Tech

Elképesztő összeget érhet ez az aszteroida

Idén októberben indulhat el a NASA Psyche küldetése – írja a Space.com. A misszió eredetileg egy évvel korábban startolt volna.

A NASA tavaly fedezte fel, hogy problémák vannak az űrszonda repülési szoftverével, ekkor döntöttek úgy, hogy el kell halasztani a felbocsátást. A küldetésért felelős NASA és JPL felállított egy vizsgálóbizottságot, amely megállapította, hogy a JPL-nél felmerülő munkaerő-problémák, illetve egyéb tényezők, például a Covid-19 okozta fennakadások álltak a csúszás hátterében.

A legújabb vizsgálaton a JPL és a Psyche is jól szerepelt. A. Thomas Young, a bizottság vezetője szerint arra jutottak, hogy a 2023-as cél nagyon is megvalósítható, és a sikeresség esélye magas.

A misszió célja egy ritka, magas fémtartalmú, azonos nevű aszteroida, a Psyche megfigyelése. A kisbolygó a kutatók szerint rengeteg vasat és nikkelt tartalmaz, a szakértők a küldetéssel elsősorban azt akarják kideríteni, hogy az égitest egy korábbi, külső kőzetburkát elvesztő protobolygó magja-e.

A 220 kilométer széles kisbolygó a jövőbeli aszteroida-bányászat egyik célpontja lehet, egyes becslések szerint fémtartalma alapján 10 trillió dollárt érhet.

Mindez persze csak elméleti számítás.

24K-Production / Getty Images

Amennyiben az űrszondának sikerült volna 2022-ben elindulnia, 2026-ban érkezhetett volna meg. Az új felbocsátási dátum viszont azt is jelenti, hogy más utat kell megtennie az objektumig, amelyhez csak 2029 augusztusában juthat el.

A küldetéssel a NASA értékes információkat gyűjthet a Naprendszer fejlődéséről és korai történetéről. A szakértők abban bíznak, hogy az adatokkal jobban megérthetik a bolygók belső szerkezetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik