Kétségtelen, hogy számos érvet tudunk hozni arra, hogy a hétfőnél miért nincs pocsékabb nap a héten: legyen az iskola vagy munkahely, a következő hét vége nem is lehetne messzebb, pedig még az előző sem volt elég a pihenésre.
Az adatok azonban nem támasztják alá a “hétfőutálatot” – találni olyan tanulmányt, amely szerint az emberek hasonlóan állnak a keddhez vagy a szerdához, hiszen a következő hétvégére még sokat kell várni, az előző nyújtotta feltöltődés hatása pedig már elillant.
De a másik oldalról vizsgálva sem találunk erős korrelációt: a péntek sem kiemelkedően jó. Az emberek kedvének statisztikai vizsgálatai alapján kijelenthető, hogy hétfőtől hétfőig nagyjából ugyanolyan jól vagy rosszul érezzük magunkat, s bármilyen kilengés csekély vagy esetleges.
Éppen ezért nagyon úgy tűnik, hogy a hétfő utálata inkább kulturális, mint pszichológiai – a csevegés során könnyű megtalálni benne a közös ellenséget, de nincs valóságalapja. A jelenség terjesztésében szerintünk szembetűnő szerepet vállalt Garfield, aki szintén teljesen indokolatlanul utálja a hétfőket, már csak azért is, mert macska.
