Egy nemrég megjelent tanulmány azt mutatja be, hogy milyen hatással volt az amerikai nemzetbiztonságra, valamint az űridőjárást figyelő rendszerre egy 1967-es napvihar. Akkoriban kissé más szelek fújtak a nemzetközi politikában, és a pattanásig feszült helyzetben a jelenségnek egyáltalán nem csak tudományos következményei voltak.
Az év májusának második felében lezajló esemény G5-ös, tehát a lehető legmagasabb besorolású napvihar volt. A csillagból kiáramló sugárzás, mágneses mezők és gázok május végén ütköztek a Föld légkörével, megzavarva többek között az Egyesült Államok rakétaelhárító radarjait is.
Az ország vezetői nem látták az okokat, csupán annyit tapasztaltak, hogy a rendszerek hibásan működnek, és arra következtettek, hogy a jelenségre a legvalószínűbb magyarázat egy összehangolt szovjet támadás. A hadsereg már javában készült a harcra, de szerencsére közben a napkutatók is serényen vizsgálták a történteket, és a megfelelő információk időben eljutottak a döntéshozókhoz, így a háború nem tört ki.
Ha nem lett volna az a tény, hogy már nagyon korán befektettünk a nap- és mágneses viharok megfigyelésébe, a hatás valószínűleg sokkal nagyobb lett volna.
– állapította meg Delores Knipp, a tanulmány vezető szerzője.
A hatalmas napvihar még Új-Mexikóban is létrehozott sarki fényre emlékeztető égi jelenséget. Az eseményt később a szakemberek a napidőjárás kutatásának fordulópontjaként értékelték, hiszen a nagyjából egy hétre megbénult hadsereg ekkor döbbent rá, hogy mennyire fontos a viharok előrejelzése – a tudósok így hatalmas mennyiségű anyagi támogatást kaptak.
A ’67-es eset így mutatott rá, hogy a tudomány támogatása sokszor a fegyverkezés fejlesztésénél is fontosabb. Az űrbeli időjárás megfigyelése természetesen napjainkig elengedhetetlen, hiszen az elektromos hálózatok, GPS-ek és a kommunikációs eszközök is mind meghibásodhatnak egy-egy napkitöréstől.
