Nagy Lajos királyunk 1351-ben kelt törvénye minden nemes számára megtiltotta, hogy ősi földjeivel szabadon rendelkezzen. Az „ősiség” elve szerint a földvagyon nem adott nemesé, hanem egy vérségi alapon meghatározott közösség tulajdonát képezi, a birtokosnak biztosítania kell a következő generáció jólétét is.
NIncs fedezet, nincs hitel
Ennek következménye az volt, hogy a magyar nemesek nem adhatták el birtokukat, és jelzálogot sem vehettek fel rá. Ördögi kör volt, az ország legtehetősebb férfiúi tőke híján nem fejleszthették birtokukat, így végső soron Magyarország jövője is gúzsba volt kötve. Ebbe az akadályba ütközött Széchenyi István is 1828-ban, amikor az osztrák bank fedezet hiányában megtagadta 10 ezer forintnyi hitel kiutalását.
A legnagyobb magyart viszont nem abból a fából faragták, hogy feladja. Hitel címmel 1830. január 28-án kiadta a magyar gazdasági szakirodalom első munkáját. Széchenyi legtöbb szava kőbe kívánkozik, ám különösen érdemes elgondolkodni azon, amit a Hitel előszavában ír. A mai olvasó számára nem egy könnyen emészthető szöveg, de érdemes akár kétszer is nekifutni. “Csak az a valóságos bölcs hazafi, ki lehetőt kíván, s jól tudván, hogy az ember gyenge léte miatt se felette boldog, se határtalanul boldogtalan nem lehet, a középúton jár.
“Ő lélekderülten él, szomorú unalom nem öli óráit, s a közjóért fáradozván, nem panaszkodik mindegyre hasztalan, hanem inkább felkeresi a hibákat, s azoknak kútfejeit nyomozza, kifejti, s rajtok segít, ha lehet; ha nem lehet, nemesen tűri – gyáva panasz szájábúl nem hallatik. A hibákat pedig inkább magában keresi, mint másokban, mert magával parancsolhat, másokkal nem. Ha senki se tenné kötelességét, teszi ő, úgy mint az igazi hős maga megáll, ha a többi futásnak eredett is”.
Magyarország lesz
Széchenyi a “közértelmesség” terjesztésével kívánta elérni a haladást, a feudalizmustól való teljes elszakadást, a jobbágyok felszabadítását szorgalmazta a Hitelben. Fontos gondolata, hogy jövőnk a saját kezünkben van, a fejlődéshez önkritikára, reális látásmódra van szükség. Új és forradalmi gondolatai lelkes hívek mellett természetesen elszánt ellenzőket is csatasorba állítottak, magyarán jócskán felkavarták a korabeli közéletet.
A nemesi birtokok elidegeníthetetlenségének feloldásához végül egy forradalom kellett. Fél évszázad után az 1848. évi XV. törvénycikk mondta ki: “Az ősiség eltörlése ezennel elvileg kimondatván, rendeltetik: 1. § A ministerium az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyvet ki fogja dolgozni, és ezen törvénykönyv javaslatát a legközelebbi országgyülés elibe terjesztendi”. A IX. törvénycikk pedig: “Az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések, e törvény kihirdetésétől fogva örökösen megszüntetnek”.
Zárjuk sorainkat a Hitel utolsó soraival, amelyek szavai mára szállóigévé váltak. “Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni: valaha mik voltunk, de inkább átnézni: idővel mik lehetünk s mik leendünk. A múlt elesett hatalmunkbúl, a jövendőnek urai vagyunk. Ne bajlódjunk azért hiábavaló reminiscentiákkal, de bírjuk inkább elszánt hazafiságunk s hív egyesülésünk által drága anyaföldünket szebb virradásra. Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!”
