Tech

Minden szempontból lenyűgöző a Samsung legújabb tévéje

Január 7-én veszi kezdetét Las Vegasban a 2020-as CES (Consumer Electronics Show), a világ legnagyobb kütyüexpója, ami egyben azt is jelenti, hogy napjaink egyik legnagyobb tévégyártója, a Samsung közszemlére bocsátja a legújabb okostelevízióit. Ahogy az már hagyománnyá vált az utóbbi években, a dél-koreai gyártó most is először a sajtó képviselőinek mutatta be az új készülékeket, amik közül az idei csúcsmodell, a Q950 mind a dizájnt, mind a képességeit illetően lenyűgöző lett.

Samsung Q950: dolgozik a mesterséges intelligencia

A frissen bemutatott tévével kapcsolatban az egyik legfontosabb információ, hogy továbbra is LED-es háttérvilágítást használó QLED panel található benne, de már ez a tévé is 8K-s, egyszerre 7680 × 4320, azaz több mint 33 millió pixel megjelenítésére képes. Ezzel kapcsolatban persze rögtön felmerül a kérdés, hogy mi értelme ennek a felbontásnak, mikor még a 4K sem elterjedt, főleg nem a tévéadások területén.

Nem űrtechnika, de kvantumpontok varázsolnak a nappaliban
A különbség annyira szembetűnő, hogy még egy teljesen laikus tévénéző is azonnal észreveszi.

A felvetés – főleg a hazai lehetőségek ismeretében – teljesen jogos, ugyanakkor azzal érdemes tisztában lenni, hogy addig nem is fog elterjedni a 8K, amíg nincsenek készülékek, amik képesek ezt megjeleníteni, így nincs mit csodálkozni azon, hogy a Samsung, az LG és a Sony is azon dolgozik, hogy egyre több ilyen tévé kerüljön a piacra. A rendszer ebben az esetben ugyanis fordítva működik: a 8K felbontású tartalmak csak akkor fognak elterjedni, ha lesznek olyan készülékek, amik képesek lesznek ezeket megjeleníteni.

Fotó: Samsung

A Samsung két éve kötelezte el magát a 8K mellett, már a Q950 is ezt az utat járja, de fel van készítve arra is, hogy normális minőségben jelenítse meg a jóval kisebb felbontású, 4K-s vagy Full HD tartalmakat. Erről a vadonatúj Quantum Processor 8K chip gondoskodik, ami gépi tanulást használó mesterséges intelligenciával dolgozik: a rendszer a beérkező jel minden egyes pixelét megvizsgálja, a begyűjtött információk alapján hozza létre a hiányzó képpontokat, így skálázva fel a látványt, ami a 8K-s kijelzőn akkor is jól fog mutatni, ha a forrás eredetileg csak 4K-s vagy annál is alacsonyabb felbontású.

Magyarán a hagyományos tévéadás, egy régebbi DVD, egy Blu-ray, vagy a Netflixről / HBO GO-ról streamelt tartalom hiába nem 8K-s, a tévé képes úgy megjeleníteni őket, hogy a jóval több képpont kirajzolására tervezett kijelzőn is élvezhetők maradjanak.

A mesterséges intelligencia ugyanakkor nemcsak a pixelek bűvölésében jár élen, de az Adaptive Picture eljárásnak hála a készülék érzékelni a helyiségben lévő fényt, illetve ezzel párhuzamosan vizsgálja a képernyőn éppen futó aktuális jelenetet, és ezeket összevetve úgy optimalizálja a képminőséget, hogy az még egy napfényes szobában is kellően tiszta és kontrasztos maradjon.

Külsőre is elég pofás

Habár a LED-es háttérvilágítás miatt egy QLED tévé sosem lehet olyan vékony, mint egy OLED panellel szerelt készülék, de a Samsung mérnökeinek ennek ellenére is sikerült egészen döbbenetes méretűre összenyomni a megjelenítéshez szükséges technológiát. A Q950 mindössze 15 milliméter vastag, a háta pedig teljesen lapos, így mindenféle felesleges hézag nélkül helyezhető fel a falra – már, ha szeretnénk, hiszen állvány is jár mellé, amin a készülék szintén kifejezetten jól mutat.

Fotó: Samsung

Emellé a koreaiaknak nagyjából azt is sikerült elérni, ami fontos trend a mobiloknál is: szinte egyáltalán nincsenek kávák, a készülék elejének közel 99 százalékát a kijelző teszi ki. Egy nagyon minimális keret persze van, de ez nem éri el a 3 millimétert, azaz még egész közelről nézve is „láthatatlan”, átlagos tévézési távolságból pedig tényleg észrevehetetlen, ami igencsak pofás hatást eredményez.

Mindez viszont nem ment a hangzás rovására.

Olyannyira nem, hogy a Samsung állítása szerint az új csúcsmodell képes a virtuális 5.1 térhangzásra. Ez egyrészt köszönhető a tévé négy oldalára került hangszóróknak, illetve a hátlap jobb és bal oldalán található mélynyomóknak. Már ez is túlmutat egy átlagos tévé képességein, a habot viszont az jelenti a tortán, hogy a mesterséges intelligencia nemcsak a pixeleket képes felismerni és kiegészíteni, de a kijelzőn pergő jeleneteket is értelmezi: tehát tisztában van azzal, ha egy autó suhan végig a képernyőn, és ezen információ birtokában képes arra, hogy a hangzást a mozgáshoz igazítsa, így biztosítva térhangzást.

Szoftveres trükkök

Képfeldolgozás, dizájn és hangzás terén egyértelműen odatette magát a Samsung, viszont nem érték be ennyivel, hiszen az idei csúcsmodell az operációs rendszerhez tartozó szolgáltatások terén is tartogat néhány meglepetést. A telefonokon már régóta jelen lévő Samsung Health alkalmazás még idén megjelenik a tévére, és nemcsak azt fogja biztosítani, hogy a nagy képernyőn is nyomon követhessük az aktivitásunkat, de konkrét programok várják majd azokat, akik

a tévét is segítségül hívnák, hogy fittek maradjanak.

Szintén új szolgáltatás a Samsung TV Plus, a gyártó saját ingyenes streaming szolgáltatása, ami csatornák tucatjaival igyekszik kielégíteni a nézők igényeit, és sokaknak lesz jó hír, hogy a Bixby mellett a Q950 végre támogatni fogja a Google Asszisztenst és az Amazon Alexát, illetve ebből a készülékből sem marad ki az Apple Air Play 2 támogatás.

A legmenőbb új funkció ugyanakkor a Tap View opció, ami egyetlen érintéssel tükrözi a telefonunk kijelzőjét a tévé képernyőjére, és ezen a modellen már elérhető lesz Multi-View szolgáltatás is, ami konkrétan lehetővé teszi, hogy a tévén egyszerre, két külön ablakban jelenjen meg mondjuk a kedvenc sorozatunk legújabb epizódja, és mellette a telefonunk képernyője – így egyetlen hatalmas kijelzőn párhuzamosan fogyaszthatunk két különböző tartalmat, méghozzá 14 különböző nézetben.

Vannak még homályos részletek

A Samsung 2020-as csúcstévéje tényleg minden szempontból jelentős előrelépés a korábbi modellekhez képest, ugyanakkor van néhány részlet, amire nem derült fény a Las Vegasban tartott bemutatón. Az például egyelőre még nem világos, hogy a Q950 mikor, mely piacokon és milyen méretekben lesz elérhető, ahogy arra sem derült fény, hogy pontosan mennyit kér majd a gyártó a legújabb üdvöskéjéért. Tippelni persze tudunk: szinte biztos, hogy az idei olimpia idejére már a boltokban lesz a készülék, az ára pedig milliós kategória lesz, ahogy azt a 8K-s tévéktől már megszokhattuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik