Tech

Egy hónap után végre kiderült, milyen appal ellenőrzik itthon a karantén betartását

Korábban a témában:

Először a május 4-én megjelent Magyar Közlöny egyik rendeletéből derült ki, hogy a magyar hatóságok egy elektronikus szoftverrel ellenőriznék, hogy az emberek betartják-e a kötelező házi karantént. A közlönyből és annak megjelenését követően arról nem érkezett információ, hogy pontosan milyen szoftverről van szó, csupán annyi derült ki, hogy a telepítés önkéntes alapú, viszont aki vállalja a használatát, annak kötelező telepíteni az appot a telefonjára, az elmulasztás szabálysértésnek minősül, illetve háromezer és háromszázezer forint közötti bírságot is vonhat maga után.

Ez lehet a szoftver, amivel itthon ellenőriznék a karantén betartását
A Play Áruházba felkerült Házi Karantén Rendszer lehet az alkalmazás, amit a hatóságok itthon használnának a karanténban lévő emberek ellenőrzésére.

A rendelet megjelenését követő harmadik napon az androidos Play Áruházba felkerült a budapesti székhelyű Asura Technologies Kft. által fejlesztett Home Quarantine System (Házi Karantén Rendszer), aminek a leírása arra utalt, hogy ez lehet az app, ami segíti majd az ellenőrzést. Május 7-én egyaránt megkerestük a fejlesztőcéget és az operatív törzset, hogy a hatóságok ezt a szoftvert használják-e a házi karantén ellenőrzésére, ám a cikkünk megjelenéséig, és ezt követően sem kaptunk választ kérdésünkre.

A hivatalos bejelentésre végül egy hónapot kellett várni,

hiszen Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár egy zártkörű, kormányközeli médiumoknak tartott eseményen beszélt először a konkrét alkalmazásról, ami valóban a fentebb említett, magyar fejlesztésű Házi Karantén applikácó.

Az államtitkár a háttérbeszélgetésen megerősítette, hogy a szoftver használata önkéntes és önbevalláson alapul, ám jelentős könnyebbséget jelent nem csupán a karanténban lévő használónak, de a rendőrségnek is, hiszen az előbbieket nem fogják naponta akár többször is, bejelentés nélkül és személyesen ellenőrizni, a rendőrök pedig az ellenőrzés helyett egyéb, a járványhelyzetben is meglévő ügyekkel foglalkozhatnak.

A beszélgetésre meghívott Demokrata beszámolója szerint Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeletének vezetője elmondta: az app fejlesztésekor elsődleges szempont volt az adatvédelem. Emellett kiemelte: már több mint 17 ezer távellenőrzést végeztek el, és 435 esetben volt szükség személyes utánkövetésre, vagyis a felhasználók már tízezernél több kiszállást spóroltak meg a rendőrségnek.

A rendszer ugyanakkor nem problémamentes, legalábbis azon blog szerint, aminek az írója Angliából hazatérve használni kezdte az alkalmazást, és a karanténélményeit feldolgozó posztok között kitér arra, hogy sem a regisztráció, sem a használat nem ment zökkenőmentesen, továbbá a fennakadások kezelésével, a tájékoztatással és az SMS-t küldő háttérrendszerekkel is akadnak problémák.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.