Tech

Hónapokat csúszhat az idei csúcs-iPhone

Az Apple több fontos döntést is hozott a koronavírusos-járvány miatti helyzet kapcsán, és arról is jó ideje hallani, hogy az idei iPhone-ok bemutatója is csúszik majd. A  FrontPageTech információi szerint az iPhone 12 szeptemberi bemutatója is októberben, vagy novemberben esélyes, mivel az Apple nem utazhat Kínába, így a készülék tesztelési munkái lassulnak.

A Business Insider is erről számol be legfrissebb cikkében: ők úgy tudják, hogy nem elsősorban a gyártási folyamatok miatt, inkább azért halaszthat a vállalat, mert tartanak attól, hogy jelentősen kisebb lenne a kereslet a járvány miatt a legújabb csúcsmobilra. Nem lenne meglepő, hiszen a világszerte bevezetett különféle korlátozások a gazdaságra és az emberek pénztárcájára is rányomják a bélyeget.

A Nikkei Asian Review-nak beszélő névtelenségét kérő forrás szerint ez lesz az első 5G-s iPhone, amit a cég nagy dobásnak szán.

A megjelenési dátumról májusban hoznak végső döntést, de nagy rá az esély, hogy két hónappal is csúszhat az idei csúcsmodell.

Az Apple két dologtól tart leginkább: a fertőzésveszély miatt nem szeretnék, hogy tömegek ácsorogjanak a boltok előtt az új iPhone miatt, másrészt attól tartanak, hogy az eladásokra is negatívan hatna a pánik.

A cég már február közepén arra figyelmeztetett, hogy valószínűleg nem tudja teljesíteni az idei első negyedévre kitűzött 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt, mert az új koronavírus által okozott járvány lassította a termelést és visszavetette a keresletet Kínában

A koronavírus miatt már az iPhone is hiánycikk
Egyelőre még nem lehet kiszámítani a járvány technológiai piacra gyakorolt hosszú távú hatásait, de néhány területen már érezni a korlátozásokat.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik