Magyarország történetében igen gyakran adódtak kaotikus állapotok. Az 1440-es évek elején az ország a “cseh László” és a “lengyel László”, azaz V. László és I. Ulászló párthíveinek belharcaiba süllyedt. Az urak egymás várait dúlták, birtokait pusztították, kisebb-nagyobb ütközeteket vívtak. E harcokban emelkedett ki Ulászló híveként Hunyadi János.
Fellépése a török ellenes harcokban is fordulópontot jelentett, győzelmet győzelemre halmozva hatalmas hírnevet szerzett, egyik napról a másikra a nemzet hősévé, a rég várt győzhetetlen hadvezérré vált a közvélemény szemében.
Európa a török ellen
IV. Jenő pápa ugyanis ezekben az időkben komoly terveket dédelgetett: nemzetközi koalíciót szervezett a Balkán népeinek felszabadítására. Gyakorlatilag keresztes háborút, amelyhez több európai hatalmat is sikerült megnyernie. A terv megvalósításában Magyarországnak nyilván kulcsszerepet szánt, ezért 1442 tavaszán hazánkba küldte Giuliano Cesarini bíborost, hogy békét teremtsen az egymásnak feszülő pártok ellen, és az ország minden erejét a török ellen mozgósítsa.
Annyit sikerült elérnie, hogy V. László, a nyugati határterületekre visszaszorult hívei ugyan nem csatlakoztak, de akadályt sem gördítettek a vállalkozás elé. Ulászló így nyugodtan készülhetett. Az 1443-44 telén vezetett “hosszú hadjárat” hatásaként pedig az is bizonyossá vált, a nagy háborúban Hunyadi Jánosé lesz a vezető szerep.
Készül a török is
A nagy európai készülődés aggodalommal töltötte el II. Murád szultánt, mindenáron igyekezett megakadályozni az európai összefogást. Apósát, a Magyarországon élő Brankovics Györgyöt bízta meg a közvetítéssel, Szerbia visszaadását ígérte neki, ha sikerül elodáznia a háborút. Brankovics Hunyadival kezdett tárgyalásokat, a török-magyar békéért a szerb despoták óriási magyarországi birtokait ajánlotta fel.
Ulászló kettős nyomás alatt állt. A keresztény államok a háború megindítására ösztönözték, miközben nem túl erős helyzete, a magyar haderő gyengeségei miatt a békében is érdekelt volt. Végül belement a 10 évre szóló békébe, amelynek fejében a szultán ígéretet tett Szerbia kiürítésére, 100 ezer arany hadisarc fizetésére, és hogy szükség esetén 30 ezer katonával segíti a magyar királyt. De lelkiismerete nem lehetett nyugodt.
Az esküszegés
A szultán követeket küldött Magyarországra, hogy szokás szerint a királyt, Brankovicsot és Hunyadit is megeskesse a szerződés betartására. A küldöttséget Nagyváradra küldték, Ulászló pedig 1444. augusztus 4-én nyilvánosan megesküdött, hogy a törökkel kötendő szerződést nem fogja érvényesnek tekinteni, “köttessék bárhogyan, akár eskü alatt is”. Cesarini bíboros pedig, mint a pápa küldötte előre feloldozta az érintetteket a pogánynak tett esküjük alól.
Aztán eljött augusztus 15. napja, amikor is a magyar király nevében Hunyadi János letette az esküt a török előtt a béke betartására. Nem tudni pontosan, mi motiválta Ulászlót erre a nyilvánvaló esküszegésre, amiért végül súlyos árat fizetett – már ha hiszünk a sorsszerűségben. Szeptember 22-én a király és Hunyadi átlépte a török határt, majd 1444. november 10-én megsemmisítő vereséget szenvedett el a szultáni hadtól. A harcban Ulászló király és Cesarini pápai követ is elesett.
Bár ne esküdtek volna
A kortársak és az utókor számára egyértelmű volt, hogy a várnai vereség az esküszegés büntetése volt. Thuróczy János írja krónikájában:
Vajha sose esküdtek volna! Az említett Julianus bíboros rábeszélésére ugyanis utóbb a király és a vajda úr megszegték ezt a békét. Midőn hajdan Pompejus, ki minden ember közt a legnagyobb diadalokat aratta, lovait a jeruzsálemi templom oszlopcsarnokába állította be, elveszítette győzelmes dicsőségét: úgy Ulászló király és a vajda úr előbbeni hadiszerencséje is megfordult ezután.
