Nem sokkal azután, hogy Richard Pierson, a Princeton Egyetem híres csillagásza a marsi élet valószínűtlenségéről nyilatkozott a CBS rádióadón, egy hengerszerű meteorit csapódott be New Jersey környékén, amiből egy csápos földönkívüli mászott elő – majd a szemeiből sugárzó hővel gyakorlatilag elhamvasztotta az összegyűlt tömeget.
Persze a nyilatkozó Richard Pierson valójában az az Orson Welles volt, aki H. G. Wells Világok harca című novellája alapján rádiójátékot készített a CBS számára, amit 1938. október 30-án, épp a Halloween előtti napon sugároztak.
Az előbb leírt jelenet pedig az volt, aminél a legtöbben bekapcsolódtak a műsor hallgatásába, mielőtt felvették volna a kapcsolatot szomszédaikkal és szeretteikkel. Azok, akiknél éppen akkor nem volt bekapcsolva a rádió, így értesültek a (fiktív) eseményekről és így adták tovább saját ismerőseiknek – a pletykák hamar pánikot keltettek.
A helyzeten csak rontott, hogy az egyébként egy évvel később, 1939-ben játszódó történet folytatásában hatalmas gépek okoztak óriási pusztítást New York utcáin. A CBS épületének tetejéről „tudósító” újságíró mérgező gázokról, patkányok módjára menekülő és legyek módjára hulló emberekről beszélt, amíg maga is a méreg áldozatává nem vált.
Bár az ezután következő szünetben (és természetesen a műsor elején is) elhangzik, hogy kitalált történetről van szó, emberek tömegei gondolják igaznak a marslakók támadását.
A rádiójáték épp úgy végződik, mint a novella: az emberiség megmenekül, a földönkívüliek egytől egyig meghalnak, mivel az immunrendszerük nem volt felkészülve a földi kórokozók ellentámadására.
A műsor után Welles otthagyja a híres csillagász szerepét és rendezőként tájékoztatja a hallgatóságot, hogy a CBS „Halloween-köszöntő” műsorát hallották, ami annak volt a rádiós megfelelője, mintha magukra húztak volna egy fehér lepedőt és kiugrottak volna egy útszéli bokorból egy hangos „Boo!” felkiáltással. A legenda úgy tartja, hogy ezt az utóbbi magyarázatot már a rádiójáték során, a CBS igazgatóságának nyomására írták a műsor végére.
Bár a történelemkönyvek szeretik azt hangoztatni, hogy a rádiójáték országos pánikot okozott, későbbi tanulmányok szerint „csupán” néhány millióan gondolták igaznak a hallottakat – ráadásul ezeknek egy része azt hitte, hogy németek és nem marslakók inváziójáról van szó.
Apropó németek – az eset bejárta az egész világot. Állítólag mikor Hitler értesült a történtekről, az egészet a dekadencia és demokrácia korrupt állapotának bizonyítékaként jellemezte.
A CBS minden panasz kapcsán arra hivatkozott, hogy a műsor elején és annak folyamatában is jelezte, hogy fiktív történetről van szó. Ez persze senkit nem akadályozott meg abban, hogy pert indítson az adó ellen – a számos beadványozó közül csupán egyetlen sértett jutott a pénzéhez. Welles ragaszkodott ahhoz, hogy megtérítsék annak a férfinak a kárát, aki a cipőre szánt pénzét menekülésre használta fel.
Tehát 1938 volt az az év, mikor az emberiség végleg megtanulta, hogy nem minden igaz, ami a médiából származik – pedig nem ez volt az első eset.
1926-ban például Ronald Knox okozott kisebb pánikot a BBC rádióhullámain, mikor kitalált londoni lázongásokról tudósított – igaz, az Egyesült Királyságban akkor még csak négy éve volt rádióadás. A nyomtatott sajtó előtt sem volt ismeretlen közönségük megviccelése: a New York Herald 1874-ben például azt állította, hogy vadállatok szöktek meg az állatkertből.
Aki meghallgatná Welles rádiójátékát, most megteheti:
