Tech

Itt az okosszemüveg, aminek végre van értelme, és azonnal használnánk

A Google már hét évvel ezelőtt előállt az első okosszemüvegével, de a Google Glass egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és bár próbálkozások azóta is akadtak bőven, ez a technológia egyáltalán nem terjedt el a hétköznapban. Ezen változtathat a Bosch legújabb fejlesztése, ami a jövőben normális és használható okosszemüvegek egész sorának lehet az alapja.

Hivatalosan január 7-én vette kezdetét Las Vegasban az idei CES, a világ legnagyobb elektronikai szakkiállítása, ahová a német Bosch egy meglehetősen érdekes fejlesztéssel érkezett: a Light Drive optikai rendszer ott próbál sikereket elérni, ahol a Google csúfosan elbukott a Google Glass nevű okosszemüvegével. Bosch Sensortec által fejlesztett Light Drive egy olyan okosszemüvegekbe fejlesztett modul, ami MEMS-alapú (mikro-elektromechanikai rendszer) tükrökből, optikai elemekből, érzékelőkből és egy fedélzeti feldolgozóegységből áll, és ezek együttesen tiszta, jól látható vizuális élményt biztosítanak.

Fotó: Bosch

Ez lehet a jövő

A Light Drive modul mikro-elektromechanikai rendszerre épülő fényszkennere letapogatja az okosszemüveg üvegébe ágyazott holografikus optikai elemet, ami a fénysugarat az emberi retina felületére irányítja, így vetítve ki a mindig fókuszban lévő képet, amit a felhasználó úgy érzékel, mintha az információk hologram formájában jelennének meg a szeme előtt, valahogy úgy, ahogy Tony Stark látja a dolgokat, mikor belebújik az éppen aktuális Vasember páncéljába.

Fotó: Bosch

Ezzel a technológiával kéz használata nélkül, biztonságosan megtekinthető szinte bármilyen adat egy csatlakoztatott mobileszközről, a kivetített nagy felbontású kép éles és világos, ráadásul csak a szemüveg viselő számára látszódik, és az adaptív fényerőnek köszönhetően a megjelenített információk

még közvetlen napsütésben is tisztán láthatók.

Ennél a rendszernél nincs látható képernyő vagy beépített kamera, ami nagyban növelheti az eszköz társadalmi elfogadottságát, és a kis méret lehetővé teszi, hogy a jelenleg forgalomban lévő okosszemüvegeknél a gyártók kisebb, könnyebb, kényelmesebb és stílusosabb formatervekkel álljanak elő, ami szintén jelentősen hozzájárulhat az ilyen jellegű eszközök elterjedéséhez.

„A Light Drive rendszer a ma elérhető legkisebb és legkönnyebb termék a világon, éppen ezért szinte bármilyen hagyományos szemüveget okosszemüveggé alakíthat” – mondja Dr. Stefan Finkbeiner, a Bosch Sensortec ügyvezető igazgatója. „Az okosszemüvegek javíthatják a közlekedésbiztonságot, megszüntetve az okostelefonok figyelemelterelő használatát, és csökkenthetik a felhasználók ösztönös mozdulatait, hogy állandóan mobileszközeikre pillantsanak az értesítések és üzenetek miatt.”

A rendszer mindig a megfelelő időben jeleníti meg a szükséges információkat, méghozzá egyszerű formában, így ideális lehet olyan alkalmazásokhoz, mint a navigáció, megjeleníthetők vele a telefonhívások, és az olyan értesítések, amik naptárbejegyzésekre vagy beérkező üzenetekre hívják fel a figyelmet, de kezelhetők vele az olyan jegyzetalapú információk és feladatok is, mint egy bevásárlólista.

Fotó: Bosch

Ne keresse a Bosch márkájú szemüvegeket

Arra persze senki ne számítson, hogy a jövőben Bosch márkájú szemüvegek lepik el a boltokat. A Light Drive nem egy konkrét termék, hanem egy technológia, egy kulcsrakész rendszer, amit a német vállalat más cégek és gyártók számára kínál, hogy ennek segítségével készítsék el a saját tervezésű termékeiket.

A Light Drive jelenleg a legkisebb elérhető rendszer a piacon, és a meglévő megoldásoknál 30 százalékkal vékonyabb. A modul mérete a megrendelő igényeihez igazodva 47-75 milliméter hosszú, 5-10 milliméter magas és 8 milliméter széles lehet, a tömege pedig nincs 10 gramm. Ennek hála a szemüveggyártók rugalmasan csökkenthetik a szemüvegkeret szélességét, stílusos formatervet alkothatnak, és búcsút inthetnek az első generációs okosszemüvegek vaskos megjelenésének.

A Light Drive modul lehet a kulcs a jövő okosszemüvegeihez. Fotó: Bosch

Hogy a gyártók mennyire lesznek fogékonyak erre a technológiára, az persze még kérdéses, viszont a Bosch által megalkotott technológiában abszolút van potenciál, és könnyen lehet, hogy pont a Light Drive adja meg a kezdő lökést az okosszemüvegek szélesebb körben történő elterjedéséhez.

A 24.hu is kinn van a las vegasi CES-en, olvassa el korábbi cikkeinket:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik