Súlyos állításokat fogalmazott meg az Integritás Hatóság vezetője az Orbán-kormány időszakával kapcsolatban: Biró Ferenc a Politico brüsszeli kiadásának arról beszélt, hogy szerinte kormányközeli személyek szervezett módon károsíthatták meg az államot és az uniós költségvetést, és akár több milliárd eurónyi közpénz kerülhetett jogosulatlanul magánkézbe.
Az eltűnt források egy része már kikerülhetett az országból
A hatóság megállapításai szerint az elmúlt években mindössze három, egymással összefüggő vállalat nyerte el a közbeszerzések jelentős részét, miközben a szerződések árait mesterségesen felhajthatták.
miközben összesen mintegy 10 milliárd eurónyi állami megrendelés koncentrálódhatott ezeknél a cégeknél.
Bíró szerint felmerül a gyanú, hogy a közbeszerzési rendszert manipulálták, és a gyakorlat rendszerszintű korrupciós kockázatot jelentett. Úgy fogalmazott:
magas szintű politikusok ellen is indulhatnak eljárások
és Magyarországnak törekednie kell arra, hogy visszaszerezze az elfolyt forrásokat, amelyek jelentős része már ki is kerülhetett az országból.
Biró a volt kormány felől érkező megfélemlítésről beszélt
Az ügy politikailag is különösen érzékeny, mert az új kormány éppen most próbálja elérni, hogy Brüsszel feloldja a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott több mint 10 milliárd eurónyi uniós támogatást – jegyzi meg a cikk. A hatóság szerint ugyanakkor Magyarország eddig „jelentősen elmaradt” az uniós pénzek ellenőrzésében.
Biró a Politicónak is beszélt arról, hogy megfélemlítést tapasztalt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az IH elnöke egy vasárnap megjelent videóinterjúban azt állította, hogy
Miután ennek ellenállt, szerinte korlátozták a hatóság mozgásterét, majd büntetőeljárást indítottak ellene, amit koncepciósnak tart. Állítása szerint mindezt megfélemlítési akciók is kísérték, köztük egy, a családját is érintő házkutatás. Úgy véli, a cél az volt, hogy személyesen is megtörjék és ellehetetlenítsék a munkáját.


