A munka nemesít, de romokba is dönthet. Sokan egy életet dolgoznak le úgy, hogy igazából nem tartanak szünetet, csak néhány nyúlfarknyi szabadsággal próbálják kompenzálni a mindennapokat, hogy egy picit több kedvük, energiájuk legyen tovább hajtani a mókuskereket. De ilyen rövidebb szabadság alatt/után inkább azt érezzük, hogy megint nem sikerült kipihenni magunkat – főleg, ha még „elkapjuk” a nyaralási betegséget is. Az egy-két – szerencsés esetben akár három – hét szabadság épp annyira elég, hogy megízleljük, belekóstoljunk, mi lenne, ha tényleg feltöltődnénk. Közben észre sem vesszük, halmozódnak az évek, gyűlik a pénz, miközben mi magunk elfogyunk.
Közel 150 éve kezdődött
A szó bibliai eredetű, a zsidó naptár szerint minden hetedik évben pihentették a termőföldet, hogy az megújuljon – ezt nevezték „sabbatical year”-nek, vagyis „szombatévnek”. A ma használt sabbatical ennek a munka világába való integrálását jelentette, ami a 19. század végéig nyúlik vissza. 1880-ban a Harvard Egyetem létrehozta az Egyesült Államok első hivatalos szombati szabadságprogramját az egyetemi oktatók számára, amelyet úgy terveztek, hogy a résztvevőknek hétévente lehetőségük legyen hosszabb szünetet tartani, a professzorok egyéves szabadságot vehettek ki egészségügyi, pihenési, tanulási vagy egy tudományos munka folytatásának céljából. 1900-ra már több amerikai egyetem is kínált ilyen programot, a 1930-as évekre további 178 amerikai intézmény kínált sabbatical szabadságot.
A Szilícium-völgy élen járt a sabbatical bevezetésében, az ottani Intel például az elsők között kínált szabadnapot 1969-es alapításakor, almazottai négy év jogosult munkaviszony után négyhetes fizetett szabadságot, hét év után nyolchetes fizetett szabadságot vehettek igénybe. 1985-re az amerikai cégek körülbelül 12-13 százaléka alkalmazta ezt a programot, például az IBM vagy a McDonald’s egyes egységei.
A program sikeres volt, 2010-ben született egy amerikai kutatás, ami szintén ezt támasztja alá, az eredmények szerint azoknak, akik sabbaticalra mentek, csökkent a stressz-szintjük, valamint jelentős javulást tapasztaltak érzelmi jólétükben is, ezáltal pedig „jobb alkalmazottként” is tértek vissza a szünet után.
Európába is ekkoriban, a 2000-es évektől kezdett begyűrűzni a sabbatical. Fontos mérföldkő volt, amikor Svédország 2002 februárjában elindított egy kísérleti programot, amelybe 12 települést vontak be. A résztvevők akár egy év szabadságot is igénybe vehettek, ezidő alatt az érintett alkalmazottak a fizetésük 68 százalékát kapták havonta.
Van, ahol kötelező kiadni
A sabbaticalt alkalmazó cégek általában sajátos formában élnek ezzel az eszközzel, lehet az egy elnyújtott szabadság, ami 1 hónapot, de akár 1-2 évet is felölelhet. A munkaviszony ugyanúgy megmarad, mint a rendes szabadság esetében, az azonban változó, hogy fizetett vagy fizetetlen a pihenő. A sabbatical némileg közel áll az „alkotói szabadsághoz”, mert nem pusztán a pihenés a célja, hanem hogy az ember haladjon is valamerre. Manapaság leginkább a kutatók és a kreatív szakemberek szokták igénybe venni, hogy egy új területre, projektre koncentrálhassanak, de nem ritka, hogy a vállalati szektorban, nonprofit szervezeteknél vagy egyes kormányzati szerveknél is előfordul.
Nem lehet azt mondani, hogy forradalomról lenne szó, de tény, hogy egyre több vállalat ad lehetőséget a sabbaticalra, sőt, Svédországban vannak már olyan cégek, amelyeknél a felső vezetők szerződési feltétele a sabbatical kiadása. De milyen magyar kifejezést lehetne használni a sokak számára ismeretlen sabbatical helyett?
Talán az alkotói szabadság kifejezés áll a legközelebb hozzá, de a sabbaticalra nincs tökéletes magyar szó. Ez a »program« főleg szellemi megújulást jelent, így a kreatív szakmákban dolgozók, írók vagy kutatók szokták alkalmazni, más területeken inkább azok, akik egyéni vállalkozóként dolgoznak és maguk osztják be az idejüket
– mondta lapunknak Tóvári Zsuzsanna pszichológus.
A szakember szerint Magyarországon inkább úgy jelenik meg a sabbatical, hogy a magasabb szinten dolgozó vezetők, csúcsvezetők, vagy kutatók, illetve a művészet területén dolgozók 1-2 hétre elvonulnak. Már, aki megteheti, hisz nálunk a cégek ezt nem nagyon szokták ennyi időre elengedni a dolgozóikat. Nem jellemző, hogy valakit intézményi szinten elküldenek pár hét vagy hónap szabadságra. Legfeljebb olyan fordul elő, hogy felsővezetők elmennek fizetetlen szabadságra, de ők is inkább akkor, ha kiégnek és két nagyobb projekt között van egy szünet. Tehát tulajdonképpen a fizikai munkát végzőket kizárhatjuk.
„Magyarországon ennek nincs se hagyománya, se jogszabályi háttere. Ennek ellenére az ügyfeleim között több felsővezető is van, akik kiemelten felelősségteljes munkát végeznek, nagy rendszereket, szervezeteket, csapatokat visznek. Tízből 2-3-an ezt úgy csinálják, hogy ki vannak égve, ami miatt romolhat a teljesítményük vagy a motiváltságuk.
Egy nagy cégnél elég veszélyes, ha egy ilyen kiégett ember irányít, vagy hoz meg fontos döntéseket.
Ha egy edző vagy egy pszichológus ég ki, akkor maximum megáll, tart egy hosszú szünetet, amekkorát megengedhet magának, de a legtöbb pozícióban vagy munkakörben ezt nem lehet megtenni” – mondta Tóvári.
De miért kell(ene) ezt hétévente megtenni?
Tóvári Zsuzsanna elmondta, általában hétéves periódusok jellemzik az életünket, az első hét év például kiemelten fontos, ekkor átmegyünk egy bizonyos alapfejlődésben, ekkor ivódnak be azok a programok, amelyek alapvetően meghatározzák a fejlődésünket. A kamaszkor is nagyjából hét évig tart, az ember 14 és 21 éves kora között dől el, hogy mi lesz belőle, és ekkor lép ki a nagyvilágba, az ezt követő hétéves ciklus végén, nagyjából 28 évesen pedig a legtöbb embernél eljön a családalapítás gondolata.
A fejlődéspszichológiában is megvannak ezek a hétéves szakaszok, és ha ezekben nem teljesítünk jól, akkor a következő hétéves ciklus sem fog jól sikerülni. Hét év arra is elég, hogy egy ember hozzászokjon a rendszerhez, a környezetéhez, a helyzethez
– osztotta meg a szakember, aki szerint a megelőzés fontosabb.
A sabbatical és a hétéves periódusok hasznossága tehát már bizonyított, viszont nem biztos, hogy ez a leginkább célravezető út. Tóvári Zsuzsanna szerint hasznosabb lehet megelőzni a kiégést vagy „apróbb sabbaticalokat” beiktatni az életünkbe: „Ha az ember célja, küldetése nagyon erős, a munkája a hivatása, netán még a szenvedélye is, akkor lehet, hogy soha nem tapasztalja a kiégés jeleit. Viszont ha ezek hiányoznak, nem is kell hét év, hogy érezzük a negatív hatásokat”.
De ha mégis el kell mennünk egy „kis” sabbaticalra, mennyi időben gondolkozzunk? Ez sincs kőbe vésve. Az 1-2 hetes szabadságok – vagy nevezzük nyaralásnak – nem sok mindenre elegendőek. A pszichológus szerint eleve kell 3-4 nap, amíg az ember lecsendesíti annyira az elméjét, hogy jelen legyen a pihenésén. De ha valakinek nem kell ennyi idő az akklimatizálódásra, akkor akár még hét nap alatt is eredményeket érhet el.
„Ha valaki elmegy egy egyhetes elvonulásra és letesz telefont, laptopot, mindent, és csend, nyugalom veszi körül, nem kapcsolódik senkivel, akkor egy tiszta, akár egyhetes elvonulás alatt is nagyot tud előrelépni, míg ha valaki – tegyük fel – fél évig sabbaticalon van, de nem csinál semmi értelmeset, akkor az nem is ér semmit: ugyanúgy tér vissza, ahogy elment” – hangsúlyozta Tóvári, aki szerint főleg az a lényeg, hogy az elvonulás/sabbatical alatt mire fordítjuk a figyelmünket.
A szakember szerint minél mélyebb az elvonulás, minél teljesebb az elcsendesülés, annál hasznosabb ez a szünet, annál gyorsabb a „felépülés”, feltöltődés. A sabbatical tehát nem fél év láblógatást jelent (sőt, a semmitevés félrevisz), ellenben például a tanulással, amelynek a fejlődésen túl annyi haszna is van, hogy az ember nem pörgeti folyamatosan a jól ismert paneleket a fejében, hanem elkezd töltődni.
Ha valaki a sabbatical alatt kezd figyelni egy számára új, érdekes témára, dologra, amivel addig még nem nagyon foglalkozott, és az tetszik neki, szeretni tudja, már ez is feltöltheti – ezt mindenkinek magának kell megtanulnia.
