“A Venyera-9 szonda képei sivár, zord tájat mutatnak. Sziklákkal teli egyhangú terepet. Ezenkívül semmi mást.” – 1975-ben ez a kijelentés lelombozta a sci-fi írókat. Ugyanis ekkor már biztosak voltak abban, hogy valószínűleg nem fognak a bolygó felszínén világító, zöld vénuszlakókkal találkozni, de még hitték, hogy a “Föld testvére” barátságos bolygó lehet, és egyszer akár az emberek is lakhatnak majd rajta.
Ray Bradbury Esik az eső, egyre esik – The Long Rain – című 1950-ben írt novellájában egy hatalmas esőerdőszerű, kíméletlenül nyirkos klímájú dzsungelbolygónak írja le a Vénuszt, ahol az emberek egy hatalmas Napkupolában találhatják meg az otthonukat.
1975-re kiderül, hogy ebből semmi nem lehet igaz. Az első Vénuszra igyekvő szondáknak, a szovjet Venyeráknak kíméletlen időjárással kellett megbírkózniuk. Az első szondát, mely fényképet tudott készíteni végre a Vénusz felszínéről 8 szonda előzte meg. A szondák egy része eltűnt még mielőtt elérte volna a bolygót, vagy megsemmisült a Vénusz pokoli klímájában.
TÖBB MINT EGY ÉVTIZEDES MUNKA EGYETLEN FOTÓÉRT
Hatalmas technikai kihívások elé állította az oroszokat, hogy megépítsék azt a szondát, mely kibírja a 477 °C felszíni hőmérsékletet a 90-100 atmoszféra fölötti légköri nyomást.
Ráadásul sokáig úgy hitték a bolygó felszínén sötét lehet a felhők árnyékoló hatása miatt, így mesterséges fénykibocsátó eszközökkel is el kell látni a Vénusz-szondákat.
A sorozat első tagját a Venyera-1-et 1961-ben indították el.
A szondával elég korán megszakadt a kapcsolat. A következő Vénusz-szonda kísérlet a Zond-1 volt, amely egy hónapig működött, de nem jutott el a bolygóig.
A szovjetek első sikerei a Venyera-2-höz köthetők, mely már 24 ezer kilométere megközelítette a Vénuszt. De sajnos semmilyen mérési adattal nem szolgált.
A Venyerák történetében a hármas jelű volt az újabb mérföldkő, ugyanis 1966-ban ez volt az első szonda, mely egy másik bolygó felszínére leszállt. Mérési adatokat sajnos ez sem sugárzott.
1967. október 17-ig semmi új nem történt. A Vénusz felfedezését kitűző program első adatokat közvetítő szondája a Venyera-4 volt.
A Venyera-4-ről külön lelkesítő filmet is készítettek:
A szonda a Vénusz vastag légkörén áthatolva ejtőernyővel ereszkedett le a bolygó felszínére. A 94 percen át tartó ereszkedésről, így a légkör viszonyairól rengeteg adatott szolgáltatott, megelőzve ezzel az amerikaiak Mariner-5-ös szondáját.
1969-ben, abban az évben, amikor az első ember a Holdra lépett a Venyera-5 már a felszínre érkezve is sugárzott adatokat. Igaz hamar elromlott. Hasonló sorsra jutott a 6-os számú is.
A Venyera-7 már 23 percig működött a bolygó felszínén. A Venyera-8-as pedig az első szonda volt, melyet fényképezőgép fénymérőjével is felszereltek, előkészítve ezzel az első fényképező szonda Vénuszra szállását, mely a Venyera-9 volt.
VENYERA-9: KAMERA EGY MÁSIK BOLYGÓN
A Venyera-9 szonda két részből tevődött össze. Az egyik rész a bolygó körül keringett, ez közvetítette a felszínről jövő információkat. A másik szonda a Vénuszra leszállva végezte a méréseket.
A leszálló szonda légkörben töltött idejét a minimálisra csökkentették, minél kevésbé sérüljön az elektronika. A leszálló egységet tökéletesen hőszigetelték, ellátták hűtőberendezésekkel, hogy az érzékeny műszerek minél tovább működhessenek. Ütést csökkentő párnával szerelték fel a szonda alsó részét, mely a 7m/s sebességgel talajt érő szondarész semmiképpen se sérüljön.
1975. október 22-én leszállt a Vénuszra a Venyera-9.
Elkészült az első idegen bolygó felszínéről fényképezett panorámakép:
A Venyera 10-es szonda három nappal később követte testvérszondáját. Előbbi sziklás terepen ért talajt, míg utóbbi sima területre szállt le. Az átalakított leszállóegység ereszkedése kb. 75 percig tartott. A leszállóegységek 53, illetve 65 percig működtek.
A Venyera-program keretében a nyolcvanas évek elejéig vizsgálták a Föld testvérbolygóját.
1983-ban két orbitert indítottak el Venyera–15, Venyera–16, melyek a bolygó feltérképezését végezték radarberendezésük segítségével. A képeken néhány aktív vulkán helyzetét is sikerült meghatározni.
Ezzel bebizonyosodott a Vénusz sivár hely, ahol nincsenek “vanádiumevő mocsári állatok”, és az emberiség kiábrándultan nézett szembe azzal a ténnyel, hogy a Vénusz a Naprendszerünk olyan bolygója, melyen az ott uralkodó pokoli körülmények miatt ember valószínűleg sohasem hagyja rajta a lábnyomát.
AJÁNLOTT LINKEK:
Venyera Program (Wikipedia)
Venyera-9 (laspace.ru)
A jelenleg folyó Vénusz-kutatásról – Venus Express (ESA)
AJÁNLOTT OLVASMÁNY:
Peter Francis: A Venyera- 9 és -10 (Peter Francis: A bolygók)
Ray Bradbury: The Long Rain
