Ilona, a tolvaj, és Ilona, a szent

Szent Ilona Nagy Konstantin, az első keresztény római császár édesanyja volt. Fiatalkoráról meglehetősen keveset tudunk: 250 körül születhetett, feltehetően a bithiniai Drepanum városban – ezt onnan feltételezik, hogy az uralkodó később minden bizonnyal édesanyja tiszteletére nevezte át a várost Helenopolisznak, vagyis “Ilonavárosnak”.

Egyszerű családból származott, egy vendéglős lányaként hozzáment Constantinus Clorushoz. Amikor a férfi 305-ben a Nyugatrómai Birodalom császára lett, eltaszította magától, hogy egy sokkal előkelőbb családból származó asszonyt vegyen feleségül. A trónon viszont Ilonától származó fia, Nagy Konstantin követte, ő viszont minden tiszteletet megadott édesanyjának.

Megtalálta Jézus keresztjét

Visszahívta a császári udvarba, megajándékozta a császárné címmel, képét pénzekre verette, és szabad kezet adott neki a birodalom kincstára felett. A császárné pedig arra használta magas állását, hogy jót cselekedjen. Beutazta a birodalmat, segítette a szegényeket, sokakat szabadított meg börtönből, bányából vagy hívott vissza a száműzetésből. Saját asztalához ültette a nélkülözőket, maga szolgálta fel nekik az ételt, egyszóval példás keresztény életet élt.

Ha születési dátumaként elfogadjuk a 250-et, igencsak idős korában, 76 esztendősen indult szentföldi zarándokútra 326-ban. Templomot építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén a Mennybemenetel helyén, és a hagyomány szerint a Golgotán megtalálta Krisztus és a két lator keresztjét.

Égi jel vezette, amikor kiásta a szenvedés eszközeit, külön megvolt a Szent Kereszt felirata is, ám azt nem lehetett megállapítani, melyik volt Jézusé. Ismét isteni csoda történt. Jeruzsálem egyik előkelő asszonya ugyanis szörnyű betegségbe esett, már a halálán volt, amikor a jeruzsálemi püspök tanácsára elvitték hozzá a három keresztet.

Imában kérték az Úr segítségét, majd az asszonyhoz érintették az első keresztet, de nem történt semmi. Majd a másodikat is eredmény nélkül. Amikor azonban a harmadik kereszttel érintették, a nő szeme kinyílt, felkelt és járni kezdett – betegsége egy pillanat alatt elmúlt.

A kereszt megtalálásának helyén Ilona templomot építtetett. A fa egy részét ezüst tokba zárva Jeruzsálemben hagyta, a másik részét Rómába vitette, őrzésére felépíttette a Szent Kereszt bazilikát. A Jézus testét átjáró szegeket fiának adta, aki zablát és sisakot csináltatott belőlük, ezeket használta győztes hadjáratain. Szent Ilona 80 éves kora körül hunyt el ismeretlen helyen 328-ban. Testét Rómába vitték és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban temették el.

Ilona és a Szent Korona

Másik Ilonánk közel sem volt ilyen szentéletű, de bátorsága és hűsége megkérdőjelezhetetlen.

1440. január 1-jén járunk, amikor I. Albert halála után a magyar rendek az alig 16 esztendős lengyel királyt, Jagelló Ulászlót hívták meg a trónra. A feltétel az volt, hogy megvédi az országot a töröktől, és feleségül veszi az elhunyt király feleségét, Luxemburgi Erzsébetet. Csakhogy mire Ulászló Magyarországra ért, jövendőbelijének és a Szent Koronának is csak hűlt helyét találta.

Történt ugyanis, hogy Erzsébet áldott állapotban volt, nem sokkal a szülés előtt, a hatalmat pedig inkább magának és leendő gyermekének akarta megszerezni. A sajátos magyar jogrendnek köszönhetően ehhez elsősorban a Visegrádon elzárt Szent Koronára volt szüksége. 1440. január 19-én Visegrádra utazott, a fellegvárból a palotába csempésztette a királynői koronát és saját ékszereit, majd szánon Komáromba ment.

Ám a palotában hagyta komornáját, Kottaner Jánosnét, született Wolfram Ilonát azzal a feladattal, hogy lopja el, és vigye utána Szent István a fellegvárban őrzött koronáját. Ilona asszony egy ismeretlen segítőjével a február 20-ról 21-ére virradó éjjel lereszelte a kincstár ajtaját lezáró lakatokat, és egy vörös bársony párnába varrva sikeresen eljuttatta a koronát a komáromi várba.

Ahogy megérkezett, február 22-én megszületett Albert király utószülött gyermeke, a későbbi V. László király. Ilona asszonynak köszönhetően Erzsébet terve bevált: május 15-én Szécsi Dénes esztergomi érsek Székesfehérvárott a Szent Koronával megkoronázta a csecsemőt. E három feltétel teljesülésével érvényes, törvényes aktus volt, csakhogy az “ellentábor” nem nyugodott bele, kirobbant a polgárháború.

Csecsemő vigyázta a koronát

A fehérvári koronázás után a királyné és kísérete szinte azonnal Győr felé indult, Kottaner Jánosné emlékiratában így ír:

A nemes királyné gondolataiba mélyedve egyedül járt fel és alá, és így szólt hozzám: »Mit tanácsol, ügyünk nem áll jól, ürügyül azt hozzák fel ellenünk, hogy el akarjuk rejteni a szent koronát, pedig ha az ellenség kezébe kerül, semmi jó sem származik belőle«. Sokáig tanakodtunk. […] Ezután megint odaléptem a nemes királynéhoz, és így szóltam: »… nagyságod jól tudja, hogy a király többet ér, mint a korona, tegyük tehát a szent koronát a király alá a bölcsőbe, s ahová Isten rendeli a királyt, oda kerül a korona is«. A tanács nagyon megtetszett őnagyságának, és azt mondta: »Tegyünk tehát így, és őriztessük saját maga által«.

Reggel aztán fogtam a szent koronát, nagyon jól bebagyuláltam egy kendőbe, és a bölcsőbe, a szalma közé tettem, mert őnagysága akkor még nem tollakon feküdt, s egy hosszú kanalat is tettem melléje, amivel a gyermekeket szokás szórakoztatni. Ezt azért tettem, ha valaki be találna nyúlni a bölcsőbe, azt higgye, hogy olyasmi van ott, amivel a nemes királyt szórakoztatják. Erről ebben az időben senki sem tudott, csak nagyságos úrnőm meg én.

A Szent Korona viszontagságai azonban még hosszú évekig nem értek véget, igazi megnyugvásra csak akkor lelt, amikor Hunyadi Mátyás 1463-ban visszavásárolta III. Frigyestől.