A kínai Huami Las Vegas-i idő szerint kedd este tartotta a sajtótájékoztatóját, ahol egy egész seregnyi viselhető kütyü érkezését jelentették be. Bemutatták a túrázáshoz tervezett Amazfit T-Rex okosórát, az Amazfit Bip S fitneszkarkötőt, és az Amazfit PowerBuds vezeték nélküli, zajszűrős, aktivitásmérő fülest, de a legérdekesebb újdonságnak az Amazfit ZenBuds kütyüt találtuk, aminek az egyetlen célja, hogy kizárja a külvilágot, és segítsen elaludni a tulajdonosának.
A ZenBuds páros első blikkre agybadugós fülhallgatónak tűnik, de nem zenehallgatásra tervezték. A két grammnál is könnyebb egységek úgy lettek kialakítva, hogy stabilan üljenek a fülben, kizárják a külvilágot, a szilikon harangok pedig bőrbarát típusúak, így hosszú ideig használva sem irritálnak. Ennek hála használhatók a munkahelyen, vagy akár egy repülőn, hogy tompítsák a zavaró hangokat, de
Az apró kütyüket a fülünkbe helyezve aktiválódik a Knowles Balanced Armature technológia, ami segít kizárni a külvilágot, illetve bármikor elindíthatunk olyan megnyugtató hangokat, amiknek hála – jó eséllyel – könnyebben álomba szenderülhetünk. Mindehhez még telefonos applikációval sem kell babrálni, mert a lejátszható tételek már eleve a ZenBuds memóriájára másolva várják, hogy elindítsuk őket.
A fülesek egyetlen töltéssel akár 12 óráig is bírják, a relaxációs hangokat bekapcsolva pedig legalább 8 óráig üzemelnek, lévén a szerkezetnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy érzékeli, amint a tulajdonosa elaludt, és ilyenkor a szoftver magától leállítja a korábban manuálisan elindított hangokat.
A ZenBuds minderre azért képes, mert alvásfigyelő szenzorokkal is felszerelték, továbbá képes mérni a pulzust, és az így begyűjtött információk alapján tudja, hogy sikerült-e elaludnunk. A monitorozás során mért adatok később az Amazfit alkalmazásban akár vissza is nézhetők, így mindig látható az alvásunk minősége, amin az applikációban érkező tippek segítségével akár javíthatunk is.
És a funkciók ezzel még nem értek véget, hiszen a fülesek finoman ébreszteni is tudják az embert, anélkül, hogy a mellettünk alvókat zavarnánk, illetve elindíthatunk olyan hangokat is, amik segítenek egyenletesen lélegezni, ami kifejezetten jól jöhet stresszesebb helyzetek után. A ZenBuds duó mellé természetesen a vezeték nélküli füleseknél megszokott tok is jár, amivel legalább nyolcszor újratölthetők a fülesek, tehát egy hétnél tovább is kihúzhatjuk a maximumra töltött tárolóval.
A bemutatót követően kipróbálni ugyan nem volt lehetőség a Huami kütyüjét, de a koncepció kifejezetten ígéretesnek tűnik, és nagyon várjuk, hogy élesben is tesztelhessük, hogy valóban működik-e az alvássegítő szerkezet. A ZenBuds egyetlen komoly problémája, hogy a gyártó ceruzája meglehetősen vastagon fogott az ár megállapításánál. 150 dollárt fognak kérni érte (pontos megjelenési dátum még nincs), ami főleg annak fényében tűnik soknak, hogy a zajszűrős, pulzusmérős Amazfit PowerBuds ára csak 100 dollár, de még az Amazfit T-Rex okosórát is olcsóbban, 139 dollárért kínálja a Huami.
A 24.hu is kinn van a Las Vegas-i CES-en, olvassa el korábbi cikkeinket:
- Kezünkben a hajlítható kijelzős Motorola Razr, aminél nem létezik menőbb telefon
- Itt az imádnivaló robot asszisztens, amit simán elfogadnánk otthonra
- Idén már tényleg jön az LG lenyűgöző feltekerhető tévéje
- Itt az okosszemüveg, aminek végre van értelme, és azonnal használnánk
- Ha a Samsungon múlik, valósággá válik a Star Wars imádnivaló droidja
- Az Asus új gépe olyat tud, amire semmilyen más laptop nem képes
- Ez a tévé már nem arra való, hogy Barátok köztöt nézzünk rajta
- Minden szempontból lenyűgöző a Samsung legújabb tévéje
- Végre itt a hűtő, ami kocka helyett gömb alakú jeget készít
- Itt a gép, ami végre elvégezheti helyettünk a felmosást
- Felejtsd el az erkélyt, már a nappaliban is termeszthetők zöldségek