Nemcsak a magyar egészségügy ünnepel ma, egy emberként lehetünk büszkék nagyhírű hazánkfiára: 1818-ban ezen a napon, július 1-jén született Budán Semmelweis Ignác orvos, az anyák megmentője.
Miért az orvosok keze alatt hal meg több nő?
A német felmenőkkel rendelkező család a Tabánban élt ekkor, az édesapa, Semmelweis József saját kis fűszerboltját, a Fehér Elefántot vezette. Ignác a gimnázium után két évig bölcsészetet hallgatott Pesten, majd 1837-ben Bécsbe utazott, hogy édeasapja akaratának megfelelően jogi tanulmányokba kezdjen. De nem érdekelte a jog, átiratkozott az orvosi karra, ahol 1844-ben szerzett orvosdoktori diplomát.
Ugyanebben az évben szülészmesteri oklevelét is átvette, egy évvel később pedig szülészdoktorrá avatták. A bécsi szülészeti klinikán helyezkedett el, de folyamatosan képezte magát: belgyógyászati, patológiai előadásokat hallgatott, boncolási gyakorlatokat látogatott.
A korszakalkotó felismerés
1847-ben történt, hogy Velencébe utazott kikapcsolódni, közben Bécsben meghalt barátja, Jacob Kolletschka kórbonctan professzor, miután boncolás közben megvágta a kezét. Hazatérve Semmelweis átnézte a boncolási jegyzőkönyvet és felismerte, barátja halálát ugyanaz a betegség okozta, ami gyermekágyi láz néven annyi kismamát öl meg.
Ekkor döbbent rá, hogy a halálesetekért bizony maguk az orvosok a hibásak, akik hullák boncolása után kézmosás, fertőtlenítés nélkül vizsgálják a várandós nőket. És ezért lehetett az, hogy a szegények klinikáján harmadannyival kevesebb nő halt meg, hiszen a bábák nem boncoltak.
A hullából származó kórokozó ott van a kezükön, csak egy seb kell, amelyen a véráramba jut – szülő nőknél szinte elkerülhetetlen a fertőzés.
“jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam”
Egyértelmű volt számára a kézfertőtlenítés fontossága, és több vegyszer kipróbálása után végül a klórmésznél maradt. Az alá beosztott orvosokat, hallgatókat és személyzetet már 1847-ben klórmeszes kézfertőtlenítésre kötelezte: negyed órán kellett a fertőtlenítős oldattal, körömkefével sikálni a kezüket könyékmagasságig. Ne feledjük, minderre a mikrobiológia forradalma előtt egy évtizeddel jött rá.
Kortársai persze nem értették meg, sőt kifejezetten sértőnek találták, hogy ők fertőznék meg pácienseiket, a fertőtlenítési procedúrát pedig megalázónak. Semmelweis egészen másképp gondolta, később így fogalmazott:
Gyilkoltam – jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam – meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülőnőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket. De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülőnő szervezetébe. Ezt tudtára adtam az egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról, mielőtt vizsgál, az tudatosan és bűnösen gyilkol.
Tragikus vég
Bécsben egyre több ellenséget szerzett még úgy is, hogy a következő évben Semmelweis klinikáján már kevesebb szülő nő halt meg, mint a bábák kezei között. A forradalom idején meg is szabadultak a “kellemetlen magyartól”. Ekkor hazatért, 1851-ben a pesti Rókus kórház főorvosának nevezték ki, 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora volt a Pesti Tudományegyetemen. De megkeseredett emberré vált.
Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy számtalan lányt és asszonyt látott meghalni, többségük halálát pedig ő maga okozta – még ha akarata, tudta nélkül is, mint ahogy fentebb idéztük. Utolsó éveiben súlyos idegbajjal küzdött – írja a Múlt-kor.hu.
1865. július 31-én a döblingeni elmegyógyintézetbe zárták, ahol augusztus 13-án elhunyt. Állítólag agresszívvá váló viselkedése miatt ápolói annyira megverték, hogy később ezekbe a sérülésekbe halt bele…
(Kiemelt képünkön a Pesti Egyetem Orvoskarának tanárai 1863-ban. Semmelweis a hátsó sorban karba tett kézzel áll/Wikipedia)
