A Nap szemei valójában olyan aktív régiók, ahol a napkitörések történnek. A túlhevült plazma ezen területeken át jut ki a világűrbe – a jelenséget koronakidobódásnak nevezik. Az ilyen kilökődések során a napszéllel olyan anyagok távoznak az égitestből, melyek bolygóközi mágneses felhővé állnak össze. Mi, a Földről az ilyen eseményeket sarki-fényként, vagy mágneses viharként érzékelhetjük.
A furcsa grimaszért pedig egy koronalyuk a felelős, ez a csillag egy viszonylag hűvös és sötét része. A Nap szája azonban eltörpül az objektum felső részén látható hatalmas lyuktól, mely parókaként díszíti az égitest fejét.
A jelenség létrejöttére van egy másik magyarázat is, igaz, ez nem a csillagászathoz, hanem a pszichológiához köthető. A pareidolia lényege az, hogy bizonyos véletlenszerű ingerekben tisztán kivehető dolgokat – például hangokat vagy arcokat – vélünk felfedezni.
Az illúzióra a legismertebb példák vallásosak: az évszázadok során sokan sok helyen fedezték fel Jézus, vagy Szűz Mária alakját különböző tárgyakon. A jelenséget a tudomány is felhasználja, többek közt a Rorschach-teszt is erre alapul.
(Via: Live Science)
