Gyakori kitörései miatt az Etnát már a Szicília szigetén gyarmatvárosokat alapító ókori görögök is különös tisztelettel kezelték. Úgy tartották, vulkánban maga Héphaisztosz, a sánta kovácsisten gerjeszti a tüzet. A római korban Vulcanusszá alakult át, de még a 11. században sem felejtődött teljesen: a normannok az Artúr-mondakört kapcsolták össze a több mint 3300 méter magas füstölgő hegyorommal – írja a Rubicon.hu.
A tűzhányó tövében élők tehát nagyon is tisztában voltak a veszéllyel, hiszen a térségben a vulkáni tevékenység mellett gyakran pusztító földrengések is dúltak. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott volt, hogy a kitörések után lefolyó magmás kőzeteken elsőrangú, tápanyagokban páratlanul gazdag talaj keletkezett, mely a fenyegetés ellenére is az Etna közelébe csábította a szicíliaiakat.
El akarták terelni
AXVII. század során jószerével nem volt olyan oldala a hegynek, ahol a csúcs- vagy oldalkráterek ne ontottak volna lávát magukból. Több település mellett számos szőlőhegy is áldozatul esett a tűzárnak, 1614-24 között pedig több mint 1 köbkilométer magma került a felszínre. Ennek ellenére, amikor 1669. március 8-án az Etna morajlással és gázkibocsátással “adott hírt” a közelgő újabb kitörésről, a környező települések lakói nem tulajdonítottak neki jelentőséget.
Gondatlanságuk súlyos következménnyel járt: három nappal később, március 11-én a hegyoldal váratlanul meghasadt és hatalmas mennyiségű mérges gáz szabadult a hegyoldalon található falvakra. Rövid időn belül 3000 ember vesztette életét. A hegyhez legközelebb fekvő város, Catania lakóit még ez sem sarkallta menekülésre. Sőt, Diego de Pappalardo, a település vezetője 50 ember segítségével megkísérelte elterelni a városfalak felé terjeszkedő lávafolyamot. Miután belátta, hogy azzal egy másik falut pusztítana el, inkább letett tervéről.
Végzetes késlekedés
A polgárok még ezután sem hagyták el a várost. Arra számítottak, hogy a városfalak megállítják a települést lassan, öt hét alatt elérő lávafolyamot. Tévedtek. Három nap után a védművek megadták magukat, és a túlságosan lassan hűlő magma betört a város utcáira. A jelentések szerint a tűzár több mint 15 ezer ember életét oltotta ki, és szinte teljesen lerombolta Cataniát városát.
Tény, hogy az 1669-es volt az Etna feljegyzett kitörései között a legsúlyosabb. Egyes tudósok mégis úgy vélik, a későbbi források a szenzáció érdekében számoltak be több tízezer halottról, és a kitörést összemosták egy korábbi földrengéssel. Mindenesetre érthetetlen, a hosszú hetek alatt Cataniáig jutó lávafolyam miként végezhetett ekkora pusztítást.