A felmondás nem mindig megoldás
Tóvári tapasztalatai szerint többnyire az ember 40-50 éves korában jön elő először a kiégés, de van olyan pácisense, aki egyébként a legjobb egyetemre járt, menő cégben dolgozik, de 25 évesen kiégett, mert minden addigi történés az életében egy kötelező feladat volt és nem az ő szabad döntése.
Általánosságban kiégést az életközepi válság okoz, az az időszak, amikor már minden adott, munka, család, gyerek, tehát megvan „a teljesítmény”. De a teljesítmény olyan, mint egy hegy: ha valaki felér, felteszi a kérdést, hogy akkor most mi jön. És ez a kérdés a lényeg, nem feltétlenül az, hogy milyen hosszú pihenés alatt lehetne elfelejteni, túljutni a problémákon.
Nem egyszerű tehát a kérdés, nálunk ráadásul még bonyolultabb, hisz a sabbaticalra nagyon kevés embernek van lehetősége Magyarországon. Az általunk megkérdezett pszichológus is inkább azt tapasztalta, hogy a
„De ezt is nagyon kevesen tudják megtenni, mert sokaknak nincs annyi megtakarítása, hogy fél évig ne keressenek egy fillért sem, az emberek egy hónapra sem mernek kilépni a munkából, nem hogy hónapokra” – mondta a szakember, aki ismét hangsúlyozta, hogy bár a sabbatical hasznos lenne, sokszor célravezetőbb a kiváltó okokokkal, illetve azok kezelésével foglalkozni.
Ez lehet egy néha-néha beiktatott, akár csak egyhetes szünet is, de az is eredményes tud lenni, ha valaki képes hetente „kilépni”, például lelki gyakorlatot, meditációt tartani, az ilyen esetekben nem is kell fél év, hogy rendbehozza magát valaki. Tóvári egyébként ezeket az elcsendesüléseket egyfajta „mini sabbaticaloknak” nevezi.
De honnan érezzük, hogy szükségünk van egy sabbaticalra?
„Figyelmeztető jelek közé tartozik például, ha valaki már semminek nem tud örülni, nem tölti el elégedettség, semmi sem motiválja már – se a család, se a gyerek, se a munka, sem egy hobbi.
Az is jelzésértékű, ha például valaki elér valamiféle sikert, csak konstatálja, de örömmel nem tölti el, maximum pillanatokig, percekig érzi a pozitív történések hatását.
Azzal is foglalkozni kell, ha valaki képtelen lelassulni, vagy, ha alvászavarai vannak. Ha például ez utóbbi több éve tart, azt több mint figyelmeztető jel” – húzta alá Tóvári Zsuzsanna.
Arra nincs előírás, elmélet, hogy ha valaki túlvan egy sikeres sabbaticalon, mikor kell megismételnie, de vélhetően akkor, amikor ismét érzi a kiégés jeleit. A pszichológus szerint ez egy újabb érv amellett, hogy inkább a kiváltó okokat kezeljük, tehát alakítsuk úgy az életünket, hogy jól érezzük magunkat és válasszunk úgy munkát, hogy elégedettséggel töltsön el minket.
De ha valaki megteheti, hogy elmegy egy sabbaticalra, inkább egyedül, mint társaságban vágjon bele – hangsúlyozza Tóvári, aki szerint például egy olyan erőpróba, mint az El Camino, tökéletesen megfelel a célnak.
És mikor érezzük, hogy eredményes volt a mini/maxi sabbatical? „A legjobb, ha valaki úgy jön vissza, hogy már tudja ki mit ér, mit akar; hogy rájön arra, hogy minden úgy jó az életében, ahogy van. Minden sabbaticalnak az a lényege, hogy minél jobban ismerjem és értsem meg önmagamat, és hogy hogyan hatok másokra. Semmit sem ér, ha utána mindent ugyanolyan rosszul csinálunk, mint előtte.”
A sabbatical lényege az önismeret, nem az, hogy szabira megyek hat hónapra – ezt sokan félreértik, nem a láblógatás a cél!
Ugyanilyen rossz megoldás a már említett munkahelyváltás, amikor csak a munkahely lesz új, az ember nem.
A pszichológus azt tanácsolja, inkább előzzük meg a bajt: idejében ismerjük fel jól a képességeinket és válaszunk jól iskolát, hivatást, munkát, és ha vannak kisebb visszaeséseink, menjünk el minielvonulásokra, önismereti tréningekre, hogy ne jussuk el a kiégésig. Bár Magyarországon az álom kategóriájába tartozik a sabbatical, azért lehetnek megoldások. Tóvári szerint plusz egy hét szabadság az önfejlesztésre már nagyon hatásos lehet, szintén nagy eredményeket lehet elérni, ha a cég fizet ez pszichológust is. Ahogy fogalmazott:
Ha valaki megkapja, hogy ennyire fontos az iskolájának vagy a cégének, az sokkal többet dob, mintha valaki kerámiázik valahol a világ végén pár hónapot.
