kulcsfontosságú köz- és kormányépületek elfoglalását. Komolyabb vérontás nélkül haladt minden, estére már csak a kormánynak otthont adó Téli Palota maradt a törvényes vezetés kezén. Kerenszkij miniszterelnök elmenekült, a továbbra is kitartó miniszterei viszont visszautasították a puccsisták ultimátumát.
A legenda szerint ekkor kezdődött a “nagy októberi forradalom” legheroikusabb mozzanata, a Téli Palota ostroma. Az Auróra cirkáló sortüze adta meg a jelet a támadásra, a forradalmárok pedig komoly harcok árán elfoglalták az épületet.
Eközben Lenin megnyitotta a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusát. A 670 küldött több mint fele bolsevik volt, a mensevik és eszer küldöttek látva tiltakozásuk hasztalanságát kivonultak. A bennmaradt bolsevikok pedig elfogadták a dekrétumot, amelynek értelmében minden hatalom a szovjetek kezébe megy át. Elfogadták az azonnali békéről, a föld köztulajdonba vételéről szóló határozatokat is, és Népbiztosok Tanácsa néven új kormányt alakítottak, amelynek elnöke Lenin lett.
A kommunista diktatúra pedig a Szovjetunió összeomlásáig becslések szerint 100 millió ember életét követelte.
