A naptár ősidők óta elengedhetetlenül szükséges az ember számára, ehhez igazodva végezték a mezőgazdasági munkákat. Nagy civilizációk pedig komoly tudományos eredményeket értek el a csillagok tanulmányozása terén, és különben is, kit nem érdekel az idő múlása?
Nézd a csillagokat!
A legalkalmasabb módszer erre nyilvánvalóan a csillagászati jelenségek megfigyelése volt, és a kronológiához köthető fogalmainkat máig ez határozza meg. Egy nap ugye az az idő, amíg a Föld egy teljes fordulatot tesz a saját tengelye körül. Még a sumérok osztották be 24 órára, azokat pedig egyenként 60 percre.
Minket utóbbi, az úgynevezett solaris időszámítás érdekel, mert így számoltak az ókori Egyiptomban, majd Rómában, és ez a rendszer terjedt el a keresztény világban is. A nagy probléma pedig az volt, hogy a naptár által mutatott idő, és a valós csillagászati jelenségek között lassanként különbségek mutatkoztak, köszönhetően annak a bizonyos évi 5 óra 48 perces eltérésnek.
Iulius Caesar és a szökőnapok
A naptár így folyamatos korrekcióra szorult, már ha volt rá erő, tudás és akarat – a Római Birodalomban igen zavaros volt az egész. Iulius Caesar volt az, aki megelégelte az áldatlan állapotokat, és egy Szoszigenész nevű egyiptomi csillagászt kért fel, hogy egyszer s mindenkorra tegyen rendet.
Ez julianus vagy julián naptár, amit Kr.e. 45-től kezdtek használni.
Szinte tökéletes volt ez a megoldás, ám még mindig maradt évente 11 perc és 12 másodperc, amivel nem tudtak “elszámolni”. Nyilván rövid távon a kit érdekel kategóriája, ám évszázadok, sőt ezredek során azért csak számít. A legmegdöbbentőbb, hogy ezt az apróságnak tűnő eltérést nagyon hamar felismerték, és már a középkorban tudósok tucatjai javasoltak változtatást.
Máig érvényes új naptár
Nem is a tudományos részével volt probléma. Az tűnt megoldhatatlannak, hogyan vezethetők be a reformok a királyságokra, hercegségekre, tartományokra szakadozott Európában – vagyis a keresztény világban. ismét egy kiemelkedő államférfi, ez esetben XIII. Gergely pápa színrelépésére volt szükség.
Az egyházfő vállalta a kihívást, és 1578-ban már a konkrét tervek kidolgozásával bízta meg a perugiai egyetemről Aloysius Liliust, és az angol Christophonus Claviust. Az új naptár bevezetéséről XIII. Gergely 1582. február 24-én kelt bullában rendelkezett.
… eltávolítjuk és eltöröljük a régi kalendáriumot, és azt kívánjuk, hogy az Egyház összes pátriárkája, prímása, érseke, püspöke, apátja és más vezetője a napi liturgiához és az ünnepek megtartásához a martirológiához igazított új naptárt léptesse hatályba templomában, monostorában, konventjében, parancsnokságában, seregében vagy egyházmegyéjében, és minden más paphoz, klerikushoz, mindkét nemből származó világihoz, egyházihoz és az összes keresztény katonához hasonlóan ezt az egy kalendáriumot használja, mely tíz nap eltávolítása után, 1582 októberében lép életbe.
Közelebb a halál
A julianus-naptár szerint az a bizonyos 11 perc 12 másodperc 128 év alatt adott ki egy napot. Ezeket összeadva körülbelül 400 évenként kapunk három napot, vagyis ha négyszáz évenként három szökőnapot kihagyunk, helyre áll a rend. Így tehát a pápa elrendelte, hogy a századvégek közül csak a négyszázzal maradék nélkül oszthatók lesznek szökőévek, a többi nem.
Először a naptári és a csillagászati év közötti elcsúszást korrigálták, így abban az évben október 4-ét október 15. követte. A kor átlagembere nyilván magasról tett arra, hogy mi lesz az évszázadok végén, és mire kell figyelnie minden 400-zal osztható évben. Viszont sokakban komoly felháborodást váltott ki, hogy eltűnt 11 nap a naptárból.
Az még hagyján, hogy az adósoknak 11 nappal előbb kellett rendezniük tartozásukat, de ezzel a korabeli meggyőződés szerint minden ember halálának dátuma is tizenegy nappal előrébb ugrott a naptárban. Lássuk be, ezt nehéz lehetett megemészteni.
