A műholdak által gyűjtött tömegvonzási és tereprajzi adatokat elemezve két új medencét egyértelműen azonosítottak is a Hold sötétbe boruló, a Földről nem látható oldalán. A 3,2 milliárd éves Hold felszínét kráterek, hegyek és síkságok borítják. A medencék nagy része meteoritok becsapódása nyomán jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, jóllehet a kráterképződés mindmáig folytatódik.
A Föld felé néző oldalon eddig mintegy 30 ezer, egy kilométernél nagyobb átmérőjű krátert számláltak össze. A kisebb mélyedések akár néhány centiméteresek is lehetnek, mivel számottevő légkör hiányában parányi kozmikus égitestek is becsapódnak a Hold felszínébe. A kutatók több, a Hold körül keringő, de egymással is kapcsolatban álló műholdat használtak az adatok gyűjtésére. A rendszernek köszönhetően a Föld kísérőjének a túloldalát is sikerült letapogatniuk, ugyanis az arra rálátó – a Hold „mögött” tartózkodó – műhold(ak) megfigyeléseit a többiek közvetítették a földi központba.
