Tech

Betiltották a TikTokot a brit kormány tagjainak

Celal Gunes / ANADOLU AGENCY via AFP
Celal Gunes / ANADOLU AGENCY via AFP

Az Európai Unió és az Egyesült Államok után az Egyesült Királyságban is betiltották a TikTok alkalmazás használatát a kormányzati eszközökön – írja az Euronews.

A sorozatos tiltásra azután került sor, hogy a TikTokot tulajdonló ByteDance vállalatot azzal vádolták meg, hogy a felhasználók adatait átadta a kínai kormánynak. A vállalat természetesen tagadta ezeket a vádakat. A brit alsóháznak adott nyilatkozatában Oliver Dowden, a kabinetiroda államtitkára jelezte, a tiltás egy egyszerű óvintézkedés, ami azonnali hatállyal életbe lép.

A brit kiberbiztonsági központ vizsgálata szerint komoly kockázatot jelenthet, hogy egyes platformok hozzáférnek érzékeny kormányzati adatokhoz. Ezért a TikTok betiltásán túl a kormányzat eszközökön csak olyan harmadik féltől származó alkalmazások lehetnek, amelyek egy előre jóváhagyott listán szerepelnek. Néhány esetben mégis kivételt tehetnek majd a hatóságok.

A TikTok szóvivője jelezte, a cég csalódott a döntés miatt, és szerintük a tiltások egyszerű tévhiteken alapulnak. Hozzátette: továbbra is elkötelezettek amellett, hogy együttműködjenek a kormányokkal az aggályok kezelése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik