Tudomány

50 millió ember életet vette el a Justinianus-pestis – vajon visszatérhet?

Német kutatók sikeresen rekonstruálták a Justinianus-pestist. A szörnyű betegség a 6-8. században tombolt a Bizánci- és az egykori Nyugat-Római Birodalom területén. A járványban a becslések szerint legalább 50 millió ember halhatott meg.

Molecular Biology and Evolutionben megjelent tanulmány azt sugallja, hogy a kora középkorban elterjedt Yersinia pestis nevű baktérium megegyezik azzal a kórokozóval, amely a híres, 1300-as évekbeli fekete halált is okozta.

Michal Feldman, a vizsgálatot végző egyik kutató szerint a járvány sokkal nagyobb területen terjedhetett szét, mint ahogy azt a történelmi dokumentumok sugallják. A szakember kihangsúlyozta, hogy az adatok tanulmányozásával a Yersinia pestis történetét és evolúcióját is jobban meg lehet majd érteni.

A kutatásban a tudósok először hozták létre a Justinianus-pestist okozó baktérium nagy lefedettségű genomját, a Yersinia pestis DNS-ét felhasználva. Az ehhez szükséges mintákat 6. századi csontvázakból nyerték ki. A maradványokat a München közelében található ősi temetkezési helyen, Altenerdingben találták.

A szekvencia segítségével 30 új mutációt és egyedi szerkezeti átrendeződést; továbbá 19, korábban pozitívnek hitt mutációt sikerült azonosítani. Ezek közül három az nrdE, fadJ és pcp génekben található, melyek alapvetően meghatározzák, hogy a baktérium képes-e az emberek megbetegítésére.

A tanulmány alapján a Justinianus-pestis sokkal változatosabb volt, mint ahogy azt a kutatók korábban gondolták. A szakértők viszont továbbra sem értik, hogy a kórokozó miért tűnt el a 8. században, hogy aztán később, hatszáz évvel később ismét feltűnjön.

A kutatás minden esetre alapja lehet más vizsgálatoknak. A baktérium fejlődését, alkalmazkodóképességét és az ember rá gyakorolt hatását mindenképp tanulmányozni kell, mivel könnyen elképzelhető, hogy a kór bizonyos régiókban idővel ismét megjelenhet. A pestis egyes formái egyébként is világszerte okoznak problémát, mind a mai napig.

(Via: Nature World News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik