Viszlát, „amely”! Jó, hogy itt voltál! Köszönünk mindent! (Vagy korai még búcsúzni tőled?)
A magyar vonatkozó névmások használata hosszú ideje elég képlékeny, és az élőbeszédből az ami szinte már teljesen kiszorította az amelyt, amely (sic!) azért írásban próbál még talpon maradni. Sokszor úgy, hogy az ami helyett is ez a szó íródik le, mert bár az amely papírízű, az ami nem tűnik eléggé választékosnak. Szóval elég nagy zavar van körülötte. Szegény szó! Hát miért nem hagyjuk csöndben kimúlni?
Nyelvünkben a vonatkozó névmások alakját általában a kérdőszavak alakja határozza meg: a-mikor, a-hol, a-kit, a-miért stb… Ebben a rendszerben az amelynek a mely kérdőszó teljes háttérbe szorulásával szinte eltűntek az túlélési esélyei. (Hiszen a mely ma már szinte csak hivatalos kommunikációban, és ott is ritkán kerül elő.)
Klasszikus szabályok ettől függetlenül vannak, és támpontként most következzenek ezek:
Hol kell használni az amelyt?
Olyan vonatkozói mellékmondatokban, ahol főnévre (ha túl akarjuk pontosítani, akkor névszóra) utalunk, de ahol a főnév (névszó) nem személy. Példa: „Kétszer kell megadni a jelszót, amellyel később azonosítani tudjuk magunkat.” Ezt a példát szándékosan olyan helyről vettem, amelynek érvelésével nem értek egyet, hiszen úgy gondolom, semekkora hibát nem vétünk, ha itt amit mondunk. Még akkor sem, ha az amely használata elvont fogalmak esetén is „kötelező”. Ami viszont biztos, hogy személyre soha nem használjuk az amely névmást! “Ez az az ellenőr, amely megbüntetett.” (Változó nyelv ide vagy oda, az áthúzott mondathoz hasonló eseteket mindenképpen kerüljük!)
Mikor kell használni az amit?
– Ha mutató névmásra utalunk: „Ez az, ami nekem kell!”
– És ha egész tagmondatra utalunk: „Saját emberei fordultak ellene, ami igencsak meglepte.” (Bár vannak, akik szerint az ami itt már inkább kötőszó…)
És végül írunk egy példát arra, hogy milyen esetben félreérthető a két vonatkozó névmás felcserélése: „Rendszeresen iszik a borból, amit nem szeretek.” (= Rendszeresen iszik a borból, és én ezt rossz szemmel nézem.) De: ”Rendszeresen iszik a borból, amelyet nem szeretek.” (=Rendszeresen iszik a borból, amely nekem nem ízlik.”)
Persze ha itt is összekeverjük a kettőt, vagyis legvalószínűbben mindkét mondanivalónk kifejezésére az amit használjuk (élőbeszédben az emberek 90 százaléka így tenne), a szövegkörnyezetből valószínűleg akkor is kiderülne, melyikre is gondoltunk, tehát olyan nagyot akkor sem hibáztunk.
Szóval nehéz pontosan körülírni, miféle veszteség érné a magyar nyelvet, ha az amely szó teljesen eltűnne. Én valamiféle stilisztikai veszteségnek érezném, egy jól ismert irodalmi nyelv végérvényes változása jelének. Mintha örökre eltűnne a borospohár, és ezután a bort is porcelánbögréből (vagy műanyag pohárból) lehetne csak inni. Ugye értik?
