Vissza, Csaba, vissza, bajban van a székely!

Zabla csörgött, kard csattogott, Csaba vezér ragyogó lovasai tűntek föl az égen a csillagok között. Patkóik nyomán pedig megszületett a Hadak útja, Csillagok ösvénye, a Tejút. Mesélünk.

Korábban a témában:

Van úgy, hogy a legendák felélednek, egy dallam, egy táj, egy érzés néhány pillanatra hátborzongató közelségbe hozhatja régi korok emlékét. Megfogalmazni talán nem is lehet az emberen átsuhanó hangulatot, ami maga a múlt, a mesék világa, egykor élt emberek vágyai, keserűsége, az élettel való kapcsolata, üzenete egy lélegzetvételnyi időben.

Talán mindenkiben más és máshol váltja ki ezt a pillanatot, elénk Ladányi Tamás asztrofotós Csaba királyfi csillagösvénye című képe varázsolta az éjjeli tüzek mellett továbbadott mesék világát. A fotó az 1801 méterre emelkedő Madarasi Hargitán készült a kopjafák és keresztek felett kibontakozó Tejútról. Valójában saját galaxisunkat látjuk, a magyar népi hagyomány szerint a Hadak útját. A székelyek eredetét és reményét.

Tejút (tejút, )
Fotó: Ladányi Tamás

Az ősi történetet Móra Ferenc így mesélte: Ha a fej meghal, utána vész a test is. Attila után széthullott roppant birodalma. A meghódított népek fellázadtak, a hun utódok egymás ellen fordították a fegyvert. Véres csatákban elhullottak Attila fiai. Csak egy maradt közülük életben, a legkisebb, legkedvesebb: Csaba vezér. Mikor a felszabadult rab népek megosztoztak Attila országán, Csaba vezér összegyűjtötte a megmaradt hunokat, és azt mondta nekik: Messze, messze, ahol a nap támad, Szittyaország földjén élnek a mi jó rokonaink, magyar testvéreink. Ha akarjátok, elvezetlek oda, s együtt jövünk vissza, újra elfoglalni Attila apánk országát.

Föl is kerekedett erre a hun sereg, mindössze néhány ezer vitéz asszonyostul, gyerekestül, de Erdély havas hegyeinél nem jutottak tovább. Ott a Réka-patak partján megállottak, és Csaba megfelezte a hun csapatokat. – Egyik fele velem jön Szittyaországba, hírt vinni a testvéreknek, másik fele itt marad a magas bércek közt, és visszavár bennünket. Azokat, akik ott maradtak, megtanította kőből, fából házat építeni a sátor helyett, s azt mondta nekik: Meddig a tűz hideg nem lesz,/meddig a folyó le nem foly,/meddig télre tavasz derül,/meddig égből jön az áldás,/addig, jó népem, itt székelj!

És lett e nép neve székely. S hogy nagyobb kedvük legyen a sok ellenség közt itt maradni, megígérte nekik Csaba vezér, hogy hadával tüstént visszafordul segítségükre, ha azt üzenik, hogy bajban vannak. – Üzenhettek tűzzel, vízzel, hírmondótok lehet a levegő vagy akár maga földanyánk is. Alig lovagoltak el Csabáék egynapi járóföldre, rettentő szél zúgatta körülöttük az erdőt, hozta az üzenetet a levegő: – Vissza, Csaba, vissza, bajban van a székely! Rögtön visszafordultak a hunok, s mind levágták az ellenséget.

Csaba-kiralyfi(1)(650x433).jpg (csaba királyfi)
Csaba királyfi szobra a XVIII. kerületben (wikipedia)

Aztán újra megindultak Szittyaország felé. El is mentek jó darabon: megáradt folyó állta útjukat. Víz hozta az üzenetet: – Vissza, Csaba, vissza, bajban van a székely! Harmadszorra már hetedhét országon túl jártak, mikor jeges förgeteg zúdult rájuk rettenetes égzengéssel, villámlással. Égi tűz hozott üzenetet. Visszafordultak, megint megmentették a székely véreiket az ellenségtől. Azután már akadály nélkül elérkeztek Szittyaországba.

A magyarok nagy szeretettel fogadták a hun testvéreket. Megosztották velük sátraikat, kenyerüket, meghallgatták hírmondásukat Attila örökéről, és végre azt mondták nekik: – Most még gyengék vagyunk arra, hogy átvegyünk akkora örökséget. Sokasodnunk kell még arra. Maradjatok nálunk addig, azután majd együtt induljunk! Le is telepedtek Csabáék a magyarok közt. Szépen meg is öregedtek, szemüket is lehunyták örök álomra, s a magyarok eltemették őket szép zöld hantok alá, lovastul, kardostul.

Ott aludtak aztán száz meg száz esztendeig háborítatlanul. Akkor megint ellenség fogta körül a székelyeket Erdélyben. Még nagyobb, még hatalmasabb, mint azelőtt. Egy álló hétig harcolt a székely, de hiába! Sok volt az ellenség! Sötét éjszakán utolsó csatájukat vívták. Reszketett, dobogott lábuk alatt a föld a nagy viaskodásban, s a székelyek öregjei sóhajtoztak: – Hej, Csaba apánk, most már te sem segítsz meg bennünket! Bizony, most is megsegítette.

Csaba a Hadak útján (csaba királyfi, hadak útja)
Csaba királyfi és vitézei a Hadak útján (wikipedia)

Székely lábak dobogása végigszaladt hetedhét ország földjén, s megrezzentette a halott hunokat a zöld halmok alatt. – Ébredj, Csaba, ébredj, bajban van a székely! Abban a pillanatban Erdélyország fölött nagy csörgés-csattogás támadt az égboltozaton. Zabla csörgött, kard csattogott, Csaba vezér ragyogó lovasai tűntek föl az égen a csillagok között. – Ne hagyd magad, székely! Itt vannak Csabáék! Égbeli halottak segítik az élőt! – Új erőre kaptak a székelyek. Az ellenséget pedig megvette a rémület. Elhányta fegyverét, futott esze nélkül, ki merre látott. Egek országútján robogó lelkekkel ki tudna csatázni?

A székelyek megszabadultak. Csaba vitézei pedig visszatértek a zöld halom alá azon az úton, amelyiken jöttek. Az a fényes fehér út azonban, amit paripáik patkói tapostak, megmaradt az égen, s ma is ott világít. A Tejút az, amelyet a székely ember ma is Hadak útjának hív. Megláthatjátok az égen minden este, ha fölnéztek rá.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.