Louis Washkansky, a világ első szívátültetésen átesett betege 1931-ben született Litvániában. Kilenc éves volt, amikor családjával Dél-Afrikába emigráltak. Washkansky világ életében aktív sportember volt – úszott, focizott, sőt még súlyemeléssel is próbálkozott egy ideig. Alig múlt azonban harminc éves, amikor cukorbetegséget, és gyógyíthatatlan szívbetegséget diagnosztizáltak nála – 1965-re már három szívinfarktuson volt túl.
Washkansky és Barnard először 1966 áprilisában találkoztak. Barnard ekkor már nemzetközileg ismert és elismert szívsebésznek számított, aki kutyákon több alkalommal végzett sikeres szívátültetést, és gőzerővel dolgozott azon, hogy a szerv transzplantáció embereken is alkalmazható módját megtalálja. Számos tesztet elvégzett a beteg férfin, akit egyik kollégája ajánlott a figyelmébe, a végkövetkeztetés azonban lesújtónak bizonyult: Washkansky állapota javíthatatlan, jobb esetben még egy-két éve van hátra.
Hogy Washkansky egy új szívvel megmenthető lenne, csak következő év közepén ötlött fel a sebészben – a férfit ismét kórházba kellett szállítani, Barnard pedig újra megjelent az ágyánál. Ezúttal azonban jobb hírrel tudott szolgálni: amennyiben Washkansky beleegyezik, a megfelelő donor megtalálása után esetleg megkísérelhetik „kicserélni” a szívét. Barnard igyekezett aláhúzni, hogy abszolút kísérleti stádiumban lévő beavatkozásról van szó, amit még sosem próbáltak emberen végrehajtani – Washkansky azonban azonnal rábólintott a dologra. „Egy haldokló ember számára ez nem egy kimondottan nehéz döntés. Ha egy oroszlán egy krokodiloktól hemzsegő folyó partjáig kerget téged, úgyis belelépsz a vízbe, mert meg vagy róla győződve, hogy van esélyed átúszni a túlsó partra” – írta az eset kapcsán visszaemlékezéseiben Barnard.
Washkansky életét Denise Darvall „mentette meg” – a fiatal nő 1967. december 2-án este szenvedett végzetes kimenetelű autóbalesetet. Éjfélkor hivatalosan is agyhalottnak nyilvánították, egy órával később pedig elkezdődött a történelmi jelentőségű operáció. Barnardnak a szerv eltávolításában fivére, Marius asszisztált a műtőben: a sebész nagy dózisú kálium beadásával először megállította Darvall még működő szívét, majd eltávolította azt a mellkasüregből, és átsétált vele a szomszédos műtőben már altatás alatt lévő Washkanskyhoz. Az operáció több mint kilenc órán keresztül tartott.
Noha Barnard sikeresnek minősítette a beavatkozást és örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, betege alig 18 nappal élte túl a műtétet. A transzplantáció mellett ugyanis a poszt-operatív stádiumú terápia is gyerekcipőben járt még ekkor, a Washkanskynak adott immunoszupresszáns szerek pedig annyira legyengítették a férfi immunrendszerét, hogy Washkansky 1967. december 21-én kétoldali tüdőgyulladásban meghalt.
Barnard az operáció után nemzetközi szupersztár lett – következő betege, Philip Blaiberg már 19 hónappal élte túl a transzplantációt. A „várakozásokon aluli” eredmények hatására számos sebész és kutatóorvos döntött úgy, hogy felhagy az emberi szívátültetés megvalósításának gondolatával. Barnard egyike volt azon kevés orvosoknak, akik továbbra is elvégezték ezeket a műtéteket – 1983-ban pedig bevezették a kezelési gyakorlatba a cikloszporin nevű immunoszupresszáns gyógyszert, aminek hatására ismét felmerült a komoly, plusz években mérhető siker lehetősége.
Manapság a szívátültetésen átesett betegek átlagosan 15 évvel élik túl a műtétet, noha a legfrissebb kutatások kimutatták, hogy hosszú távon sikeresebb a beavatkozás, ha az újszíves beteg azonos nemű donortól kapja a szervet – igaz, erre a legtöbb esetben, főleg a „korlátozott lehetőségek” miatt nem nagyon van lehetőség.
