Bottyán János kihajította a müezzint a minaretből

Bottyán János, vagy közismertebb nevén Vak Bottyán épp olyan ember volt, ahogy ma a végvári vitézeket elképzeljük: vad, szilaj, nyughatatlan, kalandvágyó, bátor, és már csak szakmájából eredően is bizonyára bitang erős. Rákóczi generálisaként ismerhetjük leginkább, ám élete legnagyobb részében a török ellen harcolt, karrierje a magyar végeken kezdődött.

Lovászból vitéz

Esztergomban született protestáns kisnemesi családban, ám amikor a nagyszombati Jezsuiták vágsellyei birtokára került lovásznak, az atyák hatására katolizált. Családja ezt olyannyira nem vette jó néven, hogy kitagadta. Örökség híján a mindössze 15 éves, valójában még gyerek János úgy látta jónak, hogy ha felcsap végvári vitéznek.

Valamikor az 1650-es évek vége felé járunk ekkor, és ebből ki is derül, születési dátumát nem tudjuk pontosan. Azt viszont igen, hogy Érsekújvár eleste után Vágsellye egy csapásra a királyi Magyarország védelmének egyik fontos láncszemévé vált. Bottyán János pedig itt tanulta ki a hadi mesterséget.

Megismerkedett a portyákkal, a lesvetéssel, magába szívta az “üss és fuss” harcmodort. A csatározások szüneteiben ezek a katonák párbajokkal űzték el unalmukat, a verekedés és a veszély mindennapos volt az életükben.

Virtusból…

De Bottyán János nem bírt a vérével, még kereste is a bajt. Sellyei szolgálata idején történt, hogy fogadást kötött a bajtársakkal: bemegy a török uralom alatt lévő Érsekújvárra, és a mintegy 5000 fős helyőrséget imára szólító müezzint kihajítja a minaretből.

Nem tudjuk, valóban így volt-e, vagy legenda az egész, de állítólag megcsinálta. A városban vásárt tartottak, sok volt az “idegen”, a környékbeli paraszt, kereskedő. János parasztgúnyát öltött, inge alá betett egy-két töltött pisztolyt, majd besétált a nyitott kapun. Miért is szúrt volna szemet bárkinek is, ahogy naphosszat ellődörgött a vásári forgatagban.

Amikor aztán a müezzin felment a minaret tetejére, kilépett az erkélyre, imára hívta a hívőket. Azok gyülekeztek is szépen sorban, János pedig felosont a müezzin után, hátulról elkapta a derekát, majd a mélybe vetette. Hatalmas zűrzavar támadt, hősünk meg tudott lépni az épületből, de a kapunál az őr már feltartóztatta. Vagyis akarta, mert ekkor megszólaltak János pisztolyai, majd a kapun kijutva felkapott lovára, amellyel társai várták.

Egy lovascsapat indult utánuk, de a magyarok erre is készültek. Elcsalták őket egy távoli helyre, ahol még több magyar várakozott rejtve, majd a menekülők is visszafordulva több oldalról támadva aprították fel a törököt.

Felpofozta a parancsnokát

Az 1680-as év Bottyánt már Léván találta, ahol is állítólag majdnem saját kapitánya végeztette ki. Történt ugyanis, hogy a magyarok zsoldját a nyugati zsoldosok markolták fel a várkapitány hallgatólagos beleegyezésével. János ezt nem tűrte, és miután észrevételei süket fülekre találtak, még fel is pofozta a vitéz várkapitányt. Csak azért nem akasztották fel, mert a parancsnok nem akart mindenki előtt szégyenbe kerülni a pofon miatt, ezért megelégedett azzal, hogy Bottyánt áthelyezi.

Komáromba került, ahol hasonló helyzet fogadta: ami pénz volt, azt idegen zsoldosok kapták, a magyaroknak se pénz se posztó nem jutott, motivációként a haza védelmével kellett beérniük. Az igaz, hogy a zsoldos fizetség nélkül azonnal tovább állt, míg a magyarok nem hagyták el őrhelyüket, de attól még éhesek voltak…

Bottyán pajtás tudta a megoldást. Új gázlót alakítottak ki a Dunán, ahol a kereskedők kikerülték az osztrák vámot, fizettek inkább – nyilván kevesebbet – közvetlenül a magyar vitézek kezébe.

Már ha igaz a történet, de nyilván nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél, Bottyán János minden bizonnyal nagy csibész lehetett. Ezt bizonyítja az is, hogy elismert tehetsége és vitézsége mellett, több mint két évtizednyi szolgálat után Esztergom 1883-as ostromában csak főhadnagyi rangban vett részt.

Ekkortól viszont a katona szerencsecsillaga felragyogott, de erről egy későbbi cikkben.