Tech

A koronavírus miatt már az iPhone is hiánycikk

Naponta érkeznek olyan újabb hírek a koronavírusos (COVID-19) járvánnyal kapcsolatban, amelyeknek az egészségügyi mellett komoly világgazdasági hatásai is lehetnek, bár egyelőre nehéz megállapítani, hogy pontosan mik lesznek azok. Még az sem látszik tisztán, hogy a technológiai piacon várhatók-e durvább következmények, de az kétségtelen, hogy már ezen a területen is éreztetik hatásukat a megelőző óvintézkedések miatti korlátozások.
Korábban a témában:

A nagy techcégek első reakciója az volt, hogy több irodát, üzletet, gyárat átmenetileg leállítottak Kínában, illetve visszamondták az üzleti utak nagy részét. Így tett az Apple, a Samsung, a Microsoft, a Tesla és a Google. Ugyan a Facebooknak nincs irodája Kínában, de arra kérte alkalmazottait, ne utazzanak az országba, és ugyanígy tett az LG és a Razer is. Az más kérdés, hogyan juthatnának el az emberek oda, mivel a nagy légitársaságok már törölték a Kínába tartó járataikat.

Sorra érkeztek a bejelentések arról is, hogy elmaradnak az éves, nagy volumenű techipari események. A Huawei január végén elhalasztotta idei éves fejlesztői konferenciáját a koronavírusra hivatkozva. Az eseményt a kórokozó első feltűnésének helyétől, a Vuhantól körülbelül 960 kilométerre fekvő Sencsenben tartották volna február 11. és 12. közt. A Facebook az F8-at, a Google a májusi I/O-t mondta le – azokat az eseményeket, ahol a főbb újdonságokat, a szoftveres és hardveres fejlesztéseket bejelentik a vállalatok. Ezeken a konferenciákon jellemzően több ezer fejlesztő vesz részt számos országból.

A barcelonai Mobil Világkongresszusnak is ez lett a sorsa, miután a nagy gyártók, köztük a Sony, az Amazon, az nVidia, az LG, a ZTE és az Ericsson sorra mondták le részvételüket, így már nem is lett volna értelme megrendezni a legnagyobb európai mobilos expót. A Huawei a napokban mondta le a P40 telefonok bemutatóját, és a játékiparban szintén hasonló a helyzet, a PlayStation, Oculus és a Facebook Gaming nem volt jelen a Game Developers Conference-en, a Sony pedig a Pax Eastet is lemondta. Többen azt a megoldást választották, hogy a bejelentéseket netes közvetítéseken keresztül tartják meg.

Megremeg a lánc

Az üzleti utak korlátozása még nem lenne kritikus, de a kínai gyárak leállása miatt egy sor ellátási lánc szakadt el. Rengeteg elektronikai eszköz készül Kínában (vagy legalábbis használ olyan alkatrészeket, amelyeket ott gyártanak), így a szakértők arra figyelmeztettek: a vásárlók átmeneti készlethiányra, csúszásokra számíthatnak egyes okostelefonokból, virtuálisvalóság-headsetekből, autókból.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk: 2020-ban a Föld nagy része egy számos szálon összekötött, olajozottan működő szerkezet, amelyben észrevétlenül működnek együtt egymástól ezer mérföldekre lévő gyárak és rendszerek. Kínából az interneten keresztül rendelünk pár száz forintos kiegészítőket, miközben a telefonunk Afrikából bányászott nyersanyagokból, Kínában legyártott, majd az Egyesült Államokban összeszerelt alkatrészekből épül fel.

Fotó: Akio Kon/Bloomberg/Getty Images

Főleg az okostelefon-piac idei számai miatt nagy az aggodalom. A kínai TrendForce piackutató intézet február elején publikált prognózisa szerint a koronavírus járvány által okozott termelési fennakadások miatt az első negyedévben éves viszonylatban 12 százalékkal, ötéves mélypontra csökkenhet az okostelefon-gyártás volumene.

A koronavírus mélypontra küldi a mobilgyártást is
Ötéves mélypontra csökkenhet az okostelefon-gyártás volumene.

A cég előrejelzése alapján a termeléscsökkenést nem is annyira az alkatrészellátás fennakadásai, mint az okostelefonok összeszerelésének a leállása, valamint a kereskedelmi fennakadások okozzák. Az év elejére ugyanis a gyártók hagyományosan jelentős alkatrészkészleteket halmoznak fel a hosszas kínai holdújév miatt. Minden azon múlik, hogy az összeszerelő üzemek milyen ütemben indítják be újra a gyártást. A piackutató cég hangsúlyozza, hogy „nem tekinti borúsnak” az éves forgalmi kilátásokat,

mivel a nagy- és kiskereskedelmi forgalomban a vírusjárvány miatti korlátozások csak elhalasztják az okostelefon-vásárlást, de lényegesen nem csökkentik azt.

A legnagyobb világpiaci tényező, a dél-koreai Samsung Electronics gyártó kapacitásainak túlnyomó része Vietnámban található, piacának pedig csak két százalékát adja a kínai. A Samsung az első negyedévben a TrendForce előző előrejelzésénél 3 százalékkal kevesebb, 71,5 millió okostelefont fog gyártani. A Huawei első negyedévi okostelefon-termelésre vonatkozó előrejelzését 15 százalékkal, a Xiaomiét 10 százalékkal, az OPPO-ét és a Vivóét 14, illetve 15 százalékkal csökkentette a TrendForce.

Ezekből a kütyükből már hiány van

Az Apple február 17-én arra figyelmeztette befektetőit, hogy a vártnál kisebb negyedéves eredményre számíthatnak a koronavírus miatt, valószínűleg nem tudja teljesíteni az idei első negyedévre kitűzött 63–67 milliárd dolláros árbevételt, mert az új koronavírus által okozott járvány lassította a termelést, és visszavetette a keresletet Kínában.

A kínai üzemekben már elkezdték felvenni a munkát, de a termelés a vártnál lassabban fut fel, ezért szerte a világban ideiglenesen hiány alakulhat ki az okostelefonokból. Kínában még mindig zárva tart, vagy rövidített munkaidőben üzemel az Apple számos kiskereskedelmi üzlete, ami ugyancsak visszaveti a termékek forgalmát. Már a közvetlen hatások is érződnek,

New Yorkban március 6-án sok üzletben egész egyszerűen kifogytak az iPhone 11-ből a kereskedők.

Szintén a koronavírus miatt csúszik az iPhone 9 (vagy iPhone SE2) eredetileg március végére tervezett bemutatója, amire nagy eséllyel csak júniusban kerül sor, és ennek folyományaként az „olcsó iPhone” tavasz helyett csak ősszel fog piacra kerülni.

De nem csak az okostelefonok gyártására van negatív hatással a koronavírus. A Facebook például már nem vesz fel rendeléseket a legutóbbi Oculus Quest virtuális valóság headsetre.

Ahogy a többi cég, mi is számítunk arra, hogy hatással lesz hardvergyártásunkra a koronavírusos járvány. Alkalmazottaink, partnereink és vásárlóink egészségének érdekében megtettük a szükséges óvintézkedéseket

– közölték február elején. Áprilistól komoly bajba kerülhet a Nintendo is, ugyanis a kínai koronavírus miatt akadozik a Switch játékkonzol ázsiai gyártása.

 A pánik hajtja a dezinformációt is

A Facebooknak az alkalmazottak egészségének megóvása mellett a platformján is cselekednie kell, mivel – amint az várható volt – megindultak a dezinformációs kampányok. A járvány terjedésével egyre több tévhit, félinformáció, sőt ostobaság üti fel a fejét világszerte, ezek itthon is utat törnek maguknak. Egy korábbi cikkünkben mi is összeszedtük, minek ne dőljön be az új koronavírussal kapcsolatban.

A közösségi óriás folyamatosan próbálja lekapcsolni azon profilokat, amiken keresztül koordinált dezinformációs kampányok futnak, emellett elkezdték a vírus elleni védekezéssel kapcsolatos hirdetések szigorúbb korlátozását. Nem csak a gyógyszerek és vakcinák, de az állítólag száz százalékos védelmet nyújtó kellékek, például arcmaszkok hirdetése sem megengedett. Az intézkedés nem csak a fizetett bejegyzésekre vonatkozik, hanem a Marketplace piactéren közzétett termékekre is. A cég emellett ingyen reklámokkal támogatja a WHO munkáját, ezzel segítve, hogy a felhasználók szeme elé nagyobb eséllyel kerüljenek hiteles információk.

Koronavírus: ezek a legnagyobb tévhitek
Ezeket kéne elfelejteni a koronavírussal kapcsolatban.

A közösségi oldalakon menetrendszerűen felbukkantak a csalók is, akik a keresletre reagálva arcmaszkokon próbálnak nyerészkedni, hiszen világszerte hiány van ezekből a kiegészítőkből. Ennek eredményeként a Facebook már semmilyen, egészségügyi arcmaszkkal kapcsolatos hirdetést nem engedélyez. Az Amazonról szintén több mint egymillió hirdetést távolítottak el, ezek a vírus állítólagos ellenszerét próbálták kínálni.

Kiemelt kép: Justin Chin/Bloomberg/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.