Tudomány

Néhány gyermekben kifejlődhetett az AIDS elleni védelem

Néhány gyereknek igazi szuperereje lehet. Egy új, Dél-Afrikában lefolytatott kutatás szerint 10-ből egy HIV-vel fertőzött gyermeknek "beépített" védelmi mechanizmusa van az AIDS ellen.

Az új tanulmányban a kutatók arról számolnak be, hogy bár igen magas mennyiségben találták meg a vírust a vérben, egyes gyermekek immunrendszere nem károsodott. Philip Goulder, az Oxfordi Egyetem gyermekgyógyásza és a kutatás egyik vezetője szerint ez igen meglepő, mivel a HIV rendszerint sokkal gyorsabban pusztít a fiataloknál, mint a felnőtteknél – a fertőzött gyerekek átlagosan két és fél évvel a megbetegedés után meghalnak.

A vírus általában magas készültséget idéz elő az immunsejteknél. A kórokozók ezután bizonyos sejteket “eltérítenek”, lemásolják magukat, megölve ezzel az érintett sejtet. A folyamat során a védelmi rendszer annyira legyengül, hogy a fertőzött személy védtelenné válik más betegségekkel szemben – ezt nevezik szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek, azaz AIDS-nek.

A felnőtteknél a szervezet mindent megtesz a vírus leküzdéséért, általában sikertelenül. A krónikus gyulladás valamint az immunrendszer összeomlása végül olyan rendellenességeket eredményez, melyek általában öregkorban szoktak jelentkezni – ilyenek a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a demencia.

Goulderék kutatásában azonban gyermekek vettek részt. A szakértők összesen 170, öt évnél fiatalabb dél-afrikai fiataltól gyűjtötték be a mintákat. A gyermekek mind HIV-fertőzöttek voltak, korábban nem részesültek antiretrovirális terápiában. Meglepő módon azonban egyiküknél sem alakult ki az AIDS.

Az elemzés során a tudósok azt találták, hogy a gyermekek immunrendszere nem zavarodott meg a vírustól, sőt, az immunsejtek CCR5 nevű fehérje receptora feltűnően alacsony szintű volt – a receptorok abban segítenek, hogy a sejtek megtalálják, hol kell leküzdeniük a szervezetet támadó betegségeket.

A gyermekek védelmi rendszere ily módon azon majmokéhoz hasonlít, melyek egy hasonló vírust, az úgynevezett SIV-et hordozzák. Ezek az emlősök, mint amilyen a kormos mangabé is, természetes környezetükben találkoznak a kórral, ugyanakkor mégsem betegednek meg tőle. Az ázsiai majmok védelmi sejtjeiben ugyanakkor nagy számban vannak a CCR5 receptorok, ezek az élőlények heves gyulladással és immunhiány kialakulásával reagálnak a fertőzésre.

A gyermekek AIDS elleni mechanizmusa egyedi, és még nem lehet tudni, hogy idősebb korukban is megmarad-e. Az öregedéssel az ember immunrendszere általában agresszívabbá válik, mivel egyre több baktériummal és vírussal kell leküzdenie. Könnyen elképzelhető, hogy ezzel az erősödéssel épp az AIDS-es megbetegedés kockázata nő.

A kutatók mindenesetre bíznak benne, hogy eredményeiket felhasználhatják más fertőzöttek kezelésénél is. A vizsgálat ugyanis rámutatott, hogy az immunrendszer gyógyszerekkel történő erősítése helyett célravezetőbb lehet épp az ellenkező hatás elérése.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik