Tech

Nyolcvan fölött is egyre több magyar internetezik

DMP / Getty Images
DMP / Getty Images

Növekvő ütemben terjed az internethasználat az idősebbek körében, bár a szépkorúak továbbra is lemaradásban vannak a fiatalabbakhoz képest – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss felméréséből.

A médiahatóság évente elkészített nagymintás kutatása szerint 2019-ben a 15 és 45 év közöttiek csaknem 100 százaléka volt internethasználó, 2023-ra pedig a 46 és 59 év közöttiek is elérték ezt a szintet.

Tavaly már a 60 és 65 év közöttiek körében is túllépte a 80 százalékot az internetezők aránya, ami 25 százalékpontos emelkedést jelent a 2019-es adatokhoz képest.

Ez az intenzív növekedés egészen a 75 éves korosztályig megfigyelhető, jellemzően csak a legidősebbek nyitottak kevésbé a világháló iránt: a 80 év felettieknek továbbra is alig 10 százaléka internetezett – ugyanúgy, ahogy 4 évvel korábban.

NMHH

A nem is számít

Az elemzők azt is megvizsgálták, az életkoron túl milyen további körülmények befolyásolják, hogy a 60 éven felüliek interneteznek-e vagy sem. Kimutatták, hogy lényeges szerepe van a nemnek – a nők átlagosan 5 százalékkal magasabb arányban interneteztek, mint az azonos korú és iskolai végzettségű férfiak.

Befolyásoló tényező az iskolázottság is. Az általános iskolai végzettséget szerzett 70 éveseknek például csak 48 százaléka volt internethasználó, míg az ugyanilyen korú diplomások 65 százaléka internetezett. Emellett meghatározó a munkavégzés is: a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozók körében átlagosan mintegy 15 százalékkal gyakoribb volt az internethasználat, mint az ugyanolyan korú inaktívak között.

Lényeges az is, él-e a háztartásban más internethasználó. Ha igen, nem kell másokat hívni egy esetleges elakadáskor, ami átrepítheti őket az első buktatókon.

Érdekesség továbbá, hogy míg a tizenévesek 87 százaléka internetezett a mobilján, a 65 éves vagy idősebb nemzedék esetében ez az arány csupán 57 százalék. Ennek oka a kutatás szerint az lehet, hogy az okostelefon képernyője túl kicsi a szépkorúaknak, így inkább a számítógépet vagy a laptopot részesítik előnyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik