Tudomány

Azonos eredetű lehet a Hold és a Föld vízkészlete

hold (holdfogyatkozás, )
hold (holdfogyatkozás, )

Holdkőzetek elemzése alapján tudósok azt feltételezik, hogy a Holdon és a Földön lévő víz eredetileg egy helyről származhatott.

A Science csütörtöki számában publikált tanulmány szerint a felfedezés új kérdéseket vet fel a Hold keletkezéséről.

Korábbi elméletek feltételezték, hogy a Föld kísérőbolygója abból a törmelékkorongból alakult ki, amely akkor keletkezett, amikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy óriási objektum ütközött a Földdel. Tudósok régóta gondolják, hogy a becsapódás miatti hatalmas hőhatás következtében a hidrogén és egyéb illékony anyagok kipárologtak az űrbe, ezért a Hold keletkezésekor még nem lehetett víz az égitesten.

A közelmúltban azonban az Apolló-program küldetései nyomán begyűjtött holdkőzetek vizsgálatából amerikai kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a Holdon mégis volt víz, méghozzá a felszínen és a felszín alatt is. A vizsgálat során a kőzetek elemezésével kizárták annak lehetőségét, hogy a holdi víz üstökössel való ütközésből származhat.

Alberto Saal, a Brown Egyetem geokémikusa, a tanulmány vezetője szerint a legegyszerűbb magyarázat, hogy a Földön a becsapódás előtt már volt víz. „Ennek a vízkészletnek egy része túlélte az ütközést, és ezt találtuk meg a Holdon” – fogalmazott a tudós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik