Helldivers 2
Nagyobb összegben mernénk fogadni, hogy a kiadásért felelős Sony mellett a svéd fejlesztőcsapat, az Arrowhead Game Studios tagjait is meglepte, hogy a 2015-ben debütált, kifejezetten ismertnek azért nem nevezhető Helldivers folytatása az idei év egyik legnagyobb dobása lett. Az erős Csillagközi invázió áthallásokkal rendelkező játékban a Szuper Föld „demokráciájának” védelmében vesszük fel a harcot rovarokra emlékeztető idegen életformákkal, illetve robotokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=oD3pxbG9YYI
Bevetésre váró katonaként a galaxistérképen láthatjuk, melyik bolygó áll éppen támadás alatt, a (kioldható) felszerelésünk összeállítását követően pedig egyedül vagy csapatba verődve csapódunk be (szó szerint) a kiválasztott bolygó egy területére, ahol a hadművelet részeként különböző feladatok megoldása a cél – például az ellenségnek kikiáltott, sokszor házméretű rovarok tojásainak elpusztítása. A direktívák sikeres teljesítése esetén tapasztalati pont és elkölthető valuta üti a játékosok markát, valamint a bolygón dúló háború sikerességét jelző mérőjének pozitív irányba billenéséhez is hozzájárulunk, ezzel segítve a „demokrácia” puskaporos diadalát.
Bár a megjelenést követően a játékosok kaptak néhány durva gyomrost (a PSN-fiók kötelezővé tétele, a fegyver „kiegyensúlyozása” stb.), de ennek ellenére is állítjuk, hogy kevés játék okozott 2024-ben akkora élvezetet, mint a Helldivers 2 kaotikus ütközetei, ahol rendületlenül álltuk a sarat a robotok és rovarok hordáival szemben.
Platformok: PlayStation 5, Windows
Metaphor: ReFantazio
A kedvenc JRPG-sorozatunk, a Persona hatodik számozott részének bejelentése ugyan elmaradt idén, de nem tudunk haragudni a szériát gondozó Atlus kiadóra, hiszen ehelyett megajándékoztak minket a Metaphor: ReFantazio nevű csodával, ami hosszú-hosszú órákra a képernyők elé szegezett minket. A játék egyrészt hű maradt a japán szerepjátékok toposzaihoz (kirekesztett főhős, csapatverbuválás, körökre osztott harc), illetve merített a méltán népszerű Persona sorozatból (a harcot segítő entitások, fejlődési rendszer, harci taktika), de emellett képes volt újat is mutatni.
A mi világunknak görbe tükröt mutató, viktoriánus köntösbe öltöztetett fantasy világ, a demokráciához vezető út beépítése a játékmenetbe, a felfedezendő méretes világ, az egyes küldetések időlimitje, fejlődési rendszer összetettsége mind-mind olyan tényezők, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy könnyen elvesszünk a különleges karakterekkel, a valóságban is létező problémákkal és kiválóan megírt történettel rendelkező játékban. Ahogy a fejlesztők korábbi játékainál, úgy itt is „túl kell élni” a tanulómódnak is nevezhető első pár órát, ami a nyugati alkotásokhoz viszonyítva meglehetősen nyögvenyelős élmény, utána viszont olyan, akár 80-100 óra rúgó kaland várja az embert, amihez foghatóval nem nagyon találkoztunk 2024-ben.
Platformok: PlayStation 4, PlayStation 5, Windows, Xbox Series X/S
Prince of Persia: The Lost Crown
Nem övezte kiemelkedő figyelem, éppen ezért az eladási listákat sem ostromolta meg, pedig megérdemelte volna, hiszen az idei év egyik legszórakoztatóbb alkotása lett a 2024-es Prince of Persia. A Ubisoft Montpellier által fejlesztett, The Lost Crown alcímmel piacra dobott alkotás teljesen tiszta lap az 1989-ig visszanyúló széria életében, tehát nem folytatás, nem leágazás, nem is a manapság divatos remake-ek egyike, hanem egy új fejezet, ami kicsit összemixelte az elődök egyes elemeit.
Az oldalnézetes megoldás a kezdeteket idézi, ugyanakkor legalább akkora hangsúlyt kapott a harc, mint a 2000-es évek elején népszerű Sands of Time-trilógiánál, és innen kacsint vissza az időmanipulálás is. Ezek az elemek találkoznak az akció-platformer alapokkal, amihez a fejlesztők hozzácsapták a metroidvania műfaj sajátosságait is – tehát a ránk váró, amúgy meglepően változatos helyszíneket nem lineáris módon kell teljesíteni, hanem vissza-visszalátogatunk az egyes terepekre, hogy azokat teljes egészében felfedezhessük a folyamatosan megnyíló új lehetőségeknek hála.
A Prince of Persia: The Lost Crown egy csodálatos, jó érzékkel összerakott egyveleg, ahol a stílusos grafika találkozik az ötletes és végig kihívást biztosító, egyre összetettebb platform elemekkel, a látványos és jól kidolgozott harcrendszerrel, illetve egy elsőre sablonosnak tetsző, de aztán egyre érdekesebb fordulatokat biztosító, számos népszerűbb alkotást kenterbe verő történettel. A The Lost Crown a 2024-es esztendő egyik elfeledett gyöngyszeme, amit még egyáltalán nem késő pótolni.
Platformok: Nintendo Switch, PlayStation 4, Playstation 5, Windows, macOS, Xbox One, Xbox Series X/S
Dragon Age: The Veilguard
2014-ben nem gondoltuk volna, hogy az akkor debütált Dragon Age: Inquisition folytatására közel 10 évet kell várnunk. Ez idő alatt a játék fejlesztését egyszer teljesen újrakezdte a BioWare, hogy aztán 2020 környékén az eredetileg tervezett többjátékos/élőszolgáltatásos elemek teljes egészében a kukában végezzék, hogy helyettük – nagyon helyesen – a készítőkre jellemző egyszemélyes, karakterközpontú szerepjáték készülhessen, Dreadwolf helyett immár The Veilguard alcímmel. A hányatott sorsú projektből egy akcióorientált RPG kerekedett ki, amiből teljesen kimaradt a taktikai vonal, helyette a háromfős csapat sorban feloldott képességeit tudjuk kombinálni.
Az előző részhez képest nagy változás továbbá, hogy a 2018-as God of Warhoz és a csapat régebbi játékaihoz hasonlóan ezúttal egy lineárisabb történetet kapunk, kisebb, de változatos és felfedeznivalóban bővelkedő zónákkal, amik jelentős részére később is visszatérhetünk. Ehhez jönnek még a fejlesztőstúdió védjegyének számító kidolgozott csapattársak, akiknek az ügyes-bajos dolgai szintén megoldása várnak. Bár a játék már-már fájdalmasan döcögősen indul, cserébe egy epikus fináléba torkolló történetet kapunk. A keményvonalas (c)RPG rajongók jó eséllyel nem ezzel a szerepjátékkal fogják betölteni a Baldur’s Gate 3 után maradt űrt, de aki hajlandó kompromisszumra, azt hozzánk hasonlóan egy szórakoztató, nagyjából 50-60 órás kaland várja Thedasban.
Platformok: PlayStation 5, Windows, Xbox Series X/S
Astro Bot
Talán nem túlzó állítás, hogy az idei év legnagyobb meglepetése a Team Asobi műhelyéből kikerült Astro Bot platformer, amitől kevesen vártak sokat, mégis pillanatok alatt szinte az egész világ a szívébe zárta. A játék még a videójátékok Oscar-gálájának tekinthető Game Awards eseményen is bezsákolta az év legjobbjának járó címet.
A program ránk is nagy hatással volt, gyermeki lelkesedéssel fedeztük fel a különböző bolygókat, hogy összegyűjtsük a játék elején egy „hajótörés” következtében szétszóródott társainkat, és az az űrhajónk problémamentes működéséhez szükséges alkatrészeket. Ami a kihívásokat és fejtörőket illeti, azok – néhány extra pályát leszámítva – a harcedzett játékosoknak nem feltétlenül jelentenek komoly akadályt, de a változatos és csodásan kidolgozott szakaszok, illetve a PlayStation immár 30 éves történetére visszautaló tematikák, gyűjthető karakterek és egyéb apróságok még a legszőrösebb szívű veteránokat is képes a képernyő előtt tartani.
Az Astro Bot (legtöbbször) igazi könnyed, önfeledt szórakozás, aminek van egy olyan hatalmas előnye, hogy az „ártatlansága” okán a játék lehet közös program, a kontrollert a kevésbé gyakorlott családtagok vagy gyerekek kezébe adva is garantált a kikapcsolódás, hiszen miközben a szeretteink teljesítik a pályákat, mi csillogtathatjuk a videójátékos tudásunkat a felbukkanó utalások és karakterek kapcsán.
Platformok: PlayStation 5
