A II. világháború vége felé közelítve a szövetségesek légiereje egyre könnyebben ért el németországi célpontokat, és miután a Luftwaffe gyakorlatilag felmorzsolódott 1944-re, a repülőgépek szinte akadálytalanul mozogtak a német légtérben. A bombázók óriási pusztításra voltak képesek, ám a technika még nem volt azon a szinten, hogy terhüket kizárólag a megadott célpontra szórják.
Véletlenből indult
Kétféle, egymást követő, erősítő módszert használtak. Az egyik a harcászati bombázás, amely a harcoló csapatokat segítette, viszonylag kicsi, 50-100-250 kg tömegű romboló bombákkal. A másik a hadászati bombázás, amelynek célja a hátország iparának, közlekedésének megbénítása, katonai célpontok elpusztítása. A bomba típusát a cél határozta meg: irányulhatott egy-egy terület teljes „leborotválására” – a köznyelv ezt nevezi szőnyegbombázásnak.
Az első, civileket ért bombatámadások még tévedésből eredtek. Az angliai csata légiterrorját például Hitler azután rendelte el, hogy a Royal Air Force egy éjszakai bombázással torolta meg a Harrow kerület elleni véletlen támadást – írja a Rubicon.hu. A probléma az volt, hogy a küzdelem hevében a felek háborús propagandája ezeket a támadásokat szándékos mészárlásnak állította be, és aszerint is reagált rájuk.
Churchill a hadászati bombázást polgári lakosság ellen is alkalmazta, a brit „terrorbombázást” részben a bosszú, részben a német lakosság megfélemlítése vezérelte. Jegyezzük meg, hogy Magyarországnak ilyen szempontból szerencséje volt. Minket az amerikai légierő támadott, amely elutasította a terrorbombázást, és kizárólag katonai célpontokat volt hajlandó támadni. Persze a kizárólagosságot elvethetjük, gondoljunk csak a két atombombára…
A védtelen város
Ezek a támadások tízezreket öltek meg, városokat romboltak porig, ám Hitlernek mégsem sikerült a briteket térdre kényszeríteni. Ettől függetlenül a normandiai partraszállás után a szövetségesek is alkalmazták. A legdurvább pusztítást Drezdában végezték, ahol a város lakosain túl a Vörös Hadsereg elől menekülő százezrek tartózkodtak még ebben az időben – összesen mintegy egymillió civil. Hivatalosan később azzal indokolták a pusztítást, hogy Szászország egykori fővárosa fontos közlekedési csomópontnak számított a fronthoz egyre közelebb kerülő térségben.
Az „Elba Firenzéjet” nem rendelkezett összefüggően kiépített légvédelmi rendszerrel és a német légierő segítségére sem számíthatott. A brit repülők 1945. február 13-án este 10 óra tájban jelentek meg az égbolton, és nagyrészt foszforos gyújtóbombákat hajítottak a városra. Ezek hatalmas, hurrikánszerű tűzvihart gerjesztettek, amit az éjjel fél kettőkor érkező mintegy 500 repülőgép bombaterhe még tovább fokozott. A britek összesen körülbelül 800 Avro Lancaster bombázója gyakorlatilag földig rombolta Drezdát. Másnap délelőtt pedig megjelentek az amerikaiak, akik ismét lebombázták a füstölgő romokat.
Drezda a bombázás után (Wikipedia)
A britek hivatalosan 35 ezer főben adták meg a drezdai áldozatok számát, ám mai becslések pedig 135-200 ezer között ingadoznak. Drezda lerombolása nem törte meg Hitlert, viszont a szövetségesek háborús ténykedésének egyik szégyenfoltjává vált. Megalapozott ugyanis a gyanú, hogy a támadás legfőbb motivációja a megtorlás, a civilek között okozott lehető legnagyobb mértékű pusztítás volt.
