A kutatók eddig úgy hitték, hogy a gránit gyakorlatilag nem fordul elő a Földön kívül máshol a Naprendszerben, a közelmúltban azonban nagy mennyiségben fedezték fel az anyagot a Holdon – írja a BGR. Egyelőre a szakértők sem tudják, miként kerülhetett oda.
Bár a gránit bolygónkon viszonylag gyakori, más, a Naprendszerben keringő égitesteken nagyon nehéz megtalálni. Ennek oka az, hogy normál esetben a kőzet létrejöttéhez lemeztektonikára vagy víztartalmú magmára van szükség. Korábban a Holdról származó mintákban csak csekély mennyiségben detektálták az anyagot.
Egy új tanulmány alapján ugyanakkor nemrégiben az égitest túloldalán észleltek egy közel 50 kilométer széles, gránitot tartalmazó, részben betemetett tömböt.
A legelfogadottabb elmélet szerint a Hold azt követően alakult ki, hogy az ősi Föld egy Mars nagyságú bolygóval ütközött, a kutatók szerint a kiszakadó anyag azonban nem ad magyarázatot a gránittömbre. Az égitesten lemeztektonika sem zajlik, így ez az eredet is kizárható. Arra vonatkozóan vannak bizonyítékok, hogy egykor vulkanizmus zajlott a Holdon, talán így keletkezett a gránithoz szükséges magma is.
Az érintett területet a NASA 2026-ban tervezi feltérképezni egy roverrel. A holdjáró minden bizonnyal értékes adatokat gyűjt majd.