Tech

Újabb dolgozókat rúg ki a Twittertől Elon Musk

Carina Johansen / NTB / AFP
Carina Johansen / NTB / AFP

Tovább folytatódik az elbocsátási hullám a Twitternél. Elon Musk a közösségi oldal megvásárlása után négy hónappal már több mint a dolgozók felét küldte el, és egy sor fizetős funkciót adott hozzá a platformhoz. Azonban úgy tűnik, ez sem volt elég ahhoz, hogy a céget profitábilissá tegye, ezért ismét legalább 50 alkalmazottat küldenek el – írja az MTI.

A legújabb leépítés több mérnöki részleget is érint, köztük a Twitter alkalmazást kezelő csapatát, a hirdetési területet támogató szakembereit, valamint a mikroblog műszaki infrastruktúráját biztosító mérnökök csapatát is – teszi hozzá a dpa német hírügynökség belső vállalati forrásokra hivatkozva.

A Wall Street Journal szerint az egyik dolgozó azt az üzenetet kapta hétvégén, hogy „a mai az utolsó munkanapod” – majd azzal a lendülettel ki is zárták az e-mail fiókjából.

Az elmúlt hónapokban több nagy amerikai technológiai cég jelentett be létszámleépítést vagy létszámstopot a lassuló növekedés miatt. Az Alphabet, a Google anyavállalata január közepén jelentett be 12 ezer fős létszámleépítést, a Microsoft 10 ezer állást szüntet meg, a Meta, a Facebook anyacége 11 ezer fős leépítést jelentett be. A nagy cégek közül az Amazon sem kivétel, a világ legnagyobb online kereskedelmi vállalata 18 ezer munkahelyet szüntet meg a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt.

A Twitter tavaly novemberben 3700 alkalmazottat küldött el a cégtől Elon Musk költségcsökkentő intézkedéseinek részeként. A milliárdos amerikai üzletember ekkor vette át a társaság vezetését és egyszemélyben látja el a cég teljes igazgatását, miután a 44 milliárd dolláros adásvétel lezárultával felmondott a cég vezetőinek és az igazgatóság tagjainak.

A beszámolók szerint a Twitternek jelenleg 2000 alkalmazottja lehet, akik közül sokan az irodában kénytelenek aludni a sok munka miatt, a dél-afrikai milliárdos érkezése óta. Az októberi hatalomátvétel előtt nagyjából 8 ezren dolgoztak a cégnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik