Az űrrepülőgép, amelynek személyzete ezúttal négytagú, négy tonna utánpótlást – ruhát, élelmet, egyéb felszerelést – vitt az űrállomásra. A szállítmány egy évre elegendő ellátmányt jelent, s biztonságot ad az űrben dolgozóknak, akik a jövőben amerikai űrrepülőgépre nem számíthatnak munkájukban.
Az Atlantis 12 napos küldetésével ugyanis lezárul az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA leghosszabb időtartamú űrutazási programja, a Space Shuttle-korszak, amely harminc évig tartott. Az Egyesült Államokban ezután már csak kereskedelmi vállalkozásként indítanak útnak űrrepülőgépet, amennyiben lesz cég, amely belevág ebbe.
Az amerikai űrrepülőgépek vagy űrsiklók forradalmasították az űrrepülést. Megjelenésük előtt ugyanis mind az amerikaiak, mind a szovjetek egyszer használható űrhajókat alkalmaztak. Az űrrepülőgépeket azonban többször be lehetett vetni. Indításkor, illetve a Föld körül keringve űrhajóként működtek, de miután visszatértek a Föld sűrű légkörébe, siklórepülésben szálltak le. Szemben a korábban kifejlesztett űrhajók utasaival, akik az ejtőernyős ereszkedéskor már csak tétlen részesei voltak a leszállásnak, az űrsikló pilótájának a talajfogás pillanatáig nagyon oda kellett figyelnie. Feladatát nehezítette az is, hogy – mivel a sikló hajtóművei ekkor már nem működtek – csak egy leszállási kísérletre volt lehetősége, átstartolásra nem.
Az űrrepülőgépek története voltaképpen már a hetvenes évek elején elkezdődött: Richard Nixon akkori amerikai elnök 1972 januárjában jelentette be a Space Shuttle program elindítását. Az első űrrepülőgépet, a Columbiát 1981. április 12-én, Jurij Gagarin történelmi űrrepülésének 20. évfordulóján indították útnak.
